Miért borulunk ki a családunktól az ünnepek idején?

–

Újraindulnak a régi dinamikák

A szülői házba visszatérve sokan küzdenek valamiféle kicsiségérzéssel, ahogy Szabó Anna Eszter a saját anyukájával folytatott beszélgetésben plasztikusan leírja. Maga a helyszín is magában hordozza a kockázatot, hogy gyerekstátuszba kerülünk, de erre még rátesznek egy lapáttal azok a szülők (vagy más rokonok), akik szükségét érzik, hogy a felnőtt gyerekeik, rokonaik életébe beleszóljanak, bírálják, vagy „csak” validálják a döntéseiket. Ennek aztán egyenes következménye, hogy

a már felnőtt ember is úgy érzi, meg kell felelnie az idősebb családtagoknak, ami visszafejlődést hoz a viselkedésében

– mondja Joseph Cilona okleveles klinikai szakpszichológus és coach. 

Ezt szerintem mind megtapasztaltuk már: amikor úgy érezzük, bekapcsolt bennünk az ötéves gyerek, és dacból, dühből reagálunk akár nem is olyan jelentős dolgokra. Mert ilyenkor az is terheli a helyzetet, hogy a feldolgozatlan családi kapcsolatok kiterjedt múltja ott van egy-egy teljesen jelentéktelen pengeváltásban is, amin egy kívülálló gyakran csodálkozik, hogy ebből miért lett egyáltalán konfliktus. Ezt már Milanovich Domi is megírta a tavalyi ünnepi konfliktusokról szóló cikkében (amiből még hozok néhány ötletet a konfliktusok feloldására, de a teljes cikket is nagyon ajánlom). De Cilona is megerősíti, hogy bizonyos nem szép emlékek, fájdalmas történetek sok családban minden egyes ünnepen előkerülnek, és a legtöbbször feloldás nélkül maradnak, szóval csak a rossz érzést visszük tovább velük.

A korábban már említett, szülő-gyerek kapcsolatot boncolgató másik cikkben pedig ezt mondja Kazimir Ágnes pszichológus: „Nehéz a felnőttkori kelléktár kialakítása, otthonosra szabása. Az affektálás- és nyávogásnélküliség. Én úgy nevezem: a felnőttkori saját hangunk megtalálása.

A türelmetlenség és a frusztráltság gyakran inkább hozott, elrendezetlen dolgokból fakad. Szülők előtt, ha közönséggé válnak, felnagyítódhatnak a megoldatlan problémák. 

Nem hallgat rám a gyerekem, nem illedelmes, nem hálás, vagy a párom túl ilyen, nem elég olyan, a munkámban nem vagyok elég sikeres, vagy akár csak annyi, hogy túl kövér, túl sovány vagyok. Ha ezek a rendezetlen gócpontok nincsenek, akkor nincs ok arra, hogy szerepet játsszon bárki.”

Csak azért idézem ezt is, mert sokszor hajlamosak vagyunk mindent a szülőkre hárítani, miközben a probléma oka az is lehet, hogy a felnőtt gyerek életében nincs rendben minden, csak éppen ezt minden érintettnek nehéz kimondani (ami egyébként teljesen érthető, ám nem könnyíti meg az együtt töltött időt).   

Ha már szülőkként megyünk a szülői házba, bizonyítani is akarunk

Saját tapasztalatból mondom, hogy szülői minőségben a gyerekeddel lenni bármilyen helyzetben állandó megfelelési kényszerrel jár, mert a gyerekneveléshez „mindenki ért” a játszótéri kertésztől a kisbolti pénztároson át a szomszéd nyugdíjas bácsiig. A nagyszülői generáció ehhez hozzáteszi azt, hogy szelektív a memóriája, és szerintük a mai harmincas-negyvenes generáció innen nézve egytől egyig csak angyali kisgyerek volt, akikre a szüleinek még csak rá sem kellett szólnia. Ez nyilvánvalóan részigazság, hiszen akkor még tényleg nagyon más volt a gyereknevelési szemlélet, és sok családban az óvodás, kisiskoláskorú gyerekeknek tényleg nagyjából „kuss” volt a neve, azt meg senki nem emlegeti fel, hogy milyen úton-módon jutottak el ehhez a szófogadáshoz.

Szóval egy fiktív, emlékek által megszépített egykori gyerekkel szemben a nagyon is valódi, színes-szagos, egyáltalán nem csendes gyerekek mindig könnyűnek találtatnak, és ez konfliktusokhoz vezethet. Ezen általában már az is segít, hogy kimondjuk: az emlékek megszépülnek. Persze ez nem fújja el egyik percről a másikra a megfelelési vágyat, az egy hosszabb folyamat.

De hát ez az év legszebb időszaka!

A közösségi média és a reklámok sokat tesznek azért, hogy mindenki érezze a zsigereiben:

aki nem tökéletesen boldog az év utolsó két hetében, az tutira selejt.

Aki nem a családjával ünnepel, nem állít fát, nem várja örömmel az egészet, az szinte nem is ember a többiek (valós vagy kamu karácsonyvárók) szemében. Pedig Erin Olivo klinikai szakpszichológus szerint ideje kimondani: a családdal lenni stresszforrás (is). Ha pedig ezt leöntjük azzal, hogy még irreális elvárásokat is támasztunk az ünnepi időszakkal szemben (vagyis hogy végig boldogok legyünk mind), akkor szinte biztos, hogy robbanás lesz a vége. 

De mi a megoldás?

A szakértők azt is hozzáteszik, hogy az eddig felsorolt stressztényezőket még rontja, hogy ilyenkor sokszor alszunk „idegen” ágyban, vagy legalábbis nem abban, amit megszoktunk, így fáradtabbak vagyunk, mint általában. Azt már én teszem hozzá, hogy

a legtöbben úgy ünneplünk, hogy egy sor extra teendő után, hullafáradtan rogyunk le az asztal mellé/fa alá, ami szintén nem azt szolgálja, hogy a legjobb formában legyünk – akár testileg, akár lelkileg.

Ráadásul a napi rutin felborulása nemcsak a gyerekeknél, hanem a felnőtteknél is erőteljesen megnöveli az úgynevezett érzelmi reaktivitást, vagyis mindenre ugrunk ennek köszönhetően – mondja Cilona. Éppen ezért érdemes előre átgondolni az ünnepi napirendet, és felkészülni rá, lélekben mindenképpen. Van, akinek segít, ha leírja, ezt is érdemes kipróbálni. 

Az önismeret nyilván komoly mankó minden ilyen helyzetben, de néhány nappal karácsony előtt senki nem fog óriásit haladni ezen a téren, szóval egyelőre marad az, hogy magunkban, és ha érezzük a fogadókészséget, akkor másokban is tudatosítjuk, hogy miért nehéz ez a helyzet.

Bár az alkoholról azt szoktuk gondolni, hogy jól oldja a feszültséget, sokszor sajnos épp az ellenkezője igaz, így nem érdemes túltolni a bort vagy a pezsgőt az ünnepi asztal mellett.

Lehet viszont, és érdemes is szüneteket tartani a vég nélküli vendégeskedésben, ezáltal kivonjuk magunkat a folyamatos stresszforrásból:

egy séta, egy kis elvonulás után újult erővel vethetjük bele magunkat a közös ünneplésbe.

Ha olyan a család, ahol van erre nyitottság, akkor rengeteg beszélgetős társasjáték elérhető – ezeket akár ajándékba is adhatjuk egymásnak, és még az is lehet, hogy ezek az eddig akadozó őszinte kommunikációt kicsit előrelendítik.

Ha pedig úgy érzed, hogy képtelen vagy egyedül végigcsinálni a családi ünnepet, akkor vigyél magaddal egy segítőt! Lehet az barát, vagy a párod, akinek esetleg jelzed, hogy mi az a szituáció, amiből mindenképpen mentsen ki. De az is lehet, hogy a nehéz témák a vendégek előtt elő sem kerülnek. Ha mégis, akkor

a szakemberek azt is javasolják, hogy nem kell minden kínos és fájó kérdésre válaszolni, lehet kérni, hogy egy téma ne kerüljön elő az ünnepen. Ez még nem jelenti azt, hogy nem vagyunk bizalmas viszonyban egymással, vagy ha igen, az sem feltétlenül akkora baj.

Ha pedig úgy alakul a helyzet, hogy érzed: jön az indulat, és úgy reagálsz, ahogy nem szeretnél, Milanovich Domi ajánl egy tudatos technikát: keress öt dolgot, amit látsz, négy dolgot, amit tapintasz, három dolgot, amit hallasz, két dolgot, amit szagolsz, és egy dolgot, amit ízlelsz. Amíg ezzel foglalkozol, a tested várhatóan visszatér a nyugalmi állapotba, és sikerül átlendülni a problémán.

Békés ünnepet kívánunk mindenkinek – vagy olyat, amilyet szeretne.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ SolStock

Tóth Flóra