Akármennyire népszerű műfaj a krimi, sokan még mindig erős fenntartásokkal kezelik. Holott egy jó krimi megírása rendkívül összetett feladat mind az író, mind a szerkesztő oldalán. És akkor még nem is beszéltünk arról, mi mindenre kell figyelni a munka során.

Szlavicsek Judit jogászi karrierjét tette félre, hogy krimiszerző lehessen – igaz, menet közben kiderült, félretevés helyett sokkal praktikusabb, ha hasznosítja a jogászi gondolkodást és a tapasztalatait. Így is szükség van még egy csomó mindenre, hogy összeálljon a történet.

Kardos, regényei főhőse, például olyan remekül sikerült, hogy az első kötet megjelenése után találkozott vele a való életben. Na jó, csak majdnem vele. Mindenesetre azóta van egy saját rendőri tanácsadója, mint a filmekben.

Az írónő történetei online lettek egy szempillantás alatt népszerűek, ekkor csapott le rá az első kiadója. Most épp a harmadik könyvén dolgozik, a második pedig a felvétel idején az eladási listák csúcsát ostromolta.

De hogyan születik meg egy krimi, amelyik úgy nagyon magyar, hogy közben simán lehetne külföldi is? Egyáltalán: miért olyan jó magyar krimit olvasni, hogyan viszonyulunk manapság a skandináv, illetve az angolszász szerzőkhöz? Ki az írónő kedvence? Tud-e még a szerző élvezettel krimit olvasni? Milyen különleges viszony van a krimiolvasók és -szerzők között – és mi történik, ha az utóbbi felrúgja ezeket a szabályokat? A Balatonnak melyik arcát szereti a legeslegjobban Szlavicsek Judit? Mit lehet tudni a következő kötetéről? Hová fejlődik Kardos karaktere – és miért tudunk olyan nagyon sokan azonosulni vele?

Miért vagyunk szigorúbbak egy női főhőssel, mint egy férfival?

A mai Popfilterben minderre (és még rengeteg izgalmas kérdésre is) választ kapunk majd. Hallgassátok szeretettel!

Csepelyi Adrienn

A Popfilter további epizódjait itt találod: