Kaotikus képet festenek a világról a pszichológusok 2023-as előrejelzései

–

Persze mondhatjuk, hogy az USA messze van, Magyarországon más a kontextus, és ez fontos, sokszor elhanyagolt szempont. Ugyanakkor a több száz szakember megkérdezésével felvázolt problémakörök egy része globális jellegű, a hazai pszichológia pedig – a régió más nemzeteihez hasonlóan – meglehetősen nyugatorientált (onnan vesz át ötleteket, témákat, modelleket). Így az, hogy milyen irányokba indul el vagy halad tovább az amerikai pszichológia, jó eséllyel a mi életünkre is hatással lesz. 

Átmeneti időszakban vagyunk: rengeteg minden változik körülöttünk, és az, hogy miképp reagálunk (vagy épp nem reagálunk) most ezekre a kihívásokra, alapvetően fogja meghatározni a jövőnket. A tét nagy, miközben a tehetetlenség és a minket körülvevő zaj is egyre fokozódik. Nehéz eligazodni a világban, a jelenben – ez a cikk abban segít, hogy egy kicsit jobban átlásd, miben vagyunk, miben lehetünk. (A sorszámok használata a szövegben való tájékozódást segíti, nem jelez prioritási sorrendet.)

#1 Minél szélesebb közönséghez eljutni

Más területekhez hasonlóan a pszichológiában is nagy kérdés, hogyan lehet kilépni az elefántcsonttoronyból. Egyesek szerint az akadémiai írás mint műfaj, meglehetősen ritualizált, avítt, kognitívan (és néha anyagi értelemben is) csak a beavatott kevesek számára hozzáférhető. Sok benne a szakkifejezés és a bonyolult mondat, így jóformán ugyanolyan hatékony a tudás elrejtésében, mint annak megosztásában. Arra is léteznek adatok, hogy a nagy presztízsű folyóiratokban megjelent tanulmányokat alig forgatja valaki: noha elképesztő mennyiségű, mintegy 1,5 millió tudományos publikáció (nem csak pszichológia!) jelenik meg évente, 

a szakcikkeket átlagban tíz ember olvassa végig – a 80 százaléka még azoknak sem, akik egyébként a saját munkájukban hivatkoznak rájuk. 

Közben viszont – akár a folyóirat-kultúrával párhuzamosan – elengedhetetlen lenne, hogy a legújabb kutatási eredményeket az emberek számára érthető és vonzó módon legyenek képesek tálalni a tudósok. Ma már egyre több olyan pszichológus van, aki használja a közösségi média által nyújtott lehetőségeket. Ezek a kezdeményezések azért is hasznosak, mert segítenek lebontani a tipikusnak vélt pszichológusról alkotott képet: azt a sztereotípiát, mely szerint minden szakember idősödő, szakállas fehér férfi lenne.  

#2 Küzdeni a félretájékoztatás ellen

Napjainkra egyre több ismeretünk gyűlt össze arról, miért dőlnek be az emberek az álhíreknek és az összeesküvés-elméleteknek. Egyre többet tudunk például a megerősítési torzításról, arról, hogy hajlamosak vagyunk az identitásunkhoz, a világlátásunkhoz illeszkedő információkat előnyben részesíteni. Gyakran sem az időnk, sem a motivációnk, sem a tudásunk nincs meg ahhoz, hogy egy-egy hír hitelességét értékeljük. Sok felhasználóban ráadásul pattanásig feszülnek az érzelmek, különösen a düh és a félelem, a kutatások pedig rendre kimutatják: 

felfokozott érzelmi állapotban – legyen szó negatív vagy pozitív érzelmekről – kevésbé tudjuk megkülönböztetni egymástól a valódi és az álhíreket. 

Működésbe léphet az a jelenség is, amelyet illuzórikusigazság-hatásnak neveznek: minél többször hallunk valamit, annál inkább igaznak érezzük a tartalmától függetlenül, a puszta ismétlésszám miatt. A pszichológusok előtt álló feladat tehát sokrétű: egyrészt még átláthatóbbá tenni a tudományt, hogy az emberek értsék egy-egy eredmény jelentőségét, általánosíthatóságát, másrészt abban támogatni őket, hogy alkalmazni tudják az analitikus és kritikai gondolkodást, és képesek legyenek felmérni azoknak az állításoknak a hitelességét, amelyekkel lépten-nyomon találkoznak.  

#3 Inkluzívabbá tenni a pszichológiát

A pszichológiát régóta fehér férfiak vezetik, és főként középosztálybeli fehér emberek (gyakran egyetemi hallgatók) vesznek részt a vizsgálatokban. Még 2010-ben nagy port kavart az az elemzés, amely kimutatta: noha a világ népességének mindössze 12 százalékát teszik ki a nyugati, művelt, iparosodott, gazdag és demokratikus (röviden WEIRD) országokban élő polgárok, a hat vezető tudományos folyóiratban megjelent tanulmányok 96 százaléka mégis róluk szólt! Sajnos a helyzet az elmúlt évtizedben sem javult. Egy 2020-ban publikált vizsgálat (korábban részletesen összefoglaltam) arra hívta fel a figyelmet, hogy 

a top 50 pszichológiai folyóirat szerkesztőinek 91 százaléka Észak-Amerikában vagy Európában dolgozik. A nemi arányokat tekintve érvényesül az üvegplafonhatás, a pszichológiai folyóiratok 76 százalékában a szerkesztők több mint fele férfi. 

Nagyon fontos lenne egyenlősíteni a teret. Bevonni a történelmileg marginalizált csoportok tagjait a képzés különböző szintjeibe, és a már létező struktúrák átalakításával lehetőséget biztosítani számukra a kibontakozásra. Mind a folyamatok, mind a tartalom terén törekedni kellene a sokszínűségre, a méltányosságra, lépéseket tenni az évtizedek óta tartó, mélyen rasszista és előítéletes gyakorlatok orvoslására. 

Itthon is van feladatunk bőven. A Fordulat társadalomelméleti folyóirat kritikai pszichológiával foglalkozó száma (Csányi Gergely szociológussal készítettem interjút róla) is kiemeli: ahhoz, hogy valaki pszichoterapeuta lehessen ma Magyarországon, alsó hangon 11–12 évet kell tanulni, és minimum 5–6 millió forintot képzésekre fordítani (a legszerényebb becslések szerint). Egy-egy alkalom ára pedig 15 ezer forint körül van, ami a lehetséges kliensek körét is leszűkíti. Nagy az esélye tehát annak, hogy két (felső) középosztálybeli ember fog találkozni a rendelőben. 

#4 Ellátni az esélyegyenlőséggel kapcsolatos szerepköröket

Az egyenlőséggel, sokszínűséggel, inklúzióval (equality, diversity, and inclusion, röviden EDI) foglalkozó tanácsadás iránti kereslet a trendjelentés egyik cégvezető résztvevőjének tapasztalata szerint legalább ötszörösére növekedett az elmúlt évben. A befogadás ugyanis nyilvánvalóan nem azt jelenti, hogy képzési felhívásokban, programajánlókban, álláshirdetésekben hangsúlyozzuk, a lehetőség mindenki számára nyitott, hanem azt, hogy egyrészt aktívan toborzunk, kapcsolatokat építünk ki a marginalizált csoportok közösségeivel, másrészt megteremtjük az érdemi részvételük strukturális, tárgyi és kulturális feltételeit. 

Az egyetemi esélyegyenlőségért felelős vezető dolgozhat például nagyszabású projektek, ösztöndíjak létrehozásán, amelyben folyamatosan együttműködik az intézmény különböző részlegeivel, illetve a helyi önkormányzatokkal, szolgáltatókkal. A sokszínűséggel foglalkozó szakemberek civil szervezeteknél, cégeknél is elhelyezkedhetnek, hogy segítsenek érvényesíteni a diverzitással összefüggő szempontokat. Van, aki múzeumnál kapott állást: belső képzéseket tart a dolgozóknak, támogatja a kommunikációt, tanácsokkal látja el az igazgatókat, felügyeli a múzeum gyakornoki- és ösztöndíjprogramját, hogy a résztvevők a lehető legheterogénebb háttérrel rendelkezzenek.  

#5 Gondoskodni a munkavállalók jóllétéről

A munkavállalók mentális egészségével kapcsolatos hozzáállás drámaian megváltozott Amerika egyes részein, és ezek a hatások hozzánk is kezdenek begyűrűzni. Míg régebben alapvetően a dolgozókra hárult a feladat, hogy megküzdjenek a munkájukból adódó stresszel, ez a tendencia módosulni látszik: 

a világjárvány óta még többen ismerik fel, főnökök és beosztottak egyaránt, hogy az emberek munkakörülményei, a szervezeti kultúra konstruktív vagy destruktív volta igenis súlyosbíthatja vagy megelőzheti a pszichés problémákat. 

Az alkalmazottak jólléte fontos szervezeti kérdés, és ez gondolat ma már elvárásként is megjelenik: egy vizsgálatban a megkérdezettek 80 százaléka megerősítette, hogy álláskereséskor szempont neki, hogy a leendő munkáltató milyen lépéseket tesz a csapatában dolgozók mentális egészségének támogatásáért. 

Az emberek értelmes tevékenységekre vágynak, és arra, hogy a felettesük tekintettel legyen a munkán kívüli igényeik (családi életük, alvásuk, testmozgásuk) teljesülésére. Egyre többen érzik át azt, hogy a személyes életet érintő rendszeres kommunikáció, az egymással töltött idő hozzájárul a hatékonysághoz, mert fokozza a munkahelyi elégedettséget és csökkenti a fluktuációt. Érdekes továbbá, hogy bár a legtöbb vezető szeretne minden helyzetben magabiztosságot és kompetenciát sugározni, 

a legújabb vizsgálatok szerint azok a főnökök, akik készek nyitottak és sebezhetők lenni, anélkül növelhetik a biztonság szintjét a csapataikban, hogy veszélyeztetnék a vezetői hírnevüket. 

Úgy tűnik, nem elég pusztán visszajelzést kérni a beosztottaktól, azt is érdemes megosztani velük, hogy munkáltatóként, vezetőként te miben tervezel fejlődni. Ha példát mutatsz, a sebezhetőség felvállalása normalizálódni fog a szervezeti kultúrában, így az alkalmazottak sem riadnak majd vissza a kockázatoktól: kreatívabb és innovatívabb ötletekkel állnak elő, elkötelezettebbek lesznek abban, hogy közösen fejlődjetek, és nagyobb valószínűséggel osztják meg a véleményüket (nem csak egymás között ventilálnak).  

#6 Javítani a gyerekek és fiatalok mentális egészségét 

Világszintű jelenség, hogy a tinédzserek mentális egészsége egyre rosszabb. Ezt a tendenciát tovább súlyosbította a pandémia, amely során a gyerekek izolálódtak a társaiktól, sokan közülük elvesztették a hozzátartozójukat, vagy a kényszerű összezártságban még intenzívebb fizikai-érzelmi bántalmazásnak volt kitéve. További nehézséget jelent a közösségi médiához, technológiához való viszony, a klímakatasztrófa, a társadalmi megosztottság, az anyagi bizonytalanság, amelyek még viharosabbá teszik a kamaszkor amúgy sem könnyű időszakát. 

A pubertáskor kezdete évtizedek óta csökken, különösen a lányoknál, akik számára még nagyobb kihívás különböző helyzetek kezelése: az érzelmeikkel összefüggő agyi régióik gyorsabban érnek, mint a viselkedésük legátlásáért felelős prefrontális kéreg. 

Ráadásul egy olyan társadalomban élnek, ahol a nőket a mai napig nagy arányban éri zaklatás, erőszak. Hasonlóan sérülékeny csoportot képeznek a nem fehér bőrű, és/vagy LMBTQ-diákok is, akik az élet számos területén hátrányokkal, előítéletekkel szembesülnek. Amikor a pszichológusok azon gondolkodnak, hogyan tudnának segíteni a fiataloknak, sokféle megoldás felmerül a távgyógyászattól kezdve a kortársak, illetve a háziorvosok bevonásán át a rendszeres szűrésekig. A legtöbb iskolai program ma már nemcsak a tanárokra fókuszál, hanem az intézmény egészére, beleértve az adminisztrátorokat, a portásokat, a buszsofőröket, takarítókat, konyhán dolgozókat. 

Az iskola azért is kiemelt jelentőségű terület a gyerekek mentális egészségének védelmében, mert egyrészt jelzőrendszerként funkcionál (észreveszi, ha baj van), másrészt kutatások szerint az iskola iránti kötődés kulcstényező a pszichés jóllét szempontjából. 

Azok az általános- és középiskolások, akik úgy érzik, az őket körülvevő tanárok, osztálytársak törődnek velük, jót akarnak nekik, kevésbé veszélyeztetettek a szerhasználat, az öngyilkosság vagy a kockázatos szexuális viselkedés terén. 

Ezért is lényeges, hogy a kommunikáció fejlesztésével, mentorprogramok létrehozásával, a dolgozók anyagi és eszmei megbecsültségének biztosításával a fenntartó hozzájáruljon ahhoz, hogy az iskola minden diák számára biztonságos és fejlődésre sarkalló hely lehessen.  

#7 Fejleszteni a szakmák közötti együttműködést

Ahhoz, hogy megoldásokat találjunk a nagy társadalmi problémákra, a különböző tudományok, szakmák képviselőinek össze kell dolgoznia. A pszichológusok ennek megfelelően együttműködnek más országokban tevékenykedő kollégáikkal, valamint orvosokkal, rendőrökkel, újságírókkal, döntéshozókkal, mérnökökkel, stb. Az Amerikai Pszichológiai Társaság hosszan sorolja, milyen partnerségeket alakított ki, vagy folytatott az elmúlt időszakban (például a multikulturális oktatás terén a menekülteket befogadó országokban). 

Sajnos továbbra is masszívan jelen vannak a színes bőrű emberekkel szembeni előítéletek. Az Amerikai Pszichológiai Társaság tipikusan olyan szakmai szervezet, amely nem riad vissza a lobbizástól, a politikusokkal való kommunikációtól. Így van ez a rendőri brutalitás témája kapcsán is, amelyről 2022-ben adtak ki állásfoglalást. A dokumentum kutatások alapján bontja ki a probléma különböző vetületeit, és a hatóságok, valamint a kisebbségi csoportok tapasztalatainak figyelembevételével ajánl rendszerszintű változtatásokat, képzési programokat. A vizsgálatok egyértelműen alátámasztják: 

az afroamerikai emberekkel szembeni rendőri erőszak akkor is háromszor-négyszer gyakrabban fordul elő, ha a statisztikákban figyelembe veszik a bűnözés és a szegénység arányát, valamint a lakosság demográfiai adatait. 

#8 Újragondolni az öngyilkosság megelőzését

Ez talán az egyik legfontosabb és legdinamikusabb változó terület, amelyen a következő években változásokra lehet számítani. A trendjelentésben Craig Bryant, Az öngyilkosság újragondolása című könyv szerzőjét idézik, aki szerint az öngyilkossági ráta évtizedek óta tartó magas szintje jelzi, mennyire elavult az a felfogás, hogy az öngyilkosságot mentális betegség okozza. Szerinte a megelőzés elsődleges színtere nem a depresszió vagy a szorongás kezelése, hanem az, hogy a tágabb problémákat lássuk: az anyagi gondokat, a családon belüli erőszakot, a diszkriminációt, tehát mindazokat a veszélyeket, amelyektől az emberek szenvednek. „A terápia és a gyógyszerek nem fizetik ki a számláinkat, nem segítenek abban, hogy olyan főnökünk legyen, aki tisztelettel és méltósággal bánik velünk, nem változtatják meg a környéket, ahol élünk” – hívja fel a figyelmet a szakember, aki szerint a pszichológusoknak élen kellene járniuk a jobb munkahelyeket, lakhatási feltételeket és diszkriminációmentességet szorgalmazó politikák kiharcolásában.  

Egy másik nehézség a prevencióban, hogy sokan már csak akkor jutnak segítséghez, amikor igazán krízisben vannak. Ehhez az az elterjedt mítosz is nagyban hozzájárul, mely szerint ha valakivel az öngyilkosságról beszélgetünk, ötletet adunk neki, elültetjük a bogarat a fülében. 

A kutatások viszont épp az ellenkezőjét mutatják: azt, hogy a tabusítás hiánya megkönnyebbüléshez vezet, csökkenti a szorongást és a stresszt, fokozza a bizalmat. 

Azt is tudjuk, hogy sok fiatal a halál iránti vágyát elsőként egy kortársával osztja meg – így kiemelten fontossá válik a diákok képzése azzal kapcsolatban, hogyan érdemes reagálni ebben a helyzetben. Bőven van javítanivaló azon is, hogy a tanárok, háziorvosok felismerjék a jeleket. Ugyanakkor jó hír, hogy a technológia fejlődésével lehetővé válhat, hogy az emberek, bárhol legyenek is, azonnal segítséget kapjanak.  

#9 Vonzóvá tenni az egyetemi-kutatói pályát

Az egyetemeken, illetve a közösségi médiában zajló beszélgetések alapján úgy tűnik, Amerikában is egyre nagyobb a kiábrándultság az akadémiai karrierutat illetően (idehaza pár napja az ELTE 650 dolgozója követelte az alapbérek rendezését). Azok, akik kutatni és tanítani szeretnének, hamar szembesülnek az intézményi hierarchia merevségével, az alacsony fizetésekkel, a pszichés jóllétüket is veszélyeztető aránytalan munkaterheléssel. A The Professor is Out nevű Facebook-csoport például, amelyet 2020-ban hoztak létre, mára 26 ezer tagot számlál. Más oktatók azért érzik tehetetlennek magukat, mert a diákjaik hozzájuk fordulnak a problémáikkal, és nem tudnak a hallgatóiknak ingyenes vagy megfizethető, anonimitást garantáló mentális egészségügyi ellátást ajánlani.

Nehezen boldogulnak a tudóspályán azok is, akik szülők, elsősorban az anyukák. A PhD Mamas nevű csoport 16 ezer tagjával a nemi egyenlőtlenségekre, valamint a követelmények tarthatatlanságára igyekszik ráirányítani a figyelmet. Sokan már junior kutatóként ki vannak égve, és ennek elsősorban rendszerszintű okai vannak. 

#10 Továbbfejleszteni és jól használni a technológiát

A pszichológia természetesen óriási biznisz, amely a befektetőket is vonzza: 2027-re állítólag a fiatalok mentális egészségével foglalkozó technológiák és startupok értéke meg fogja haladni a 26 millió dollárt az USA-ban. Az elmúlt négy évben a részvények árfolyama a 15-szörösére növekedett. A piaci kereslet jóformán kielégíthetetlen. Sokan a rendszeres és alapos szűrések bevezetése kapcsán is attól tartanak, hogy megnyílna Pandora szelencéje, és az ellátórendszer Amerikában sem bírná a terhelést. Erre jelenthet egyfajta megoldást a technológia, illetve az, ha lépcsőzetes segítségnyújtási formákat vezetnek be. 

Ma már számos olyan kezdeményezés létezik, amelyben coachokkal, pszichológiai asszisztensekkel történik az első beszélgetés, akiknek a munkáját magasabb képzettséggel, több tapasztalattal bíró szakemberek segítik. Arra is van példa, hogy különböző appokon keresztül terapeutákat utánzó chatbotokkal, mesterségesintelligencia-szoftverekkel kommunikálhatunk, ezeket természetesen pszichológusok közreműködésével hozzák létre. Lényeges hangsúlyozni, 

ezek a szolgáltatások nem helyettesítik a terápiát. Viszont hasznosak lehetnek annak kiegészítőiként, illetve akkor, ha amúgy az illető, akár a földrajzi lefedettség hiánya miatt, nem jutna (időben) támogatáshoz.

#11 Újradefiniálni a pszichológiát

Sokan úgy vélik, az amerikai pszichológia a teljesítőképessége határához érkezett azzal kapcsolatban, mit lehet elérni a nagy intenzitású, egyéni szintű beavatkozásokkal. Nagyon leegyszerűsítve, két fő – egymást nem kizáró – út rajzolódik ki a szakma előtt: egyrészt ott van a lehetőség, hogy még több, még rétegzettebb szolgáltatást vezessenek be. Ki lehet aknázni a digitalizáció lehetőségeit, be lehet vonni alacsonyabban kvalifikált munkaerőt, akik olyan korán nyújtanak segítséget a személyeknek, amikor még nincs is szükség hosszan tartó kezelésre. A folyamatos monitorozás, a mindenre kiterjedő prevenció ugyanakkor nem mentes a disztópikus árnyalatoktól. Mennyire fogja azt jelenti, hogy mindenkit ellenőrzünk, és amint egy kicsit is kilóg a sorból, kezelésnek vetjük alá?

A másik irány, hogy az egyén helyett az őket megnyomorító társadalmi tényezőkre fókuszálunk, és azokban igyekszünk érdemi változásokat elérni. A klímakatasztrófa küszöbén érdemes belátni, hogy az, ahogyan most élünk, egyszerűen nem lesz fenntartható. De valójában bármerre is fejlődik tovább a pszichológia, az komoly ugrást jelent egy olyan terület számára, amelynek identitását sokáig a klasszikus pszichoterápia adta. A pszichoterápia kora természetesen nem áldozott le, a jövőben is fontos részét képezi majd a lelki segítségnyújtásnak. Emellett viszont más támogatási rendszereket is szükséges lehet kidolgozni. 

És akkor ott van még az a régről ismert jelenség is, hogy a pszichológia folyamatosan lavírozgat, keresi a helyét a természet- és a bölcsészettudományok között. 

Mára ott tartunk, hogy több amerikai egyetem karának elnevezéséből törölték a pszichológia szót, és helyette a brain sciences (agytudományok) kifejezést használják (részben finanszírozhatósági okokból is, mert mostanában jobban cseng). 

Mások viszont azon a véleményen vannak: a pszichológiának nem azt kéne bizonygatnia, hogy a kemény tudományok (hard sciences) közé tartozik, hanem pontosan azokat a lehetőségeket kellene kiaknáznia, amelyek a köztes pozíciójában rejlenek. Mert ez a terület lehet a leginkább alkalmas arra, hogy az idegtudományok, a molekuláris biológia és más alaptudományok eredményeit konkrét cselekvési tervekbe, szakpolitikákba, a mindennapi élet talajára ültesse át.

Az APA 2022-re irányuló előrejelzéseit tavaly foglaltuk össze

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Malte Mueller

Milanovich Domi