Testvérként neveltek egy csimpánzkölyköt és egy embergyereket: modern Maugli-történet (kicsit másképp)
Winthrop Kellogg a Columbia Egyetem végzős hallgatója volt 1927-ben, amikor megragadta a figyelmét egy cikk az indiai farkasgyerekekről, és szó szerint a megszállottja lett az elképzelésnek, hogy az egyik faj egyede felnevelhet egy másikét. A fajok egymáshoz való alkalmazkodása, a természet kontra nevelés és a környezet kontra gének kérdése olyannyira nem hagyták nyugodni, hogy önálló kísérletbe fogott: feleségével örökbe fogadtak egy csimpánz kislányt, akit pont olyan nevelésben részesítettek, mint saját tíz hónapos fiukat. Mózes Zsófi írása.
–
Winthrop és Luella Kellogg az Indiana Egyetemen ismerkedtek meg, ahol Winthrop filozófia és pszichológia szakon végzett, majd ezt követően beiratkozott a Columbia Egyetemre, ahol elkezdte a pszichológia mesterképzést. 1929-ben házasodtak össze Luellával, majd
megszületett Donald nevű fiuk, aki hamar kísérleteik alanyává vált…
Egy csimpánzbaba örökbefogadása
Pierre Abreu, aki eugenikával, vagyis fajegészségtannal foglalkozott, egy 1930-ban, Kubában született csimpánzbébit küldött szüleivel együtt a régi floridai Orange Parkba. A kis csimpánz a Gua nevet kapta, hét és fél hónapos korában pedig az anyja öléből a Kellogg család otthonába került. Itt a szülők – eltekintve a két pár kromoszóma-különbségtől – Donald testvéreként nevelték a majmot.
Kellogg tudta, hogy még kísérleti és kutatási szempontból is kifogásolható lenne etikailag, ha egy emberi csecsemőt bármilyen állat kezére adnának, egy állat örökbefogadása azonban már elfogadottabb dolog – még akkor is, ha egészen fiatal példányról van szó.
Miután Winthrop és Luella Kellogg befogadták a kis csimpánzt, megkezdték a kísérleteket, amiket kilenc hónapon keresztül napi 24 órában, heti hét napon át folytattak.
Donald tíz hónapos volt, amikor először találkozott a hét és fél hónapos Guával. Kellogék valódi testvérekként kezelték őket, pontosabban Guát embergyerekként nevelték: a „testvéreket” babaruhába öltöztették, etetőszékbe ültették, egy ágyban aludtak és jóéjt puszit kaptak. Kanállal etették őket, babakocsit használtak, ugyanazokat a játékokat játszották és ugyanazokat a könyveket olvasták nekik. A szüleik pedig mindenről „vlogoltak” (ITT megnézheted a videókat), még mielőtt a YouTube egyáltalán létezett volna.
Az alapvető napi rutinjuk a következő volt:
-
Ébresztő 7:00-kor, reggeli 7:30-kor.
-
Reggel 9:00-től kezdődtek a kísérletek, és egészen a 12:00-kor kezdődő ebédig tartottak.
-
12:15-kor volt a délutáni pihenés ideje.
-
15:30 és 16:00 között ismét megfigyelési idő volt.
-
A vacsora 18:00-kor volt, 18:30-kor pedig lefekvés.
Kelloggék számos tesztet végeztek, különböző szempontok szerint kezdték el mérni Gua és Donald vérnyomását, memóriáját, testméretét, reflexeit, hangképzését, mozgását, csiklandozásra adott reakcióit, erejét, kézügyességét, problémamegoldását. A „testvérek” félelmeit, egyensúlyérzékét, játék közben mutatott viselkedését, mászását, engedelmességét, nyelvértését, figyelmét és még egy csomó minden mást is vizsgálták.
Mindez nem is tűnhet (olyan) problémásnak, amíg bele nem olvasunk néhány furcsa és kegyetlen kísérletet leíró feljegyzésbe.
Előfordult ugyanis, hogy Kellogg egy kanállal ütötte Donald és Gua fejét, hogy megállapítsa a csontozat fejlődésében mutatkozó különbséget.
Más megfigyelésekhez mindkettőjüket magas székbe ültette, és addig pörgette őket, amíg végül sírva nem fakadtak. Egyszer úgy próbálta meggyőzni Guát, hogy ne egyen szappant, hogy egy darabot beleerőszakolt a szájába. Egy másik kísérlet, amit Kelloggék végeztek, az volt, hogy a két gyerek reakcióképességének összehasonlítása érdekében, miután felállították a kamerát, Winthrop egy golyót lőtt a levegőbe. Mindkét kicsi megijedt, de Gua gyorsabban reagált.
A kísérletekből kezdett kiderülni, hogy a csimpánzbaba sok szempontból ügyesebb volt, mint az embergyerek
Gua jobban teljesített például a fizikai tesztekben. De ahogy mindketten egyévesek lettek, a dolgok elkezdtek megváltozni: Donald a beszédfejlődésben kezdett jeleskedni, míg Gua nem mutatott fejlődést ezen a területen.
Az eredeti terv az volt, hogy a házaspár öt éven át végzi majd a kísérleteket, de kilenc hónap után hirtelen felfüggesztették azokat.
Kelloggék nem adtak egyértelmű magyarázatot a világnak, sokan azonban azt feltételezik, hogy Gua fizikailag túl erős lett Donaldhoz képest, és a szülők attól kezdtek félni, hogy kárt tehet a fiukban.
Emellett Donald elkezdte átvenni a csimpánzszerű viselkedést „nővérétől”: harapdálta az embereket, és ahelyett, hogy két lábon járt volna, úgy közlekedett, mint Gua, illetve olyan hangokat is adott, úgy morgott, akárcsak ő. Kelloggék végül visszaküldték a csimpánzt az Orange Parkba, a két gyerek azonban erős köteléket alakított ki egymás között, és mindig izgatottak lettek, ha később találkoztak.
Luella és Winthrop is 1972-ben halt meg, Gua pedig alig egy évvel a családtól való elszakadása után, tüdőgyulladásban vesztette életét. Donald felnőttkorában orvosként dolgozott, majd mindössze 43 évesen öngyilkos lett.
Vannak, akik ezt a döntést a gyermekkori élményeivel hozzák összefüggésbe, de nincsenek olyan feljegyzések, amik arra utalnának, hogy ez lett volna Donald öngyilkosságának oka.
Hogy etikus volt-e a kísérletsorozat, az kérdéses
Emberek milliói tartanak háziállatot, akik kötődnek a családhoz, sok esetben leginkább a gyerekekhez. Egy majomra családtagként tekinteni nem feltétlenül különbözik ettől – főleg, ha közben a tudomány oltárán is áldozunk ezzel. A XX. században többször is elvégezték Kelloggék kísérleteinek különböző variációit, több olyan eset is volt, amikor emberek megpróbáltak csimpánzokat nevelni az otthonukban. Egyvalami viszont közös volt a csimpánzok későbbi megfigyelésében: többé senki nem használt embergyerekeket kísérleti nyúlként.
Mózes Zsófi
Kiemelt kép: YouTube
