A gengszter, aki túlélt minden véres merényletet – Lucky Luciano, a maffia lángelméjének legendája

–

Az olasz maffiát romanticizáló filmek nyomán a keresztapa szóról egyből jóképű macsók fizimiskája ugrik be az embernek, így hát eléggé kijózanító a hírhedt Lucky Luciano merényletektől eltorzult arcának, sunyi pillantásának látványa. Állát hegek borították, egyik szemhéja lefittyedt egy nagy verés nyomán, de a támadásokat túlélte, ezért ragadt rá a „Lucky”, azaz szerencsés becenév. (Egy másik, prózaibb magyarázat szerint egyszerűen rosszul ejtették ki a vezetéknevét Amerikában, amelyet ő szeretett szülőföldjeként emlegetni, de valójában a szicíliai Lercara Friddi nevű bányászfaluban jött világra, és kilencévesen innen költözött át a szüleivel és négy testvérével New Yorkba.)

Vérbeli narcisztikusként imádott magáról sztorizgatni, jó PR-osként a saját legendáját építgetni, így az is tudható róla például, hogy már kicsi gyerekként sem volt piskóta. Tízévesen ítélték el először (bolti lopásért), az osztálytársaitól pedig ő szedte be az ebédpénzt, igaz, erre nem kérte senki, sőt…

Ha nem adták oda, ütött. Egy olasz klánon kívüli, zsidó kisfiú mert csak ellenállni neki, na, ő lett a barátja, későbbi fontos embere: Meyer Lanskynak hívták.

„Nincs olyan, hogy jó vagy rossz pénz. Csak pénz van”

E hírhedt kijelentéssel Luciano össze is foglalta élete vezérlőelvét.

Tizennégy évesen abbahagyta az iskolát, és kis ideig rakodómunkásként heti hét dollárt keresett. Ebből gyorsan elege lett, és miután szerencsejátékon nyert egy nagyobb összeget, rájött, hogy merre kellene próbálkoznia, hogy gazdag legyen és hatalmat szerezzen. Bandát alapított környékbeli suhancokból. A kisstílű lopásoktól berzenkedett, inkább a nagyobb rablások érdekelték. Az alvilági portfólió gyorsan bővült: a védelmi pénzek szedése, a kábítószer- és fegyverkereskedelem és a prostitúció mellett az 1920-tól virágzó szeszcsempészet lett a favorit.

A szesztilalom idején Luciano dúsgazdag lett, és vagyonából nagyvonalúan támogatta a politikusokat és a rendőrséget, így nem piszkálták.

Közben betagozódott az egyik New York-i keresztapa, Joe Masseria családjába, és hamar kulcsszereplővé vált. Akár sikeres politikus is válhatott volna belőle más körülmények között: dörzsölt fickó volt, jó stratéga, remekül átlátta a hatalmi és emberi viszonylatokat, és felismerte, hogy az állandó háborúk helyett a maffia központosított, egységes irányítására van szükség – és természetesen ő akart az első számú vezető lenni. 

Masseriától, akinek a jobbkeze volt, egy rivális keresztapával, Salvatore Maranzanóval lepaktálva szabadult meg, akit ezután Lansky emberei iktattak ki, a saját irodájában, adóellenőrnek kiadva magukat.

Időközben Lucianót is érték támadások, de megúszta élve a véres háborút, és sikerült saját tervei szerint, szindikátusszerűen, akár egy vállalatot, átszerveznie a maffiát. New Yorkot öt körzetre osztotta, egy-egy család felügyelete alatt, véget vetve a harcoknak.

A trónon persze ő maga ült – egészen pontosan a Waldorf Astoria szálloda luxuslakosztályában élt. Fényűző élete volt, filmsztárokkal barátkozott, selyemöltönyben és kézzel varrott, puha cipőkben járt, a karján pedig mindig lógott egy-egy gyönyörű nő.

Az aranykor a harmincas évek közepéig tartott

Ekkor kineveztek egy új főügyészt, egy bizonyos Thomas Dewey-t, aki nem félt nekimenni a maffiavezérnek, és prostituáltak futtatása címén sikerült is bevarrnia a keresztapát: ötven évet kapott.

Luciano bevonult a börtönbe, de igazából csak lakosztályt cserélt, állítólag még inasa is volt odabent. Ő maradt a szindikátus vezetője, mint egy pók a háló közepén, úgy gubbasztott a keresztapa a rácsok mögött. Nem kellett soká raboskodnia, a második világháború idején alvilági kapcsolatai révén segített a kormánynak a náci kémek lefülelésében, sőt Szicíliában is segítette a partra szálló szövetségeseket. A háború után ezért kegyelmet kapott, szabadlábra helyezték, de kitoloncolták imádott Amerikájából, nemcsak ott nem maradhatott, de Kubában sem, ahol lelkesen nekilátott megszervezni saját hálózatát. Kénytelen-kelletlen visszatért Olaszországba.

Sztárként fogadták, az amerikai katonák fényképezkedtek vele, vadásztak az autogramjára. Barátai révén hatalma megmaradt az amerikai maffiában is. Elvett egy nála harminc évvel fiatalabb táncosnőt, mégis túlélte. Őt is. A halál, amellyel oly sokszor nézett farkasszemet korábban, a nápolyi repülőtéren terítette le végül, amikor egy életét megfilmesíteni akaró amerikai producerrel találkozott volna. Holttestét visszavitték Amerikába, holott állampolgárságot sosem kapott. Celebritásként kezelték, impozáns temetése volt, kétezer ember kísérte a koporsót, köztük a maffia vezetői. Hogy sajnálta-e bárki, arról már nem szól a fáma.

Kurucz Adrienn

Forrás: ITT, ITT, ITT

Kiemelt kép: Getty Images / Slim Aarons