Gyilkosságok és postán rendelt feleségek – Csepelyi Adrienn könyvajánlója sötét novemberi napokra

–

Fájdalmas-szép, felkavaró, igaz

Julie Otsuka: Buddha a padláson (Magvető, Morcsányi Júlia fordítása)

A XX. század elején bevett szokásnak számított, hogy amerikai férfiak postán rendeltek maguknak feleséget Japánból. Ez pont olyan személytelen, kegyetlen és rideg, amilyennek hangzik: ezeket a nőket gyakorlatilag kiárusították azért, hogy nehéz körülmények között élő családjuknak kicsit jobbra forduljon a sora.

Hogy közben ezek a nők identitásuktól, gyökereiktől megfosztva érkeztek egy idegen kontinensre, nyelvtudás és bármiféle biztonság híján, hogy gyakran sztereotip elvárásoknak megfelelően éljenek egy életet, amiben talán soha nem is voltak boldogok? Úgy tűnik, ez senkit nem érdekelt.

Julie Otsuka könyve nagyon nehéz olvasmány. Szertefoszlott remények, csendben tűrt fájdalom és megaláztatás mélységes mély kútja. Amelyben mégis annyi, de annyi a finomság, az érzékenység és a filmszerűség, hogy nem lehet letenni.

Temérdek női sors, eddig meg nem hallott hang és el nem mesélt, de nagyon is valós történet: Otsuka akár egyetlen mondatba, egyetlen apró képbe is képes belesűríteni egy egész generáció tragédiáját. Az év egyik legszebb könyve, maga a könyvtárgy is, a szöveg is gyönyörű.

Kegyetlen, de érzékeny szembenézés

Veres Attila: A valóság helyreállítása (Agave kiadó)

Nem kertelek: napokig rosszul voltam Veres Attila legújabb kötetének elolvasása után. Még az sem jelenthető ki százszázalékos bizonyossággal, hogy ez itt egy regény-e vagy lazán kapcsolódó novellák, de tulajdonképpen mindegy is. A hazai weird irodalom legnevesebb szerzője (nemrég jelent meg első saját nyelvű kötete az Egyesült Államokban, hatalmas kritikai- és közönségsiker övezi a munkásságát) nagyon súlyos könyvet írt olyasmikről, amikkel nemigen akaródzik szembenéznünk. Hol húzódnak a személyiségünk és az önrendelkezésünk határai? Mennyire kötelességünk alárendelni magunkat a fogyasztói társadalom vagy épp a család elvárásainak? Kinek van igaza egy-egy társadalmi konfliktusban, és eltörölhetők-e azok a föld színéről, akiknek szerintünk nincs? Vagy ez már úgyis a végjáték, és úgyis hamarosan eltörlődünk mind? 

Veres Attila könyörtelen az olvasóval: felzaklat, nyomaszt, megkérdőjelez, rámutat, elborzaszt. Hogy önmagunktól vagy másoktól, a világtól, különös lényektől, az esetenként változó. Ugyanakkor olyan finom érzékenységgel ír bántalmazásról, mások testének és lelkének kihasználásáról, megnyomorításáról, mint csak nagyon kevesen. Keservesen szép szöveg, azoknak is ajánlom, akik elvi okokból idegenkednek a „könnyed” műfajoktól: számos pontján közelebb áll ugyanis a szépirodalomhoz, mint gondolnák.

Közben pedig önreflexióra kényszerít. Ahogy a kötet fülszövege mondja: „A valóság és a pokol szavak jelentése tökéletesen azonos, és a két szó szabadon felcserélhető egymással. Csak ízlés kérdése, hogy épp melyiket használjuk.”

Könnyed futball- és életfilozófia

Massimiliano Allegri: Ilyen egyszerű – 32 vezérelv a fociról és az életről (Partvonal kiadó)

Talán nem ez a legremekebb pillanat, hogy a Juventus vezetőedzőjét piedesztálra emeljük (finoman szólva sem megy jól Allegri csapatának az ősszel), s talán nem is ez a legösszetettebb futballkönyv, amit az idén olvashatsz. Jó, biztosan nem az. Ez alapvetően szerintem nem is feltétlenül futballkönyv ugyanis.

Allegri 32 szabálya afféle filozofikus iránymutatás, s mint ilyen, sokkal inkább tekinthető önfejlesztő könyvnek, mint focibibliának. De nincs is ezzel semmi gond: ha egy-két alapelv jókor talál meg bennünket belőle, akkor remek hasznát vesszük majd. Vannak benne persze jó kis sztorik nehéz vagy más szempontból emlékezetes meccsekről, és kapunk némi betekintést abba is, hogy a kívülről olykor totálisan érthetetlen edzői döntések mögött mennyi minden állhat.

Kifejezetten hasznos könyv lehet azoknak, akik nem vágynak világmegváltásra, de szívesen gondolkodnak egy-egy életeseményükről, nehéz helyzetükről vagy kudarcukról, és jól jön ehhez egy kis motiváció.

Lehet, hogy a Juventus-játékosoknak is jól jönne egy-egy példány? (Bocs…)

Magyar krimi zenei aláfestéssel

Mészáros Dorka: Mimézis (General Press)

Nem tudtam, mire számítsak, amikor a kiadó elküldte nekem Mészáros Dorka legújabb, felnőtteknek szóló kötetét. Nagy lelkesedéssel figyelem a magyar krimi megújulási folyamatát, a műfaj kedvelőjeként felüdülés a sok skandináv és angolszász regény mellett magyar sztorikat is olvasni. (Erről egyébként részletesen beszélgettünk Szlavicsek Judittal a Popfilterben.)

Mészáros Dorka kötetének címe elég sokatmondó, a gyakorlott krimiolvasók nagyjából sejthetik, mivel állunk szemben, de ebben az ajánlóban többet nem árulhatok el. A világért sem spoilerezném el sorozatgyilkosunk módszerét, legyen elég annyi, hogy duplán magyar történetről van szó.

Ami miatt nagyon szerettem ezt a könyvet: a szerző külön figyelmet fordít a társadalmi érzékenyítésre.

A regényhez tartozik egy playlist is, azokból a dalokból, amelyre a szöveget Mészáros Dorka írta. Leteszteltem: az eleve brutális végjátékot annyira felpörgette, hogy kellett némi idő, míg magamhoz tértem utána…

Dulai Péter: Gyilkosság a panel tetején – Minősített élet elleni bűncselekmények a Kádár-korszakban (Cser kiadó)

Az utóbbi években – hála a különféle YouTube- és Netflix-sorozatoknak – hatalmas kultusza van a true crime-nak, azaz a valódi, megtörtént eseteket felgöngyölítő könyveknek, filmeknek, podcasteknek.

Noha azt az illúziót már rég leromboltuk, hogy a szocializmus idején nálunk nem voltak brutális gyilkosságok, olyan alaposságú gyűjtést, amelyet ilyen gazdag képanyaggal és részletes szerzői magyarázatokkal láttak el, én még nem olvastam a korszakról.

Kicsit mindig félek leírni a valódi bűnügyek kapcsán az olyan szavakat, hogy „hiánypótló” meg „lebilincselő”, lévén, hogy valódi emberek valódi tragédiáiról van szó. Nem szeretném, ha bárki azt gondolná, jó katasztrófaturista módjára élvezem a vérben tapicskolást.

Ugyanakkor az, hogy valós képet kapunk, immár retrospektív módon, újságírói módszertannal és alapossággal megírva ezekről az esetekről, úgy érzem, fontos. A szembenézés, a feldolgozás és a későbbi tragédiák megakadályozása szempontjából.

Talán az sem véletlen, hogy ennyire reneszánszát éli most ez a műfaj: mintha mindannyian keresnénk a válaszokat arra, hogyan sérülhet, torzulhat annyira az emberi lélek és elme, hogy ilyen borzalmak bekövetkezhessenek – és vajon hol a mi felelősségünk egyénileg, családilag, társadalmilag abban, hogy minél kevesebb legyen belőlük. Dulai Péter könyve máshogy felkavaró, mint egy jó krimi vagy egy durva horror: a tényszerűségében is (vagy épp pont amiatt) roppant érzékletes, valóságos és közeli. Ismerős helyszínek, épületek, arcélek, hétköznapi gondok, ugyanazok a működésképtelen struktúrák, amelyektől ma is szenvedünk. (Dulai Péternek egyébként nálunk is jelent meg két anyaga is, a nőről, aki sósavval kísérelte meg elpusztítani a szeretője gyerekeit, és a nyíregyházi takarítónőről, aki a férjével a fiát, a másik fiával viszont a férjét ölette meg.)

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Anastasiia Krivenok

Csepelyi Adrienn