„Csak egyszer vagyunk fiatalok, utána más mentséget kell keresnünk” – Kedvenc Oscar Wilde-idézeteink az író születésnapjára
A szabadság elkötelezettje, aki fütyült a konvenciókra. A szépség és az élet szerelmese. Dekadens dandy, a világirodalom egyik legkarizmatikusabb és legszellemesebb egyénisége – ez mind Oscar Wilde, aki számtalan remekműve dacára a legfontosabb művének magát az életét tartotta (nem véletlenül). Az egekig magasztalták, majd méltatlanul meghurcolták, börtönre ítélték, műveit azonban a mai napig a világirodalom legfontosabb, kiemelkedő alkotásainak tartjuk. Kerepeczki Anna és Filákovity Radojka kedvenc idézeteikkel tisztelegnek a 167 évvel ezelőtt született Oscar Wilde előtt.
–
„Born to be Wild(e)” – írhatnánk utalásul bohém, hedonista életvitelére
Az író ugyanis rajongott az életért és persze magáért a szerelemért – mindegy, hogy nő vagy férfi iránt lobbant lángra. És ahogy magát, úgy a műveit is egyfajta misztikum és ellentmondásosság lengte körül. Szabad gondolkodásával, különcségével viszont nem feltétlenül a megbotránkoztatás volt a célja, hanem az, hogy rámutasson a viktoriánus kor visszásságaira.
„Azok a könyvek, melyeket a világ erkölcstelennek nevez, olyan könyvek, melyek megmutatják a világnak tulajdon hitványságát” – tartotta.
Írói munkásságában olyan egyetemes témák foglalkoztatták, mint a szerelem, az igazság és a hazugság, vagy éppen a bűn és bűnhődés kérdésköre. A férfiakhoz való vonzalmáról számos cikk született már, ahogy arról is, hogyan hurcolták meg miatta, és mit okozott benne, illetve a művészetében a fegyházban, valamint a kényszermunkával töltött idő (Gyárfás Dorka erről bővebben ITT írt), amire szodómia vádjával ítélték. Most nem is életének főbb állomásait vennénk épp ezért végig, hanem azokkal a gondolataival tisztelegnénk előtte, amelyek a mai napig sokat adhatnak mindannyiunknak.
Oscar Wilde-hoz viszont fel kell nőni
Azt a fajta szellemességet, bölcsességet és iróniát, amivel a műveiben találkozhatunk, a tapasztalatszerzés egy bizonyos fokán túl értékelheti igazán az ember. Akkor, amikor már ő maga is túl van szerelmeken, tragédiákon, mély fájdalmakon. Mert, ahogy ő fogalmazott:
„Sokszor megesik, hogy az élet igazi tragédiái olyan művészietlen formában történnek, hogy durva szilajságukkal, teljes összevisszaságukkal, képtelen értelmetlenségükkel, roppant stílustalanságukkal sértenek bennünket. Úgy hatnak ránk, mint maga a közönségesség. A puszta nyers erővel igáznak le, és az ellen fellázadunk. Néha azonban olyan tragédia esik meg életünkben, melyben megvannak a szépség művészi elemei. Ha ezek a szépségelemek valódiak, akkor az egész eset csak a drámai jelenetek iránt való érzékünket fogja meg. Egyszerre azt érezzük, hogy nem vagyunk többé színészek, hanem a színjáték nézői. Vagy inkább szereplők is meg nézők is. Figyeljük magunkat, és a játék puszta varázsa is elbűvöl.”
Filákovity Radojka
Kiemelt kép: Getty Images/Napoleon Sarony/Bettmann