Van, akinek egy sárga gumikacsa okozza a legnagyobb rettegést – Fóbiák és ami mögöttük van
Az emberek körülbelül 12 százaléka szenved élete során valamilyen fóbiától, ami elég kicsi szám, ha megnézed, milyen sok mindre lehet ráparázni. Miközben fejest ugrottam a fóbiák igencsak gazdag világában, amellett, hogy mélyen együtt éreztem mindenkivel, akit lever a víz valami olyasmitől, amire mások rá se rántanak, egyúttal elismeréssel adóztam az emberi fantázia határtalansága és az agyunk összetettsége előtt – kutatások bizonyítják ugyanis, hogy magasabb intelligenciahányadossal rendelkező emberek hajlamosabbak a szorongásra. Fiala Borcsa írása.
–
Egészséges rettegés és káros szorongások
Ha fóbiáról beszélünk, először is érdemes tisztáznunk, miben különbözik a félelemtől. Míg az utóbbi egy valós veszélyre adott önvédelmi reakció, a fóbia olyan dolgoktól való irracionális és indokolatlan rettegés, amik nem túl valószínű, hogy kárt tehetnek benned – és ezzel a fóbiás ember is tisztában van, még ha a szíve nem is feltétlenül hallgat rá. Ha pókiszonyod van, azon önmagában sajnos nem biztos, hogy segít, ha elolvasol több tucat cikket, amelyek a hazai pókfajok ártatlanságát támasztják alá, attól még ugyanúgy sikítófrászt fogsz kapni, ha a nappali padlóján végigszalad egy nyolclábú egyed.
A különféle fóbiáktól szenvedő ember minden tőle telhetőt megtesz, hogy a borzongásának tárgyát elkerülje, legyen az tömeg, kígyó vagy szédítő magasságok.
Ha ez már a mindennapi életét is befolyásolja, akkor érdemes szakemberhez fordulni, és terápiával kigyógyulni a viszolygásból.
Ha azt mondom, fóbia, valószínűleg rögtön fel tudsz sorolni legalább három széles körben is ismert iszonyt, mint amilyen az aerofóbia (a repüléstől való félelem), a mysofóbia (azaz a betegségektől való félelem, helló, 2020 és világjárvány!) vagy az astrafóbia (a dörgéstől és villámlástól való félelem). Azonban vannak ezeknél jóval szokatlanabb szorongások is, amiknek, ha megkaparod a felszínét, már nem is tűnnek teljesen irracionálisnak (de persze senkit nem akarok rábeszélni a rettegésre).
1. Arachibutyrofóbia – avagy a mogyoróvajtól való félelem
Az arachibutyrofóbiától szenvedők nem tudják elhessegetni a gondolatot, hogy ha mogyoróvajat esznek, az esetleg feltapadhat a szájpadlásukra, és ettől akár meg is fulladhatnak. Az erre való esély igen kicsi (és ezzel természetesen a PBJ-szendvicstől cidrizők is tisztában vannak) mégis, ha csak tehetik, nem veszik a szájukba a sűrű krémet. Ezt a fóbiát azonban akkor sem szabad megmosolyogni, ha te amúgy két pofára falod a thai mogyorószószt, egy felmérés szerint ugyanis a fulladásos halál a harmadik leggyakoribb fatális kimenetelű háztartási baleset. Ennek részben a mohóságunk az oka, nem rágjuk meg eléggé az ételt, nagy falatokat teszünk a szánkba, vagy két marékkal tömjük magunkat valamiből. De vannak kifejezetten halálos ételek is, mint például az ártatlannak kinéző mochi, ami miatt csak Tokióban évente közel száz ember kerül kórházba. Főleg az idősebbek köréből kerülnek ki az áldozatok, ráadásul leginkább újév napján, amikor tradicionálisan ezt az édességet szokták fogyasztani (paradox módon) a jó szerencse miatt.
Az arachibutyrofóbia kialakulhat egy rossz élmény hatására (mondjuk, félrenyelsz valamit), de attól is, ha látsz valakit, aki fuldokolni kezd a mogyorókrémtől – akár azért, mert allergiás rá. Az arachibutyrofóbiából való kigyógyulásban segíthet, ha olyan képeket, videókat nézel, ahol emberek biztonsággal fogyasztanak mogyorókrémet, de az is, ha egészen apró falatokkal próbálod magadat szoktatni az evéshez. Ám mielőtt rábeszéllek bármilyen étel elfogyasztásától való félelemre (amit hidd el, távolról sem szeretnék!) lássuk azt a fóbiát, ami valószínűsíthetően leginkább a fiatalokat fenyegeti, és egyre inkább elterjedőben van.
2. Nomofóbia – avagy: Jézusom, hol a telefonom??!
Manapság már egyáltalán nem szokatlan látvány, és nem is ütközik meg rajta senki, ha egy ember a telefonjával a kezében sétál az utcán, netán külön kiegészítővel, mint egy retikült, a testén átvetve hordja. Bell milyen büszke lenne, ha látná! A nomofóbiától (ami a no mobile phobia szavakból tevődik össze) szenvedő embert igen gyorsan elkapja a pánik, ha nem találja a telefonját, netán az lemerülőben van, vagy valamilyen sérülés érte. Ha tapasztaltál már ilyesmit magadon, érdemes elgondolkodnod, vajon nem lehetséges-e, hogy erős telefonfüggőségben (is) szenvedsz?
3. Plutofóbia – amikor a pénz nem boldogít, sőt
Anélkül, hogy gúnyt akarnék űzni bárkiből is, aki ebben a problémában szenved, azért hadd tegyem ide: ha rettegsz a pénztől, hívj fel, megoldjuk (cím, telefonszám a szerkesztőségben)! Én boldogan leveszem a terheidet.
A plutofóbiában szenvedő emberek betegesen viszolyognak a pénz és a vagyon gondolatától, ezért mindent megtesznek, hogy elkerüljék, és túlságosan sok közük legyen hozzá.
Képesek akár a saját karrierjüket is aláaknázni, ha felmerül a kockázata egy vastagabb fizetésemelésnek. A plutofóbia összefügghet azzal, hogy az illető magától a felelősségtől retteg, amivel a vagyona jár, netán attól fél, így könnyebben ki van téve annak a veszélynek, hogy kirabolhatják vagy úton-útfélen lelejmolják. Való igaz, a nincstelenség korlátlan szabadsággal is járhat, gondoljunk csak Lázár Ervin Szegény Dzsonijára, aki épp ezért érvel a Százarcú Boszorka gyors meggazdagodási javaslata ellen: „Aztán kuksoljak örökké a várban, mi? Mint egy penészvirág. Hogy ne tudjak egy jóízűt csavarogni, mert mindig az járna a fejemben, hogy jaj, a váramba nem csapott-e be a ménkű, jaj, a váram így meg jaj, a váram úgy. Nem kell a kincsed, öreganyám.”
A plutofóbia szó egyébként Plutó nevéből származik – aki ezúttal nem a kajla Disney-kutya, hanem a gazdagság ókori római istensége.
4. Hippopotomonstrosesquippedaliofóbia – ha ettől az alcímtől megijedtél, akkor pontosan átérzed, miről van szó
A hippopotomonstrosesquippedaliofóbia ugyanis nem más, mint a hosszú szavaktól való rettegés. Úgy tűnhet első pillantásra, hogy már maga az elnevezés is próbára akarja tenni a hippopotomonstrosesquippedaliofóbiában szenvedők türelmét, de erről szó sincs. A hippopotamos nemcsak vízilovat jelent, de óriásit is, a monstro ijesztően hatalmasat, a sesquipedalis másfél láb hosszút, a fóbiát meg, ugye, már ismerjük, így (szinte) azonnal érthetővé válik, miért is ez lett az egyetlen név, amivel valaki elmondhatja, ő a hosszú szavaktól szenved.
5. Longinquusarticulusfóbia – avagy: futottak még
Komplett szakdolgozatokat lehetne írni a különféle izgalmas fóbiáktól, ám ha te a hosszú cikkektől rettegsz valamilyen oknál fogva, (amit egyébként most én találtam ki), akkor álljon csak itt néhány fóbia példaként pár a százas listából válogatva.
Létezik még a sárga színtől való rettegés (avagy xanthofóbia), ami miatt az ebben szenvedő illető a banántól kezdve a taxin át a csekkekig mindentől majrézik (mondjuk, az utóbbitól én is), van omphalofóbia, azaz a köldököktől való félelem, melynek elszenvedői még a saját köldöküket is leragasztják, csak hogy rá se kelljen pillantani, nemhogy hozzáérni – és értelemszerűen strandra sem járnak.
Hétfőnként kifogásként hozhatjuk fel a főnökünk előtt az ergofóbiánkat, azaz a munkától való rettegést,
de van még decidofóbia (döntésektől való ijedelem), anatidaefóbia (a kacsáktól való rettegés), deipnofóbia (másokkal való vacsorázástól való félelem), ennek testvérproblémája, a cibofóbia (az ételtől való félelem), illetve, amivel én magam is rendelkezem (de a majrém forrásának való folyamatos kitettségemmel azért igyekszem küzdeni is ellene, részben terápiás okokból), ez pedig: az ephebifóbia, azaz a kamaszoktól való félelem. Ami szerintem egyáltalán nem is annyira irracionális rettegés.
Fiala Borcsa
Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/Chris Collins