George Kelly Barns szeszcsempészként kezdte bűnözői karrierjét

Pályafutása elején úgy tűnt, nem igazán van kedve semmihez, ami nagyobb erőfeszítést igényelne a kisebb csempészműveleteknél. Az 1920-as évek elejétől kezdve Barns megelégedett azzal, hogy saját kis vállalkozását működtesse, aminek keretein belül saját maga és közeli ügyfelei számára csempészett alkoholt. Miután szülővárosában, Memphisben meggyűlt a baja a hatósággal, Barns nyugatra, Oklahomába költözött. Be-beszállt kisebb helyi bűnbandákba, és tovább dolgozott csempészvállalkozásán, de a kor néhány híres gengszteréhez képest csupán kis halnak számított. 1928-ban pedig még le is bukott, miközben alkoholt csempészett egy oklahomai rezervátumba. Háromévi börtönbüntetésre ítélték, de jó magaviselete miatt hamarosan szabadlábra helyezték.

George Celino Barnes – Forrás: Getty Images / adoc-photos / Corbis

George Barns ekkoriban változtatta meg a nevét George Kellyre, hogy tiszta lappal indulhasson – majd emelte a tétet

Miután kiengedték a börtönből, George Kelly feleségül vette Kathryn Thorne-t. Thorne ekkoriban már befutott bűnöző volt nagyravágyó ötletekkel, és a férfit is könnyen meggyőzte, hogy kezdjen nagyobb távlatokban gondolkodni. Thorne nem akarta folytatni a kisstílű szeszcsempészetet aprópénzért, nagy fogásra vágyott, és meg is tett mindent ennek érdekében.

Thorne felvette férje nevét, Kathryn Kellyként pedig, hogy férje hírnevét növelje, szerzett neki egy Thompson géppisztolyt, majd sürgetni kezdte, hogy ismerkedjen meg annak használatával. A nő tudta jól, hogy ha nagy halakat akarnak fogni, ahhoz bizony jobb horgászbotra van szükségük. Kelly megszívlelte a felesége tanácsát, és gyakorolni kezdett a fegyverrel, és bár eddigi tevékenysége során nem volt hajlamos az erőszakra, felesége unszolására kénytelen volt változtatni ezen.

Miközben George gyakorolta a fegyverhasználatot, Kathryn nekilátott kapcsolatokat építeni, és terjeszteni a hírt, miszerint egy új fenegyerek van a városban: Machine Gun Kelly.

Kathryn marketingterve bejött, és öt évvel azután, hogy George Kelly kiszabadult a börtönből, ő és a felesége belevágtak eddigi legnagyobb melójukba – ami szinte azonnal a vesztüket okozta.

Kathryn Kelly és Machine Gun Kelly – Forrás: Getty Images / FPG / Archive Photos

Az utolsó nagy tánc

1933. július 22-én Machine Gun Kelly és társa, Albert Bates betört egy bizonyos Charles F. Urschel lakására. Urschel éppen bridzsezett egy barátjával, Walter R. Jarrett-tel. Urschel és Jarrett ismert, jómódú üzletemberek voltak, akik az olajbiznisznek köszönhetően vagyonra tettek szert.

Hírhedt géppisztolyával a kezében Kelly fenyegetni kezdte a két férfit, miközben a ház többi lakója rémülten szemlélte az eseményeket. A párost a bűnözők egy várakozó autó hátsó ülésére kényszerítették, és mérföldekkel Oklahoma városán kívülre szállították őket. Miután kiderült, hogy melyikük a valódi célpontjuk, Urschel, Walter Jarrettet az út szélén hagyták.

Urschelt egy farmra vitték a texasi Paradise-ban, és kétszázezer dollár váltságdíjat követeltek érte, ez ma nagyjából négymillió dollárnak felel meg.

A férfi családja beleegyezett a pénz kifizetésébe, Urschelt szabadon engedték, és úgy tűnt, hogy az asszony terve zökkenőmentesen alakul. Kellyék gazdagok voltak – egy kis időre legalábbis.

Sajnos azonban Kathryn és George Kelly nem számolt Charles F. Urschel bosszújával és különleges képességeivel

Szabadulása után Urschel kapcsolatba lépett az FBI-jal, és rendkívül részletesen beszámolt a fogságáról. Annak ellenére, hogy Urschelnek mindvégig be volt kötve a szeme, elég információt tudott adni az FBI-nak ahhoz, hogy a nyomozók megoldják az ügyet. Urschel a fogság alatt aprólékosan számolta az időt, figyelt minden egyes szóra, ami a jelenlétében elhangzott. Ujjlenyomatokat hagyott, ahol csak tudott, és számolta elrablói lépteit, ahogy a házban sétáltak. Urschel még a farm felett naponta átrepülő gépek menetrendjéről is képes volt információval szolgálni.

A letartóztatás – Forrás: Getty Images / FPG / Archive Photos

Mindez elégnek bizonyult ahhoz, hogy az FBI-t elvezesse a texasi Paradise-ban lévő farmhoz, ahol fogva tartották az olajbárót, a helyszín átkutatása pedig elvezette őket Kellyékhez – akik ekkorra már visszatértek Memphisbe a zsákmányukkal.

Kathryn Kellyt és George „Machine Gun” Kellyt letartóztatták, majd életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték őket.

1954-ben, az akkor 59 éves Machine Gun Kelly 21 év fogság után a börtönben halt meg. Kathryn Kelly 25 évet ült, szabadulása után pedig a szintén börtönből szabadult édesanyjával, Orával visszatértek Oklahoma városába. Kathryn Lera Cleo Kellyre változtatta a nevét, és könyvelőként dolgozott egy Oklahoma megyei gazdaságban, ami akkoriban kórházként és idősek otthonaként működött. Ora 1980-ban, 92 évesen halt meg, a lánya 1985-ben, 81 évesen követte.

Mózes Zsófi

Forrás: ITT és ITT