Várnai Anna: Ne bántsd a gyengébbet, inkább segíts neki!
Ismerjétek meg a SzuperWMN-díj harmadik civil jelöltjét
Rovattámogatás
Anna egy nyolcgyermekes, szegény roma család legfiatalabb tagjaként nőtt fel. Bár a szülei nem járhattak iskolába – már felnőttek voltak, amikor megtanultak írni-olvasni –, arra nagy gondot fordítottak, hogy a gyerekeik eredményesen tanuljanak. Amellett, hogy mindegyikük szakmát szerzett, egy másik fontos útravalót is kaptak a szülőktől az élethez: azt a szemléletet, hogy emberi kötelességük mások megsegítése. Anna ennek szellemében hozta létre a roma nők foglalkoztatási helyzetének, életminőségének a javítására törekvő Színes Gyöngyök Egyesületet. Várnai Annát, a SzuperWMN-díj pécsi jelöltjét Filákovity Radojka mutatja be nektek.
–
„A szüleim sokat segítettek másoknak, így a felnövekedésem során nem csupán üres szavakat jelentett az intelem, hogy »ne bántsd a gyengébbet, inkább segíts neki«, hanem rajtuk keresztül egész gyerekkoromban ezt láttam példaként” – kezdi a beszélgetést Várnai Anna.
Nemcsak mások megsegítésének szellemében nevelték, hanem abban a hitben is, hogy sem a származása, sem a neme nem gátolhatja meg abban, hogy elérje, amire vágyik.
Anna fiatalon a vendéglátásban, a feldolgozóiparban, később a városüzemeltetésnél és a kereskedelemben dolgozott, majd saját vállalkozásában, a szolgáltatóiparban talált megélhetést. A kétezres évek elején, második gyereke születése után ismerkedett meg aktívabban a cigány közélettel, és ekkor fogalmazódott meg benne az is, hogy a cigányság, de különösen a nők helyzetén változtatni kellene.
Ennek érdekében több roma szervezet munkáját is támogatta, idővel azonban belátta, hogy ezek a kezdeményezések távol állnak attól, amit ő szeretett volna elérni. „Ezen szervezetek munkája egy-egy problémaszegmenst érintett csupán, amelyben sok esetben marginális kérdésként jelentkezett a roma nők helyzete. De sokan nem is értették az ez irányú a törekvéseimet, hiszen egy századok óta megszokott helyzeten kívántam változtatni. Egy idő után beláttam, hogy ha komolyan gondolom a szándékot, hogy javítanék a roma nők helyzetén, akkor magamnak kell létrehoznom egy önálló szervezetet, ami ezt tűzi ki prioritásként a zászlajára.”
Így barátaival és korábbi munkatársaival életre hívta a Színes Gyöngyök Egyesületet, amely más szervezetekkel ellentétben hangsúlyosan törekszik a cigány nők foglalkoztatási helyzetének, életminőségének a javítására, akiket még mindig nem tartanak a férfiakkal egyenlő félnek, holott ők tartják egyben a családokat, és a terhek nagyobb részét is ők cipelik.
„Azt láttam, hogy a cigányokkal senki sem törődik igazán. Az őket érintő döntések az ő bevonásuk nélkül születnek.
A közösségen belül a nők helyzete pedig még nehezebb. Ők szinte teljesen el vannak zárva attól a lehetőségtől, hogy megvalósíthassák önmagukat. Beleszületnek egy adott rendszerbe, amin változtatni nem tudnak, többek közt azért sem, mert nem ismernek mást” – teszi hozzá Anna.
Amikor arról kérdezem, mi a legégetőbb probléma, amivel egy roma nőnek napi szinten meg kell küzdenie, azt válaszolja: az alapprobléma az, hogy egy furcsán értelmezett hagyományőrzésből fakadóan a cigányság egy része (vitatható, hogy a többség vagy egy szűk kisebbség) még ma is a száz évvel ezelőtt támasztott követelményeknek való megfelelést képzeli el alapvetésként a cigány nők irányában.
„Ebben nekik a házi cseléd szerepe jut, aki kiszolgálja a férfit, a családot, és minden önállóságnak híján van. Klasszikus – és a társadalom számára általánosító – példa, hogy a cigány nő nem feltétlenül fejezi be az iskoláit (esetenként már az általánost sem), fiatalon gyerekeket szül, általában nem dolgozik, mert a férje eltartja, vagy ha mégis, alacsony megbecsüléssel járó munkát végez. A roma nők helyzetét nemcsak a kiszolgáltatottság, a kisebbségi lét nehezíti, hanem a társadalmi averziók is, amelyek körülveszik” – fejti ki.
Anna szerint épp ezért elképesztően nehéz annak a nőnek a helyzete, aki ki akar törni: nem ritkán egyedül marad a gyerekeivel, hiába dolgozna, szaktudás hiányában csak egyszerűbb, rosszul fizető munkákat bíznak rá. Ha pedig a gyereknevelés és a munka mellett tanulna is, az támogató közeg hiányában – amely, ha nem is motiválja, de legalább nem gátolja a célja elérésében – szinte lehetetlen.
„Egy cigány nőnek a családjával kell előbb megküzdenie, ha tanulni szeretne. Mivel a közvetlen környezete nem ismer más életet, gyakran nem értik, miért akar valaki fejlődni, iskolába járni. És sokszor az irigység is közrejátszik abban, hogy akadályozzák.
S ha a családdal, közösséggel végül sikerül is megküzdeni, még mindig szükség lenne a társadalmi belátásra, hogy egy roma nőnek azért hosszabb utat kell megtennie” – mondja a munkájában fáradhatatlan Várnai Anna.
A Színes Gyöngyök Egyesület mellett létrehozta az Ízeken át a Szívekhez kóstoldát, amely a gasztronómia eszközeivel kívánja eloszlatni a romákkal kapcsolatos sztereotípiákat, felhívni a figyelmet az őket érintő társadalmi problémákra. Az általa szervezett vacsoraestek nagy népszerűségnek örvendenek, egyebek mellett már tizenhat ország nagyköveteit is vendégül látta rajtuk. Ezek az események jó alkalmat teremtenek az eszmecserére, a problémák vázolására, de az ellentétek feloldására is.
Amikor Annát végezetül arról kérdezem, mit ad neki személyesen a munka, amit végez, azt mondja: rengeteg erőt jelent számára látni azt a társadalmi összefogást, amely olykor az egyesület egy-egy akciója során megmutatkozik. De hittel tölti el azoknak a nőknek a története is, akiknek végül sikerült kitörniük az említett csapdahelyzetből. Nem utolsósorban pedig sokat jelent számára, hogy tovább viheti a szülei szellemi örökségét: „Ne bántsd a gyengébbet, inkább segíts neki!”
Képek: Színes Gyöngyök Egyesület
