„Egyelőre nem áll szándékában nyugdíjba menni” – Woody Allen visszavonul, de mégsem
Végigsöpört az interneten a hír, hogy miközben Woody Allen épp az 50. filmjét forgatja Párizsban (francia nyelven), egy spanyol lapnak nyilatkozva azt állította: ezzel el is búcsúzik a rendezői széktől, és ezentúl már csak írásban kamatoztatja a kreatív energiáit. Nem lenne csoda: a filmrendezést gyakran hasonlítják egy hadvezér teljesítményéhez, mert egy valóságos sereget kell irányítani, és fizikailag is extrán megterhelő munka. Csakhogy azóta kiderült: a hír nem egészen, és nem így igaz. Gyárfás Dorka írása.
–
„Na, épp ideje volt! Évekkel ezelőtt abba kellett volna hagynia a filmezést, amikor kiderült, hogy molesztálta a hétéves nevelt lányát!”
„Na, épp ideje volt! Évekkel ezelőtt abba kellett volna hagynia, hiszen az utóbbi időben már csak gyenge utánzatait gyártja a korábbi nagy sikereinek. Ez a Woody Allen már úgysem a régi.”
„Na, épp ideje volt! Könyörgök, 87 éves lesz decemberben! Mutass egy filmrendezőt, aki ebben a korban még alkot – és aki még jó filmet tud készíteni! Na, ugye.”
Lehet persze a Woody Allen visszavonulásáról szóló hírt ehhez hasonló gondolatokkal nyugtázni, mert a mérleg egyik serpenyőjében valóban ott vannak ezek a (fél)igazságok, a másikban viszont… Nos, ott van az Annie Hall, a Hannah és nővérei, a Manhattan, A rádió aranykora, a Varázsige: szeretlek, a Matchpoint, a Blue Jasmine – vagyis egy megkérdőjelezhetetlen jelentőségű alkotó életműve, akinek egészen egyedi és felmérhetetlenül nagy hatású, szemléletformáló látásmódja van.
Szóval azt javaslom, azért ne intézzük el ezt a hírt egy megkönnyebbült sóhajjal.
Ráadásul Woody Allennel az volt a helyzet – még a 2014-ben (újra) kirobbant molesztálási botránya előtt –, hogy a gyengébb filmjeit is öröm volt nézni. Azokra is úgy ült be az ember (akkor még a moziba), hogy de jó, garantáltan felcsendül mindjárt egy kellemes dzsesszfutam, megjelennek a kedvenc betűtípusával (a Windsor Elongateddel) írott főcímek, és istenem, másfél órára elmerülhetünk a New York-i értelmiség irigylésre méltó civakodásaiban. Garantált minőségi szórakozás volt a legnagyobb hollywoodi sztárokkal, mert az ő hívására bárki elment játszani, tényleg mindenki.
Amikor pedig a spanyol La Vanguardia című lapban hétvégén megjelent vele az ominózus interjú, benne a hírrel, hogy a most forgó, 50. filmje az utolsó lesz, akkor azért annak a piros lámpának is ki kellett gyúlnia a fejekben, hogy ácsi, ötven film? Jézusom, az azért nem semmi. Nem sok filmrendező mondhatja el magáról, hogy ilyen termékeny, és közte ennyi „klasszikussal” gyarapította a filmtörténetet – természetes, hogy akadtak közte „futottak még” munkák is.
Nem vitás, hogy Woody Allennek az élete a film, nyughatatlan alkotó kimeríthetetlen közlésvággyal és játékkedvvel.
Szinte nem múlt el év a felnőtt életéből új film nélkül. Még amikor a botrány miatt (amit most nem idézünk fel újra, megtettük részletesen ITT) Amerikában persona non grata lett, akkor sem hagyta abba: Európában folytatta ugyanott, mert nem tudott pihenni, nyugdíjba menni (és mert hagyták neki). Amikor pedig a sztárok is elfordultak tőle, akkor is akadtak remek, egyébként nagynevű színészek, akik szemében ő továbbra is a világ egyik legizgalmasabb rendezője volt, mint Christoph Waltz, Louis Garrel, Gina Gershon, Elena Anaya és Sergi López, akik a Rifkin fesztiváljában játszottak (amiről ITT írtunk).
Nem, nem lehet átugrani, hogy közben volt ez az „incidens” – Dylan nevű, Mia Farrow-val közösen örökbe fogadott lánya azzal vádolta, hogy gyerekkorában szexuálisan molesztálta. Ez azonban sosem nyert bizonyítást, és mivel nem volt másik eset, nem rajzolódott ki egy mintázat sem, ráadásul Farrow-nak bőven volt oka arra, hogy befeketítse a nyilvánosság előtt (akár egy gyereket is felhasználva), így az eset továbbra is homályos.
Arra jó volt, hogy Allen hírnevét alaposan megtépázza, de ahhoz nem elég, hogy teljesen ellehetetlenítse, és leradírozza a térképről. Egyedi eset, amihez mindenki úgy viszonyul, ahogyan akar, a saját hiedelmei szerint.
Mindenesetre Allen szívósságát jól mutatja, hogy továbbra is úgy dolgozott, mintha mi sem történt volna: évente újabb filmekkel jelentkezett. Ha tehát abbahagyni készül, akkor joggal gondolhatjuk, hogy halni is készül egyúttal. Még ha az írást megemlíti is a tervei között (azt állítva, egy novelláskötet már elkezdett Zero Gravity címmel, és egy regényt is kilátásba helyezett).
Szóval egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy azóta az IndieWire című filmes szaklap utánajárt a dolognak, hiszen ez azért gyanús, és Allen sajtósánál direktben rákérdezett, hogy tényleg felhagy-e a mester a filmezéssel. És azon sem, hogy a válasz így hangzott: „Woody Allen sosem állította, hogy visszavonul, sem azt, hogy újabb regény megírására készülne. Annyit mondott, hogy elgondolkodott azon, milyen lenne felhagyni a filmezéssel, mivel nem tetszik neki, hogy a filmek manapság azonnal, vagy nagyon gyorsan kerülnek streamingcsatornákra – a mozi helyett. Ő a mozi szerelmese. Egyelőre nem áll szándékában nyugdíjba menni, és izgatottan forgatja az új filmjét Párizsban, ami az ötvenedik alkotása lesz.”
Ki tudja, talán az egész csak egy jó kis marketingfogás volt, hogy újra várakozással tekintsünk egy újabb Woody Allen-film elébe. Vagy csak újságírói túlzás, szenzációhajhászat. Vagy Woody Allen egyik nap így gondolja, a másikon meg úgy. Mindenesetre számomra bebizonyította, milyen nehéz volna elbúcsúzni tőle alkotóként, és az életművét lezártnak tekinteni.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Jean Baptiste Lacroix / WireImage
