Irreális pózok, kétperces aktusok és az a fránya takaró – Szexjelenetek a filmvásznon
A filmes szexjelenetek általában hasonló receptek szerint működnek. De vajon miért? Mi a klisék funkciója? Melyek a legtipikusabb szexközhelyek a filmekben? És hogyan reagált az elmúlt évek eseményeire a sorozatipar? Ezeken a kérdéseken merengett Szabó Anna Eszter, lássuk, milyen válaszokra talált!
–
Lássuk be, a szexjelenetek mindig kockázatosak. Ha túl óvatos, az a baj, ha túl realisztikus, akkor meg az. Nagyon nehéz eltalálni úgy, hogy ne feszengés legyen belőle, sem a vásznon, sem a képernyő előtt.
Az évtizedek során kialakult néhány filmes sablon, amelyek alkalmazásával viszonylagos biztonsággal meg lehet úszni a dolgot. De vajon honnan indultunk? Melyek a legnagyobb szexközhelyek a filmekben? Lehet-e jól csinálni anélkül, hogy túlságosan explicit módon ábrázolnák az együttlétet?
Na hát essünk neki!
Az első szélesvásznú női orgazmussal kezdődött minden
A legfontosabb ábrázolási mérföldkövek felsorolásából nem lehet kihagyni a legeslegelső alkalmat, amikor a szex megjelent a képernyőn.
1933-ban mutatták be a csehszlovák–osztrák koprodukcióban készült Extase című filmet Hedy Lamarr főszereplésével (ő volt az a színésznő és feltaláló, akinek a wifi alapjait is köszönhetjük, ITT írtunk már róla részletesebben). Ebben az alkotásban egy mai szemmel nyilván nagyon visszafogott szexjelenetnek lehettek szemtanúi a nézők. Ez akkoriban nagyon merésznek számított, annál is inkább, mert a női karakter orális szexben részesül, ami aztán pláne tabu volt.
A hiteles alakítás érdekében egy bizarr és elég kegyetlen módszerrel próbálták ösztönözni Lamarrt a forgatás alatt. A rendező, Gustav Machatý a jelenet felvétele közben durván kiabált a színésznővel, sőt még biztosítótűvel is szurkálták a megfelelő hatás érdekében.
Ebbe belegondolni is rémes, nem csoda, hogy Lamarr végül inkább a tudomány felé fordult. A jelenet maga sok közeli képbeállításból áll, gyakorlatilag semmi nem látszik benne, nincs benne semmi, ami különösen megbotránkoztató volna, azon a tényen túl, hogy a napnál is világosabb: itt bizony két ember épp szeretkezik, sőt a nő láthatóan a csúcsig is eljut, ami szintén premier, hiszen először ábrázoltak női orgazmust a vásznon. Ez volt a kezdet.
Botrányos úttörők
Mára viszont már gyakorlatilag minden tabut ledöntöttek a filmesek. Kezeskedett erről, többek között, Bernardo Bertolucci, Pier Paolo Pasolini, de Lars von Trier több filmjében is pornószínészek dolgoztak dublőrként (vagyis az ő testüket láthattuk a szexjelenetek közben) a lehető leghitelesebb és leghatásosabb ábrázolás érdekében. Ezek a rendezők néha egészen szélsőségesen naturalisztikus módon nyúltak a témához, és ezzel némileg különlegesnek számítanak a szakmában. A többségre ugyanis azért nem ez a jellemző.
Az Utolsó tangó Párizsban című filmje után Bertoluccit pornográfia miatt négy hónapi felfüggesztett börtönbüntetésre is ítélték, a filmet pedig Olaszországban be is tiltották (és ez csak az egyik a film körüli sok botrány közül). Pasolini az utolsó filmjében, a Salò, avagy Szodoma 120 napja címűben pedig a létező összes perverziót felvonultatta.
Ezek az úttörő és botrányos alkotások azért számítanak itt kakukktojásnak, mert a szexualitás nem pusztán azt a szerepet tölti be, hogy két (vagy több) ember között megtörténik az aktus, hanem a testiség egy mélyebb, tágabb jelentést kap. Ezzel együtt, alapvetően a szex nem valamiféle metaforaként jelenik meg a vásznon, hanem azért, ami.
Mind tudjuk, mi történik, nem kell részletezni
1933 óta elég jelentős fejlődésen ment keresztül a szex megjelenítése a filmvásznon, de azért a megszokott ábrázolás nem feltétlenül lett zavarba ejtőbb az Extase-ban látottaknál.
Mondjuk ki, a legtöbb intim jelenet egy meglehetősen hasonló sémára épül. A (maradjunk annyiban, hogy) két ember lassan, vagy gyorsan, de egymásnak esik, szól a lágy, vagy éppen tomboló zene, a ruhák a padlón landolnak, vagy félig fel-le húzzák őket. Különböző közelik és hátulról megvilágított, kontúros testek, csókok itt-ott és ha a jelenet nem ér ezen a ponton véget sejtelmesen (mondván, hogy úgyis tudjuk, mi történik), akkor nagyjából egy perccel később mindketten kielégülten fordulnak le egymásról. Számomra ilyenkor mindig nagyon mókás, hogy úgy fedi őket a takaró a lefordulás pillanatában, hogy az pár pillanattal korábban a való életben még egész biztosan akadályozta volna az eseményeket. De az a fránya takaró valahogy mindig akkurátusan takarja mindkettőjüket, ahogy hanyatt fekve pihegnek egymás mellett az esemény után.
Nincs is ezzel baj, nem minden filmnek feladata a realisztikus ábrázolás, sokszor már a tény is elég, hogy megtörtént a dolog, a „hogyan” nem feltétlenül lényeges. Na jó, azért az, hogy a párok szinte mindig egyszerre élveznek el, mondjuk, nagyon idegesítő. Már csak azért is, mert aztán a férfi nézők meg csodálkoznak, hogy hát a szex és a női test a való életben nagyon nem így működik.
A közhelyes szexjelenetek olyanok, mint a mekis hamburgerek, pontosan tudjuk, mit várhatunk tőlük. Nincs bennük nagy rizikó.
A legtipikusabb klisék
Érdekes, hogy pont ezek a tuti receptek és a legtipikusabb ábrázolási módok állnak a legmesszebb a valóságtól. Például az irreális pozitúrák, amelyek az életben kivitelezhetetlenek. Az asztalról mindent lesöprést is úgy állítják be, mintha mindenki legalább naponta kétszer csinálna ilyet. A vetkőzést, vetkőztetést pillanatok alatt lezongorázzák, mintha gombok, kapcsok, elakadó cipzárok nem is lennének. Érdekes, hiába tudjuk mind, még az alkotók is, hogy ezeknek a műveknek közük nincs a valósághoz, mégis megmaradnak ezeknél a kamu kliséknél. De hát azok a filmek, amelyekben így mutatják meg a szexet, szórakoztatni akarnak, értem én.
Hosszas gondolkodás után arra jutottam, hogy három nagy csoportra oszthatók a közönségfilmek egymásnak esései.
1. Nagyon romantikus, nagyon lassú, nagyon lágy
Itt az történik, hogy a pár tökéletesen megkoreografált módon, szinte lassított felvételben zuttyan az élére vasalt lepedőre, csókok, simik, sóhajok, tökéletes bőrfelületek, remélhetőleg nem szaxofon szól a háttérben, de valami lágy zene, az tuti, és a kamera diszkréten kislisszan a tett helyszínéről. Majd általában jön a következő snitt, már az esemény után, ahogy a (természetesen alaposan betakart) nő a férfi mellkasát birizgálja. Esetleg utalás egy következő körre.
2. Nagyon romantikus, nagyon szenvedélyes, nagyon irreális
Ezt a típust is jól ismerjük; amikor a párocska egy jó veszekedés, vagy, mondjuk, egy hosszú idő utáni újra találkozás következményeként állatként esik egymásnak. Túl sok minden itt sem látszik, pillanatok alatt egymáséi lesznek, egyik a másikat a falhoz dönti, nem jutnak el a hálószobáig sem. Ha előtte még el is áztak az esőben, úgy még jobb. Ők azok, akik olyan pózokban csinálják, amelyek a világon senkinek nem lennének kényelmesek. Esetleg némi szerelmi vallomást (vagy ahhoz hasonlót) is beszúrnak két nyögés közé. Aztán negyven másodperc alatt jutnak el a csúcsra. Egyszerre. Természetesen.
3. Realisztikus, de vicces
A vígjátékok szexjelenetei (amennyiben a szex is vicces a filmben) különösen nehéz műfajnak bizonyulnak, hiszen a nézőben hamar bekapcsolhat a szekunder szégyenérzet. Ami, lássuk be, nem annyira jó. Épp ezért itt is vannak mankók, bevált receptúrák, amelyek még beleférnek és szórakoztatók is. Tipikus példa, hogy egymás után mutatják az alul és a felül lévő delikvensek elnagyolt arckifejezéseit. De – érdekes módon – a vígjátékokban gyakrabban csinálják hátulról és mindenféle spécibb pózban is, ami a legtipikusabb szerelmes szexjelenetekben nem igazán jellemző. Üdítő változatosság, hogy a szex ilyenkor nem annyira tökéletes, sőt akár könnyen magunkra ismerhetünk a bénázásokban.
Főszerepben: a szexualitás
Akárhogy nézzük, kliséken innen és túl, ha egy szexjelenet jól van megírva, megkoreografálva és rendezve, akkor a néző nem feszeng, nem érzi kellemetlenül magát.
A mai filmművészetben a szexualitás már önmagában is megállja a helyét, mint központi téma, sőt a filmeken túl komplett sorozatokat fűznek fel rá. Ott van például a maiak közül a zseniális Szexoktatás (Sex Education), a Generation X (X generáció), vagy a kosztümös kamatyfesztivál, a Bridgerton. De a Csajok című sorozat is hiánypótló módon mutatta be a nem ritkán kellemetlenül rossz szexet.
Mert ugye, az sem kapott eddig megfelelő hangsúlyt, hogy a szex bizony lehet nagyon szerencsétlen is. Sőt, rossz.
Ezekben a sorozatokban a testiség gyakorlatilag külön szereplőként funkcionál, és ez iszonyatosan fontos, hiszen az utóbbi években gyakorlatilag újra kellett definiálnunk a szexualitás sokszínűségét, komplexitását és az ahhoz való viszonyunkat.
Az LMBTQ-kérdések és a #metoo alapjaiban változtatta meg a fogyasztói, nézői igényeket, és ez a felhozatalon is egyre jobban látszik. Szeretnénk jobban azonosulni, szeretnénk megérteni mindazt, ami körülöttünk és velünk zajlik, és egyre kevesebb mázra van szükségünk. Azt láttunk eleget.
Szóval a közhelyek gyorséttermi burgerként jóllakatják a nézőt, de tápanyagot nem nagyon adnak. Ettől függetlenül néha azért megkívánjuk a sajtburgert felvizezett kólával, nem kell mindig szivárványszínű Buddha-tálat enni. De azért, ha a társadalmak szexuális felvilágosultságát nézzük, bőven szükség van a tápanyagra.
Szabó Anna Eszter
Ha érdekelnek a filmtörténet leghíresebb, leghírhedtebb szexjelenetei, ITT tudsz szemezgetni belőlük. (Ez meg itt a kacsintós jel helye.)
