Nadrágos Marie

Ha bűnöző nőkről van szó, az első, aki mindenkinek eszébe jut, Bonnie Parker, a mára ikonikussá vált Bonnie és Clyde duóból. A páros történetét – így egyben Bonnie-ét is – ebben a cikkben mesélte el Mózes Zsófi, így erről a listáról most lemarad. De nem csak ő volt az egyetlen női bandita a harmincas években: Marie Baker a Pants Gang nevű bandájával szintén rablásokból tartotta fenn magát. Védjegyévé vált, hogy egyszerre mindig két fegyver volt nála, a nadrágos bandita nevet pedig azért kapta, mert nemcsak a kassza tartalmát vitte magával a rablásokkor, hanem pénztár mögött álló szerencsétlen ember nadrágját is. Jó néhány boltot kiraboltak már, mire elkapták őket.

Végül az lett Marie veszte, hogy az egyik hentesbolt kipakolása során elengedett túsz értesítette a rendőrséget, a yard pedig elfogta, miközben a helyszínen épp a száját rúzsozta.

Családi vállalkozás

Arthur, Herman, Fred és Lloyd Barker útszéli rablásokkal kezdték a „karrierjüket” az 1910-es években, később viszont nagyobb bankokat és postákat is kifosztottak, valamint néhány emberrablás és gyilkosság is a lelkükön száradt. Azonban a négy testvérnek nem a saját fejéből pattantak ki a bűncselekmények ötletei, az édesanyjuk, Arizona Donnie Barker, alias Ma Barker volt a családi biznisz feje. Minnesotától egészen Texasig tevékenykedtek, ám a bűnbandának a tagok erőszakos halála vetett véget. Herman öngyilkos lett, amikor a kansasi rendőrség sarokba szorította, Ma Barkert és Fredet az FBI ölte meg egy összetűzés során, Arthurt pedig akkor lőtték le, amikor szökni próbált az Alcatrazból. Lloyd volt az egyetlen, aki megérte az 1940-es éveket:

ő huszonöt évet ült a leavenworthi börtönben, ám szabadulása után, 1949-ben, a saját felesége ölte meg.

A család egyetlen tagja, aki nem vett részt semmilyen formában a bűncselekményekben, a fiúk apja, George Barker volt.

Ma Barker, Fred Barker és Arthur Barker - Forrás: Wikipedia

A kokainkirálynő

A kolumbiai Griselda Blanco nagypályás gengszterhez híven már gyerekkorában elkezdte űzni az ipart. Mindössze tizenegy éves volt, amikor barátaival elraboltak egy tízéves kisfiút, ám amikor annak családja nem akarta kifizetni a követelt váltságdíjat, Griselda megölte a gyereket. Hétköznapi munkája sosem volt, mielőtt a világ egyik legnagyobb drogcsempésze vált belőle, prostituáltként kereste kenyerét.

Első férjét, akitől három gyereke született, egy elfajult veszekedés közben ölte meg. De második férje sem jutott jobb sorsra, őt azzal gyanúsította a nő, hogy megrövidítette néhány millió dollárral, ezért egy reptéren fejbe lőtte.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

RIDINOUTALLDAY (@ridinoutallday) által megosztott bejegyzés

A második férjével vált egyébként az Egyesült Államokban kokain-nagyhatalommá, állítólag ezerötszáz dílert irányítottak, hogy hatékonyan tudják teríteni az anyagot New Yorkban. Mai árfolyamon több milliárd dolláros biznisz volt az övék, ezt pedig az sem tudta megtörni, hogy időközben kiiktatta a társát: férje megölése után kicsivel visszatért az Államokba, és 1985-ös letartóztatásáig egyedül irányította az egész ország kokainpiacát.

Természetesen a drogbárónőséggel járó egyéb bűncselekmények sem kerülték el, állítólag kétszázötven ember halála volt hozzá köthető.

1985-től 2004-ig ült börtönben, szabadulása után visszavonultan élt Kolumbiában 2012-ig, amikor is egy hentesboltból kilépve két motoros lelőtte. 

 

Kígyófej nővér

Cseng Csui Ping, akit Ping nővér néven is emlegettek, közel háromezer illegális bevándorlót csempészett át Kínából az Amerikai Egyesült Államokba. Bűnözői csoportjának New Yorkban volt a központja, és beszédes, hogy a nő a Snakehead, azaz a Kígyófej becenevet kapta bűntársaitól. Az embercsempészet mindig is rizikós út volt a bevándorlók számára, és Ping ügyletei során jó néhányan életüket vesztették. Ám ezzel együtt is jövedelmező volt számára a vállalkozás, 1980 és 1990 között negyvenmillió dollárt keresett az ügyleteken. Végül elfogták, pénzmosásért, embercsempészetért és emberkereskedelemért ítélték el. Hatvanöt évesen halt meg a börtönben, 2014-ben.

A Bahamák királynője

Gertrude Lythgoe egy whiskynagykereskedésnél, a Haig and MacTavishnél dolgozott, amikor bevezették az alkoholtilalmat az Egyesült Államokban, ezzel pedig ellehetetlenítették volna Gertrude megélhetését. Csakhogy a törvény sok vállalatot nem akadályozott meg abban, hogy továbbra is folytassa az alkohol gyártását – többek között Lythgoe munkahelyét sem –, az illegális munkára kapható dolgozók pedig besegíthettek a terjesztésben. Gertrude is kapva kapott a lehetőségen, és mivel a munkáltatói is látták, hogy okos nő, rábízták a bahamai Nassauban történő műveletek irányítását.

Gertrude remekül végezte a dolgát, a tilalom bevezetése utáni évben a város alkoholeladásai a négyszázszorosára nőttek.

Az alkoholcsempészet egyetlen kiemelkedő női szereplőjeként hamar kiérdemelte a Bahamák királynője nevet, sokan egyenesen Kleopátrához hasonlították.

Végül New Orleansban tartóztatták le ezer láda whisky társaságában, ám később felmentették a vádak alól. A lebukás után már nem tért vissza a csempészethez, Detroitba költözött, és önéletrajzi könyvet írt. 1974-ben, 86 évesen halt meg.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Queen Cleo Rum (@queencleorum) által megosztott bejegyzés

Aki jó útra tért

Thelma Wright a drogbárók feleségeinek átlagos napjait élte Philadelphiában egészen addig, míg 1986-ban férjét, Jackie Wrightot meggyilkolták. A nő választás elé került: új életet kezd, vagy folytatja a férje „munkáját”. Thelma utóbbit választotta, így ő lett a Philadelphia és Los Angeles közötti drogforgalom irányítója. Az üzlet csúcspontján havonta több mint kétszázmillió forintnak megfelelő dollárt is kereshetett a bizniszen, ám a drogbárónői karrierje nem tartott túl sokáig. Öt évvel később egy éjszakai klubból kilépve egy bandaháború kellős közepén találta magát.

Ekkor döntött úgy, hogy nem kér többet a maffiózók életéből.

Kiszállt az üzletből, azóta pedig könyveket ír, és motivációs előadásokat tart.

Dián Dóri

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT