-

Aki mindig puskázik, buta marad. Aki sohasem, az őrült. Aki pedig csak néha, azt biztos elkapják. A vizsgákon azért valahogy csak át kell menni, mert a kovalens kettős kötés nem mászik be magától a fejünkbe. Én magam abban a szilárd elhatározásban éltem az életem, hogy nem vagyok hajlandó puskázni olyan tárgyaknál, amiket szeretek. Inkább büszkén megbukom, de nem csalok. Tízévesen kerültem először teljes morális válságba az informatika órán, amikor több figyelmet szenteltek annak, hogy az abakuszról, a lyukkártyás gépekről és a harminc tonnát nyomó ENIAC-ról beszéljünk, miközben már mindenki tudta az örök élet kódját a Super Marióban. Úgyhogy rájöttem: puskázni igenis hasznos. Én  Szőcs Lilla voltam, és most nézzük, milyen trükkökkel hekkelték meg a rendszert tapasztaltabb WMN-jeink!

Both Gabi

Nekem volt egy tollam, amiben forgatni lehetett a beletuszkolt, mini betűkkel írt papírtekercset. De mire megcsináltam a puskát, általában megtanultam az adott anyagot, úgyhogy soha nem kellett használnom. (Nyolcvanas évek.)

Kárpáti Judit

Lestem a szomszédomról, illetve vegzáltam őt, hogy segítsen már.

Fiala Borcsa

Én egyszer egy komplett lexikonon trónoltam végső kétségbeesésemben – kábé annyi tellett tőlem, ami a felkészülést illeti, hogy felmarkoljam a polcról vizsgára menet. A módszeren még dolgozni kell, mert hamar be kellett látnom: farpofával kurva nehéz lapozni.

De volt, hogy a cipőtalpamra ragasztottam a papírfecnit – ehhez jó hajlékonynak kell lenni, illetve néha a tenyeremre firkáltam. Utóbbi esetben para, ha izgulsz a vizsgán, mert az izzadság könnyen lemoshatja. De volt két, még nálam is lustább évfolyamtársam, akik az én puskámat fénymásolták le. Azért az már a legalja…

Kalapos Éva Veronika

Én egyszer a combomra ragasztottam a puskát celluxszal... bevált, de mire utána lehúztam, az kész gyötrelem volt.

Kormos Anett

Én soha nem a padra tettem a papírt, hanem a füzetre. A füzet fényes felületére pedig előző nap felírtam mindent (különösen az évszámokat) Rotringgal, így amikor „elbizonytalanodtam", csak odébb csúsztattam a papírt, és kész. El se tudjátok képzelni, mennyi info elfér egy A4-es felületen.

Gyurkó Szilvia

Én azt gondoltam, hogy az buktatja le a puskázót, ha fészkelődik, megpróbál helyezkedni, bujkálni... Úgyhogy mindig nagyon látványosan puskáztam, kábé az asztalra kirakott könyvvel, és azt lapozgatva – ez mindig bejött.

Szentkuti Judit

Több éven keresztül jól bevált és sikeresen használt módszerem volt a harmonika-puska, ami elfért a kezemben, és bátran forgattam oldalról-oldalra. Tény hogy mire elkészítettem a tuti biztos harmonikámat, addigra sok minden a fejemben maradt, de a szóról-szóra bebiflázandó definícióknál mindig nagy hasznát vettem. Majd a technika fejlődésével, és persze mivel egyre lustább is lettem, a közeli fénymásolóban vizsga előtt a jegyzeteimet lekicsinyítettem, és abból hajtogattam harmonikát. Ezzel sok-sok időd megspóroltam.

Prónay-Zakar Gina

Sosem puskáztam. Sosem. Olyan előfordult, hogy a jegyzeteimet valahogy a megszokott 1:1-es másolás helyett 1:8 méretben sikerült előállítanom, ebből lehetett picurka füzetkéket hajtogatni. Hogy könnyebb legyen belőle tanulni... nyilván. Gimiben volt olyan, hogy a tolltartómra írtam ezt-azt mikrobetűkkel. Aztán később rájöttem, hogy a rongyosra tanult A4-esek a legjobbak alátétnek a vizsgapapír alá, könnyebb rajta írni. Sokkal könnyebb. Úgyhogy, röviden, Szilvihez hasonlóan, haladó koromban már én is a gátlástalan puskázók táborát gyarapítottam.

Zenetörténeti kordokumentum Prónay-Zakar Gina ifjúkorából

Pásztory Dóra

Nekem két diplomám van puskázásból. Azon kívül, hogy direkt rákérdezek a tanárnál a válaszra, kábé minden megvolt. Utoljára általánosban buktam le, másodikos koromban. Akkor még amatőr voltam. Engem abszolút az oktatási rendszer kényszerített rá a kreativitás fejlesztésének eme morálisan megkérdőjelezhető formájára, ugyanis a rövid-, közép- és a hosszútávú memória hiányával gyakorlatilag teljes kudarcra voltam ítélve, amit sosem viseltem jól. Másfél évtizeden át pedig biztosan súlyos sebeket ejtett volna makulátlan személyiségemen, úgyhogy muszáj volt előnyt kovácsolnom a szellemi hátrányból.

Zakányi Gáspár

Nekem jó pár puskázós sztorim van, de a legemlékezetesebb talán már a BKF-en történt, amikor Róka Jolán, alias Jollie Fox kommunikációelmélet vizsgájára épp nem volt időm felkészülni. Szereztem tehát egy headsetet aminek a füles része már akkor vezeték nélküli volt, és olyan apró, hogy észre sem lehetett venni a lapaj füleimben. A terv tehát szuper lett volna, mert az akkori barátnőm is lelkesen diktálta volna a telefon másik végén az anyagot, de pechemre a vizsga az intézmény egyetlen alagsori termében volt térerő nélkül, így a csoda high-tech cuccom elkezdett elég hangosan zúgni. Tehát nem hallottam, ahogy diktálnak nekem, Róka Jolán viszont kiválóan hallotta a zúgást. Hála az eszméletlenül ártatlan fejemnek, nem buktam le, de a vizsgán sajnos elvéreztem.

D. Tóth Kriszta

Nem gondoltam volna, hogy mindenki puskázott! Én a padomra írtam föl halványan, vékonyan, apró betűkkel Rotring ceruzával, amit nem tudtam. Bent maradtunk a szünetben, és körmöltünk. Aztán az első tíz percben elmaszatoltam az egészet a kezemmel, annyira próbáltam takarni. Tök fölöslegesen melóztam vele, de úgy jártam, mint Gabi: legalább félig-meddig megtanultam közben. A matek érettségin aztán két osztálytársamnak is megoldottam a feladatait. Iszonyatosan meg voltam fázva, és az egész csomag magammal vitt papír zsebkendőt arra használtam, hogy a feladatmegoldásokat adogassam vele a csajoknak.