–

A diákok klasszikus fegyvere: a puska

Még mielőtt rátérnénk a történetekre, szeretném leszögezni, hogy nem ötletadónak szánjuk ezeket a sztorikat, szóval kedves diákok, ha olvassátok, ne csináljátok utánunk, puskázni nem szép dolog, tanuljatok rendesen! De álszent sem leszek, sokan használtunk némi „segítséget”, amikor a tudásunk nem garantálta volna a kettes osztályzatot.

Kezdem én a színvallást, bár az eszköztáram nem volt túl kreatív: a csuklómra írtam képleteket, szódolgozatnál néhány kifejezést, amit nem tudtam megjegyezni, valamint a tolltartómba dugtam apró cetliket, amiken kulcsinformációk voltak.

Néhány osztálytársam viszont kreatívabb volt nálam, a legendásan nehezen teljesíthető angol-biosz témazárókra – a tanárnő írta a tankönyvet, amit nagyjából szóról szóra kérdezett vissza – azt találták ki, hogy ötös betűmérettel megírták a puskát, kinyomtatták, majd néhány tollra körbe ráragasztották ezeket. Sosem buktak le, és sokakat megmentett az év végi bukástól.

De nem csak nálunk voltak leleményes puskázók, Cintiből is előbújt a kreativitás, ha külső segítségre volt szüksége:

„Nekem a harmonikapuskák működtek egyetemen a rengeteg anyag miatt, gimiben ennél még fifikásabb megoldások is játszottak.

Például kivágtam egy lapot a cipőtalpamat körberajzolva, arra írtam a képleteket.

Ráragasztottam a cipőmre, és úgy tettem dolgozat közben keresztbe a lábam, hogy a lábszáram a másik combomon legyen, és le tudjam olvasni a talpamról a szöveget. De ásványvizes üvegbe, illetve tízes papírzsepibe is tettem az átlátszó részekbe apró puskákat, valamint a fekete, viszonylag nagy műszaki számológépek fedőtokjának belsejébe kiválóan lehetett írni rotringgal, amit csak közelről lehetett elolvasni.” (Cinti)  

Both Gabi: Így nyaraltam én – Ne kövesd a példámat!

WMN Zizi – 2022. augusztus 17. – BG

 

Aztán ott van a klasszikus láthatatlan tinta és az UV-fény esete

„Átlátszó tintával teleírtam a padot és az ellenőrzőmet (ezt a kettőt senki se tartotta gyanúsnak), a toll másik felén lévő halvány UV lámpával pedig mindent le tudtam puskázni. Olyan is volt, hogy cseréltünk a padtársammal, átnéztük egymás válaszait, rotringgal átírtuk a rosszakat, kiegészítettük az üresen hagyott részeket, visszacseréltük, aztán tollal átírtunk mindent. Soha nem buktam le. Magam sem értem.” (Anna)

Vannak, akik szintén a csapatmunkában hisznek:

„Én egyszer két egyest és egy kettest kaptam UGYANARRA az elsőpadosra. Volt ugyanis nekünk, a hátsó sorokban ülőknek egy egyezségünk: bárkit hívnak ki közülünk, a többiek hátul megírják a dogát, és előre adják. Csakhogy ezt a többiek az osztályból nem tudták, így, amikor én elkezdtem hátra-hátralesni, hogy mégis mikor jön már a kész dolgozat (mert kínomban már mindenfélét írtam és lesatíroztam a magammal vitt lapon, mondván, úgyse kell beadnom), egy kedves osztálytársam azt hitte, puskát szeretnék, írt hát egyet. Én azt hittem, a dolgozatom jött meg hátulról, úgyhogy a lapomat beraktam a padba. Látom ám, hogy ami előttem van, az egy hevenyészett vázlat, aminél még én is többet írtam a saját lapomra, de bepánikoltam, felírtam hát a nevem erre a lapra is. Kisvártatva megint megkocogtatják a vállam: megjött a doga gyöngybetűkkel, ahogy én sose írtam, rajta a nevemmel.

Puska be a padba, kamudoga magam elé – ezen a ponton buktam le.

A tanár előszedette az összes lapot, így fordult elő, hogy három lapért két egyes lett a jutalmam, a saját ocsmány jegyzeteimet meg bónuszként leosztályozta. A következő órán 45 percig nyuvasztott szóban, négyest kaptam, végül ezt írta be, meg a kettesem, amiért olyan keményen megdolgoztam. Az a szerencse, hogy lesatíroztam a jegyzetek kompromittáló részét amúgy („mit bámulsz, úgyis ötöst kapok, pedig nem tanultam”), különben meg se álltam volna az igazgatóiig. Már megint.” (Cs. Adrienn)

via GIPHY

„Kémiából írtunk témazárót az ebédlőben (három osztály írt egyszerre), és én tudtam a definíciókat, a barátnőm pedig a számolásokat, így egymás mellé ültünk. Félúton cseréltünk, és próbáltuk egymás írását követni (nagyon különbözően írunk). A teljes pánik közepette a tanár megállt felettünk, és azt mondta: úgy érzem, maguk rosszban sántikálnak. Hát, a szar is megállt bennünk. Szerencsére nem jött rá, miben, mindketten hármast kaptunk. A legrosszabb az volt, hogy mindketten mind matekból (amit szinten ő tartott), mind kémiából bukásra álltunk, és karácsony előtt írtuk ezt a dogát. Ennyire rossz karácsonyom életemben nem volt, végigizgultuk az egészet, hogy ha kémiából megbukunk, akkor tuti, hogy matekból is. Hála az égnek, nem így lett.” (Luca)

„Egyszer labirintust építettünk a padokból és a székekből, a tanár pedig nagyon belemerült a gondolataiba, ezért nem tűnt fel neki, hogy egy idő után csak az első sorok között mászkál fel-alá, az egész osztály pedig a hátsó sorokban tömörül dolgozatírás közben.” (Zsófi)

via GIPHY

Nagyon sok múlik a technikán, az alábbi két, egymástól független történetből is látszik, hogy ami az egyiknek beválik, azzal a másik csúnyán lebukik

„Gimiben volt egy osztálytársam, aki nagyon kreatívan állt a számonkérésekhez. Egyszer úgy felelt valamelyik versből, hogy felmondta MP3-ba, bedugta a fülébe, rá a haját, és hadd szóljon. Nagyjából egy versszakig bírta, mielőtt lebukott.” (Zsófi)

És ugyanez happy enddel:

„A legvadabb ötletem földrajzdogánál volt, amikor a GDP-táblázatot kellett bemagolnunk: felmondtam az MP3 lejátszómra az egészet, majd a hajammal eltakarva bedugott füllel ültem le a dogát írni. SOHA nem buktam le, és istencsászárkirálynak éreztem magam.” (Anna)

Mások nem erőltették meg magukat, azt az elvet követték, hogy úgy lehet igazán jól elrejteni valamit, ha minél jobban szem előtt van a dolog

„Volt olyan, hogy kicsaptam az A4-es jegyzeteket az asztalra, és mivel ennyire látványos volt, a tanár egyszerűen nem látta.” (Ági)

„Énekórán témazárót írtunk, ami már alapból jó vicc. A tanárnő kiosztotta a dolgozatot, és én bevált taktika szerint becsúsztattam alá a puskámat, ami egy diszkrét A4-es lap volt. A tanárnőnek szokása volt, hogy előtte együtt átbeszéljük, melyik feladatnál mit kell csinálni, és természetesen az én lapomat vette el ehhez a művelethez, szóval végig a padon kellett hasalnom, hogy ne bukjak le. Ugyanezen témazáróban volt egyházi zenefelismerés feladatként, amihez néhány srác a Shazamot hívta segítségül. Az applikáció viszont egy kemény rapszámot dobott ki eredményként, ők meg jobb híján beírták megoldásként annak a címét.” (Barbi)

via GIPHY

És vannak, akik semmitől sem riadnak vissza, ha a nagy a tét

„Az egyik gimis osztálytársam a puskázás miatt megtanult rovásírással írni, és aztán mindig így vitte fel játszi nyugalommal, halványan a padra a legfontosabb tudnivalókat. Azt nem tudom, hogy ezt mennyivel volt könnyebb eszközölnie, mintha tanult volna a témazáróra, mindenesetre csodájára jártunk.” (Csenge)

„Én mindig a bal kezem ujja alá raktam a puskát, mert úgy gondoltam, hogy egyik tanár sem meri megkérni azt, hogy tűrjem fel a ruhám ujját a »kiskezemen« – és így is volt. Korán rájöttem, hogy a lexikális tudást számonkérő oktatási rendszerben én csak csalással tudok elevickélni. Elnézést, bánom bűneim, puskázni nem helyes! Ja, és itt szeretnék tisztelegni a nagy nyilvánosság előtt a padtársamnak, aki rendszeresen megírta az én fizikadolgozatomat is, miután végzett az övével.” (Pásztory Dóri)

  

Végül pedig ne feledkezzünk meg azokról sem, akik bár megírják, végül nem használják a „titkos fegyvert”:

„Én vagyok a kivétel, aki SOHA nem használta a gondosan megírt puskát, mert nem volt hozzá merszem.” (Gabi)

Nektek milyen puskázós sztorijaitok vannak? Írjátok meg nekünk kommentben!

Dián Dóri

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Lumina Images