Az édes álmok a dal után valósággá váltak

–

Ikonikus rövid haj

A mai középkorúak talán még emlékeznek rá, a többieknek pedig elárulom: a nyolcvanas-kilencvenes évek Magyarországán az akkoriban alternatívnak, olykor undergroundnak hívott körökben dívott egy jellegzetes női hajviselet. A fiatal lányok rendkívül rövidre, egy–három centiméteresre vágott hajjal, néha öcsifrizurával sokkolták az idősebb generációkhoz tartozó családtagjaikat, míg hasonló berkekben mozgó kortársaik inkább értékelték az ilyen fajta vagány, szekunder szexinek tartott hajviseletet. Jellemzően inkább izgalmas, esetleg szabályosan szép arcú lányok ugrottak fejest egy-egy ilyen fodrászati kalandba – volt, aki csak egy kísérlet erejéig, volt, aki évekig-évtizedekig, vagy akár a mai napig kitartott a nagyon rövid haj mellett, és egyfajta védjegyükké is vált.

Akkoriban az ismerőseim között olyan srác is akadt, akinek több barátnője is ennek a viseletnek hódolt.

Az egyszerű, rövid haj általában még inkább kiemelte az arcot, a fejformát, egyszerre volt „intellektuális”, a tömegízléssel szembemenő, a férfi-női kódokkal (rövid haj-hangsúlyos, gyakran sminkelt arc) finoman játszó arc mágnesként vonzotta a tekinteteket (szemben a primeren szexi, dús hajkoronával).

Hogy mikor és hogyan alakult ez így, nem tudom, de meggyőződésem, hogy az egyik példakép, aki elősegítette, hogy e divat akkoriban világméretűvé váljon, nem volt más, mint a Eurythmics együttes énekesnője, Annie Lennox.

A kezdet

Egyszerű családba született a skóciai Aberdeenben 1954 karácsonyán. Szülei egyetlen gyermekeként nőtt fel, talán ennek köszönhető, hogy édesapja túlféltette, ami rányomta bélyegét erre az időszakára. Hétéves korától zongorázott, tizenhét évesen pedig felvették a londoni Királyi Zeneakadémia fuvolaszakára. Nagy reményekkel érkezett a fővárosba: egyszerre várta a régóta áhított önállóságot és a hasonszőrűek társaságát. Vágyai csak kis mértékben váltak valóra. A nagyvárosi lét számtalan lehetőségének szűkös anyagi helyzete szabott határokat (ösztöndíját diákmunkákkal is ki kellett egészítenie), és csoporttársaival sem sikerült olyan kapcsolatot kialakítania, amilyet korábban elképzelt. Három év után rájött, hogy nem ez az ő útja: még diploma előtt abbahagyta az iskolát. A zenélést viszont nem. 

Meghatározó találkozás

Egy ideig alkalmi munkákból élt, és az egyik munkahelyén, egy hampsteadi étteremben, a hetvenes évek közepén egy barátja bemutatta neki Dave Stewartot. Ez a találkozás az egész életét meghatározta. A különc, balesetekből és az LSD túlzott fogyasztásából kilábaló gitáros azonnal beleszeretett a fiatal skót lányba, és megkérte a kezét. Házasság ugyan nem lett a dologból, de négy év együttélés, több évtizedes zenei együttműködés és világsiker viszont igen. Előbb The Catch néven trióban (barátjukkal, Peet Coombesszel), majd a The Tourists együttesben zenéltek együtt, szerény sikerrel. Négy lemezt adtak ki ez idő alatt,

egy félbehagyott világkörüli turné pedig egyszerre jelentette a formáció és a szerelmes pár felbomlását. 

Eurythmics

Ha a magánéletben nem is, a munkában Dave Stewart és Annie Lennox együtt folytatták az útjukat, mégpedig duóban. 1981-ben megjelenő, In the Garden című első albumuk fogadtatása viszonylagos közönybe fulladt. Stewart kórházba került, Lennox pedig depresszív időszakot élt meg: így vették fel igen szerény körülmények között a második lemezüket. A stúdiót egy gyár padlásán rendezték be, és az ének felvételével meg kellett várniuk, hogy leálljanak a gépek, és ne hallatszódjon bele a felvételbe.

„Sweet Dreams” – énekelte Annie Lennox, és az édes álmok varázsütésre valóssággá váltak.

A nyolcvanas évek a szédítő sikerekről, turnékról, slágerekről szóltak a párosnak az addigi küzdelmek után. Stewart kísérletező popritmusai, Lennox kristálytiszta altja, melódiái, a közösen szerzett dalok, színpadi megjelenésük meghódította a világot. Ha zenei újságíró lennék, biztosan elemezném ennek okait, de nem vagyok az, így nézzük inkább létezésének néhány más, szintén fontos aspektusát. 

Játék a látvánnyal

Máig hallható és hallgatható számaik nem önmagukban tették a popduót a nyolcvanas évtized egyik legnépszerűbb zenekarává. A magabiztos zenei tudás, az újító kedv mellett a látvány, a szuggesztív és meglepő színpadi jelenlét is nagy mértékben hozzájárult. Az extravertáltabb Dave Stewart mellett Lennox előszeretettel játszott az öltözékkel, a figurával. A Sweet Dreams elhíresült klipjében mindketten egyforma, fekete férfiöltönyt viselnek, ahogyan egy rendes City-beli bróker tenné, Lennox mindezt répavörös, extrém rövid hajjal és erős sminkkel, szuggesztív tekintettel egészítette ki.

Kortársaik egy része „Boy George nő párjaként” ünnepelte – ezt én kevéssé érzem találónak. Ha mindenképpen szeretnénk megtalálni férfi pandantját, akkor David Bowie jut eszembe (noha Bowie popkulturális és zenei jelentősége jóval nagyobb). Lennox gyakran viselt férfiasnak tartott öltözéket, ezzel ő is az akkoriban – és azóta is hullámokban – divatos androgün-vonulatba tagozódott bele. Hogy miért?

Egy későbbi interjújában azzal magyarázta: nem akarta, hogy a teste, a szépsége, a „hús” miatt figyeljenek a zenéjükre, mint gyakran a női előadók esetében. Úgy gondolta, hogy az egyenöltönyben hasonlóvá, mintegy ikerpárrá válnak Stewarttal, és a közönség a produktumra koncentrál majd.

Hogy igaza volt-e? Ezt mindenki döntse el maga, bár nekem inkább az az érzésem, hogy a férfias „jelmezbe” bújt Lennox legalább úgy pengetett érzéki húrokat is, mint korábban a szmokingot viselő Marlene Dietrich vagy Catherine Deneuve. Fellépéseiken előfordult, hogy Lennox a férfiinget levéve melltartóban fejezte be a koncertet. Ezt később így magyarázta: „Az elején még csak ösztönösen tettem, mert melegem volt. De nagyon erőteljes volt. Azért döntöttem a férfiruhák viselése mellett, mert újra akartam definiálni a nők szerepét a színpadon, akikre gyakran csak szép szobanövényként tekintettek. Be akartam bizonyítani, hogy ha leveszem az ingemet, olyan erős tudok maradni, mint egy férfi, aki kemény munka közben leveszi a sajátját. Ez egyfajta hatalmat adott nekem, sérülékenységet és erőt egyszerre.” 

Annie Lennox később is szívesen játszott a külsővel, ugyanolyan élvezettel viselte az öltönyt, mint az extravagáns, barokkosan díszes ruhakölteményeket, számára mindez izgalmas szerepjátékot jelentett. Egyik legemblematikusabb fellépése az 1992-es Freddy Mercury emlékkoncert volt, amelyen az Under Pressure-t énekelte David Bowie-val duóban. Az interneten fellelhető egyik kedvenc videóm szélsőséges sallangoktól mentes, mégis esszenciálisan ütős: ugyanezt a dalt éneklik ők ketten a Queen tagjaival, a színpad szélén pedig többek között pedig George Michael áll, és önfeledten énekel, a kis műanyag poharát szorongatva, mint bárki a közönségből. Ők is csak emberből vannak, voltak.

Hullámhegyek-völgyek

Annyira igaz ez, hogy életének egy pontján úgy döntött, a családját helyezi előtérbe a karrierjével szemben. Annie Lennox is megélt házasságokat, válásokat, szüléseket és halálokat. Első házassága egy évig tartott (1984-85 között) egy német Krisna tudatú hívővel. A koncertek miatti gyakori távollét, valamint a gondolkodásbeli különbségek – Lennox agnosztikusnak vallja magát – nem tettek jót a kapcsolatnak. Második férjével, Uri Fruchtmann izraeli filmrendező-producerrel alapított családot 1988-ban. Első gyermeküket, Danielt csecsemőként veszítették el, mely – érhető módon – megváltoztatta az énekesnő világlátását is. Lányaik, Lola (1990, zenész) és Tali (modell) ma már felnőtt, önálló nők. A frigy 2000-ben ért véget.

A Eurythmics 1991-ben átmenetileg feloszlott, Annie Lennox pedig ideje nagy részét gyermekeinek szentelte. Ez persze nem akadályozta meg abban, hogy folytassa karrierjét, 1992-ben jelent meg első szólólemeze, a „Diva”, amelyet később hat másik stúdió- vagy válogatásalbum követett.

Annie Lennox harmadik férje, Mitch Besser nőgyógyász oldalán –remélhetőleg – megtalálta a boldogságot: vele 2009-ben egy adománygyűjtés során ismerkedett meg, és 2012-ben kötötték össze életüket. 

Fontos ügyek

Ha zenei téren vissza is vett az intenzitásból, Annie Lennox nem tétlenkedett, ez irányú munkássága viszont kevésbé ismert és glamúros. Ahogyan a nyolcvanas években jónéhány popzenész, ő is részt vett fontos jótékonysági akciókban (például Nelson Mandela 70. születésnapja alkalmából), és ez egyre jelentősebb helyet foglalt el életében.

Az AIDS elleni küzdelem mára Lennox számára összefonódott a nők helyzetének javításáért való aktivizmussal – támogatta többek között a Greenpeace-t, az Amnesty Internationalt is. 2007-ben SING néven létrehozta saját civil szervezetét a dél-afrikai, HIV-fertőzött nők és gyerekek megsegítésére, 2008-ban pedig The Circle of Women néven egy nőket támogató, kapcsolatépítéssel és adománygyűjtéssel foglalkozó privát szervezetet. 2010-től 2013-ig a UNESCO jótékonysági nagykövete is volt. Sorolhatnám még az általa támogatott ügyeket, fontosabb azonban tudatosítani: Annie Lennox nem pusztán a nevét adta ezekhez a témákhoz, hanem komoly, főállásnak megfelelő munkát is végzett hosszú éveken át.   

Számos kitüntetése közül kettőt emelnék ki. Humanitárius tevékenységért az angol királynő kezéből vette át 2011-ben a Brit Birodalom rendjének tiszti fokozatát.

Zenészként a Grammy-, a Golden-díj mellett egy Oscar boldog tulajdonosa is lett 2004-ben a Gyűrűk urának második részében énekelt betétdaláért. 

Múlik az idő

Bár tétlenül is ülhetne hetvenmillió dollárosra rúgó vagyonán, Annie Lennox továbbra is aktív. Többször elmondta: fiatalként számára az alkotás volt fontos, és hogy minél több emberhez eljusson a zenéje. A sikerek magukkal hozták a hírnevet is. A hírnév pedig számára felelősséget is jelentett: kötelességének érzi, hogy értelmes, jó célokra használja. Nem ítélkezik az fiatalabb gigacelebek felett, akik nem így gondolkoznak, de a saját esetében ez „kanti kategorikus imperatívuszként” működik.

Egyik legutóbbi publikus megjelenése novemberben történt, amikor a Eurythmics együttest is beválasztották az amerikai Rock and Roll Hírességek Csarnokába (Hall of Fame). Lennox és Stewart újra összeállt erre az alkalomra. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Annie Lennox (@officialannielennox) által megosztott bejegyzés

Elgondolkodtam rajta, mihez kezdenek híres énekesnők az érettebb kor felé haladva. Björk egyre inkább arcot takaró, elképesztő jelmezek mögé bújik, Madonna küzdelméről és nehezen értelmezhető virtuális megnyilvánulásáról is sokat cikkeznek a lapok. Közel a hetvenhez Annie Lennox haja ugyanolyan rövid és platinaszőke, mint az elmúlt évtizedekben, a hangja is ugyanúgy elvarázsol. Idősödik? Igen. Hogy miként viszonyul ehhez a tényhez, nem tudhatom, de az a benyomásom: jóban van önmagával.

És ha már egy karácsonyi születésnapost ünneplünk, talán úgy tehetjük legstílusosabban, ha belehallgatunk 2010-es karácsonyi lemezébe (A Christmas Cornucopia – Karácsonyi bőségszaru) vagy annak 2020-as újragondolt változatába. Nem csalódunk, annyi biztos. 

Források: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép: Getty Images/ Lynn Goldsmith/Corbis/VCG 

Kis Zsuzsa