Krajnyik Cintia: 30 gondolat 30 előtt
Ma reggel 7 óra 14 perckor, pontosan harminc évvel ezelőtt, megszülettem a budapesti János Kórházban. Óriási baba voltam, anyám hasát fel is vágták, hogy kiemeljék belőle a megkésett, 4100 grammos karácsonyi ajándékát, amelyet élete legnagyobb kincsének tartott. Még meg sem fogantam, már olyannak képzelt, amilyen számára lettem: a legszebb és a legokosabb. Abban egészen biztos vagyok, hogy nem én vagyok a világ legszebb és legokosabb nője, azt viszont tudom, hogy számára ma is az lennék. Hálás vagyok, amiért a világra hozott, minden nehézségével együtt, 10 958 napja élek ezen a földön, most pedig, a harmincat betöltve, Márai után szabadon, megírtam a saját Füves könyvem: 30 gondolat 30 előtt. Krajnyik Cintia írása.
–
1. A szerelemről
Gyerekként ez olyan egyszerűnek tűnt: ha két ember szereti egymást, összeházasodnak, aztán boldogan élnek, míg meg nem halnak. Aztán kiderült, a szerelem olyan sokféle lehet: pillanatnyi, örök, szenvedélyes, igaz, hazug, első, utolsó, soha be nem teljesülő, reménytelen, pusztító, toxikus, képzelt, bonyolult, kiszámítható, biztonságos, megérdemelt. Sokszor az ember szerelemnek véli azt is, ami egyáltalán nem az, és csak később, valaki más mellett jön rá, mit is keresett valójában. Kínzott már a szerelmi fájdalom, kívántam már, hogy soha ne szeressek újra, és aztán mégis biztos kézzel ölelt körbe az érzés.
2. Az illatokról
A Harry Potterben mindenki olyan illatúnak érezte a Felix Felicis bájitalt, ami számára a legkedvesebb. Nekem eső-, tenger-, narancs-, az általam használt öblítő- és parfüm-, újkönyv- és pizzaillata lenne.
3. Az utazásról
Ha az ember igazán szerencsés, az utazásban a hazatérés a legjobb.
4. A barátságról
Bajban ismerszik meg a barát – mondják. Szerintem inkább az örömben, hogy ki az, aki őszintén tud örülni a boldogságodnak és a sikereidnek.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
5. Arról, hogy a betegség pihenés
Szinte mindig akkor betegedtem le, ha nem tudtam, mikor kell megállni, és a szervezetem előbb-utóbb jelzett, hogy ideje lassítani. Több mint két és fél éve azonban még náthás sem voltam, vagy a vitaminok teszik, vagy megtanultam feladatokat delegálni. És mindezt egy világjárvány közepén kijelenteni, tényleg nagy szó!
6. A várakozásról
Életem egyik legkeményebb munkája volt, hogy türelmesebbé váljak. Most már csak az étteremben esik nagyon nehezemre várni.
7. A test megismeréséről
Irigylem a gyerekeket, akiknek eszükbe se jut, hogy hibákat keresve vizslassák a testüket. Bennük fel se merül, hogy szeressék – vagy éppen ne – a testet, amibe születtek, egyszerűen csak olyan természetes számukra, mint hogy levegőt vesznek. A kamasz- és a húszas éveim azzal teltek, hogy felfedeztem a gödröcskéket, a striákat, a párnákat a saját testemen, mostanra igyekszem a szépet is látni. Negyvenig megtanulom.
8. A zenéről
Botfülem van, a hangom katasztrofális, pedig, ha jól tudnék énekelni, mindennap kiereszteném a hangom, hogy így vezessem le a feszültséget. J. J. Sylvester szerint „A zene az érzelem matematikája, a matematika az értelem zenéje”. Matekból jó voltam, a zenét mégis jobban szeretem.
9. A fecsegésről
Meg kellett tanulnom, hogy nem kell mindig mindent elmondanom. Hiába vallom, hogy minden, amit mondok és csinálok, az én vagyok, és nincs takargatnivalóm, rájöttem, hogy nem érdemli meg mindenki, hogy megosszam vele az érzéseimet, a gondolataimat, és rábízzam a titkaimat.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
10. A nehéz döntésekről
Tapasztalataim szerint, ha az ember a legközelebbi barátjának fél elmondani, hogy hogyan döntött, arról általában idővel kiderül, hogy nem egy jó döntés.
11. A higgadtságról
Érdekes, hogy az embert azok tudják a legjobban kihozni a sodrából, akiket a legjobban szeret. Dühömben egyszer felrúgtam egy kis műanyag kukát. Azóta a barátom Lindának hív. Mostanában ezért inkább elmegyek sétálni, ha felbosszant.
12. Arról, hogy nem kell mindennap továbbmenni
2019 nyarán éreztem azt, hogy egyáltalán nincs értelme az életemnek. Nihil és üresség volt bennem, és egy nap a Gellért téren sétálva elgondolkoztam, ha véletlenül elütne a villamos, semmi sem történne. Közben úgy voltam vele, ha nem is magam miatt, legalább a szeretteimért mégiscsak muszáj minden reggel felkelnem és csinálnom a dolgom. Túl nagy fájdalom lenne számukra, ha egyszer csak nem lennék. Szerintem nem kell mindennap továbbmenni. Meg lehet állni. Pihenni. Hagyni, hogy fájjon. Gyászolni. Erőt gyűjteni. Nem szabad túl sokáig hemperegni ebben, idővel újra kell indulni. De azért meg lehet állni.
13. A filmekről
Miért lett divat mostanában két és fél órás filmeket gyártani? A legtöbb ember másfél órára van kalibrálva.
14. Arról, hogy nem csak a rokonaidból állhat a családod
Korábban már írtam róla, hogy az ember családja nem feltétlenül kell, hogy a rokona is legyen, és vérségi kötelék nélkül is kialakulhatnak olyan mély kapcsolatok, amelyek egész életében végigkísérik. Végtelenül hálás vagyok, amiért bár alig él néhány rokonom, mégis nagy családom lett.
15. Az egyedüllétről
Tíz évig éltem egyedül, azt hittem, borzalmasan nehéz lesz összeköltöznöm valakivel, és megosztanom a személyes teremet. Aztán kiderült, hogy korántsem, csak meg kellett hozzá találnom a megfelelő embert. Az egyedüllétben most már éppen az a jó, hogy tudom, nem tart sokáig.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
16. A hazugokról
Reménytelenül hiszek a karmában, és bízom benne, hogy ahogy én viszonyulok másokhoz, azt a sorstól visszakapom. Nem szoktam és nem is tudok hazudni, de leginkább nem akarok. Aki ennek ellenére szántszándékkal az arcomba hazudik, az csak egyszer játszhatja el a bizalmam, utána az útjaink örökre elválnak.
17. A paprikáról
Fontosnak érzem megemlíteni: utálom.
18. A kompromisszumokról
Kellenek, hol kisebbek, hol nagyobbak, arra kell csak az embernek figyelnie, hogy ne érezze, hogy a kompromisszum miatt meghasonul.
19. A pénzügyekről
Na, erről van még mit tanulnom, bár már ritkulnak az impulzusszerű vásárlásaim. És fontos, hogy egy párkapcsolatban a felek hasonlóan vélekedjenek az anyagiakról, a különbözőség ugyanis elég kemény konfliktusokhoz vezethet.
20. A veszteségről
Sok mindent és mindenkit vesztettem már életemben, de csak abban tudok hinni, hogy minden alkalommal erősebb lettem, és cserébe kaptam valami mást, ami valamilyen formában kárpótolt, legalább egy kicsit. Hálás vagyok az életemért, és nem arra fókuszálok, ami nincs, hanem arra, ami van. Félig tele a pohár típusú lány vagyok. Vagyis nő. Ha a halálhírem bekerülne az újságokba, már nem lányt írnának, hanem azt, hogy K. Cintia, 30 éves nő.
21. A bűnös szenvedélyekről
Időnként szoktam cigizni, inni, napi szinten túl sokat nyomkodom a telefonom, több sorozatot nézek, mint amennyit olvasok, megesett már, hogy pletykáltam, és szórtam a pénzt, van, hogy túl sokat eszem, és néha még vitatkozni is kimondottan szeretek. Ennek alapján borzalmas ember vagyok.
22. Az önbizalomról
Az emberre könnyen rásütik, hogy nincs önbizalma, vagy hogy éppen túl sok van, de olyat ritkán hallani, hogy valakiről csak annyit mondanánk: elegendő az önbizalma. Ha pedig magunkról jelentjük ki, máris megint túl sok van belőle.
23. A vendéglátásról
Vendéglátós családba születtem, mondhatnám, hogy a véremben van. Már látom előre, hogy én leszek az idegesítő nagymama, aki állandóan traktál mindenkit mindennel. Már most is ezt csinálom.
24. A lustálkodásról
Abba a korba léptem, amikor már lelkiismeret-furdalásom van a lustálkodástól. Azt hiszem, ez a fokmérője annak, hogy tényleg felnőttem. Pedig nem akartam.
25. A virágokról
Az ördög Pradát visel ikonikus jelenetében hangzik el, hogy: Virágok, tavasszal? Eredeti. Erre én azt mondom, hogy virágot mindig, ne csak tavasszal! Egyetlen szál, vagy egész csokor, de olyan örömet tud szerezni, mint kevés dolog.
26. A fényképek erejéről
Mennyi kedves megható, vicces, fontos pillanattól fosztanánk meg magunkat, ha nem léteznének a fényképek, amelyek révén pillanatok alatt törnek elő az emlékeink. Videókat nézni nem tudok a szüleimről, az túl fájdalmas lenne, de fotókat mindig szívesen nézek róluk.
27. Arról, hogy bocsánatot kérni felszabadító
Mennyi sérelmet, megbánást cipelünk magunkban, pedig néha tényleg csak egyetlen Ne haragudj! vagy Sajnálom! feloldaná a feszültséget. Ha egyetlen dolgot kérhetnék, amiről szeretném, hogy megváltozzon a világban, az a párbeszéd fejlesztése lenne, hogy megtanuljunk egymáshoz igazán jól beszélni.
28. Arról, hogy harmincéves koromra elértem-e mindent, amit szerettem volna
Gyerekként azt gondoltam, hogy ennyi idős koromra már kertes házam lesz, férjem, gyerekeim. De ennél tovább nem mentek a terveim. Nem gondoltam, hogy imádni fogom a munkám, hogy ilyen csodálatos barátaim lesznek, hogy ennyit fogok utazni, hogy a társam olyan különleges ember lesz, amilyen, és hogy ennyire szeretek majd élni, mert a legjobb dolgok még hátralesznek.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
29. A háláról
Ez nem egy Oscar-beszéd, mégis köszönetet mondok. Neked, aki éppen engem olvasol. Nélküled nem is írhatnék. Annak a sok millió apró véletlennek, hogy ma itt lehetek, hús-vér emberként, ebben a testben, ezekkel a gondolatokkal, ezzel a múlttal, örökséggel, és azzal a sok lehetőséggel, ami arra vár még, hogy elszalasszam vagy épp kihasználjam.
30. Önmagamról
Napról napra változom, formálódom, érek, egyre inkább a sajátomnak érzem azt, ami és aki vagyok. Annál nagyobb ajándék pedig aligha lehet, mint hogy azt mondom: békében vagyok.
Krajnyik Cintia
