„A bőröndünk már nagyon régóta össze van pakolva. Gondolatban.” – Álomutazás WMN-módra

–

Milyen sokat elmond rólunk az, hogy mi az első helyszín, ami beugrik, ha valaki megkérdi: hova utaznál el most legszívesebben, ha tehetnéd.

Én például nem tudok a világ egy konkrét pontjára bökni – és persze tudnék sorolni vagy ezer csodát, ahol még nem jártam, de szeretném látni egyszer, vagy ahol jártam, de visszahúz a szívem. A kérdésre azonban a válaszom határozottan az, hogy leginkább egy hálókocsiban szeretnék lenni, tartson bárhová. Imádom a vonatokat, és imádom nézni a robogó tájat, szinte mellékes, hova tartunk. Ez vagyok én. Azt hiszem, bármikor feltehetnéd nekem ezt a kérdést, ugyanezt válaszolnám.

Kolléganőim belementek a játékba, és készségesen elárulták, ők hova utaznának, megígértem nekik cserébe, hogy az aranyhalról gondoskodom (és egyéb kívánságteljesítő formáció is szóba jöhet, ezen ne múljon!). Egyelőre keresem is buzgón, amíg meglelem, olvassátok el, hova kérnék magukat ők!  

Házi Marossy Marishka Kondónk szerintem a budapesti társasági élet központja, még nem találtam olyan embert a saját ismeretségi körömben, aki ne ismerné, vagy akit ő nem ismer. Sokkal szegényebb lett volna ez az év a kacagása nélkül. Közvetlen, barátkozós természete ellenére kijelentette, hogy most magányra vágyik, Izlandra vitessem vagy Norvégiába, távol mindentől és mindenkitől, hadd kukkolja az északi fényt. Aztán kicsit átgondolta a dolgot, és eszébe jutott, hogy a másik irány is jó lesz. „El sem hiszem, hogy 2020 elején még Kambodzsában voltam, na, oda elmennék újra, azon belül is a hippi szigetre, a kinti zuhanyzós, lerobbant bungalóba. Efféle nyugalommal, szépséggel szinte soha nem találkoztam korábban. Szóval Koh Rong Sanloem jöhet.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Marossy Kriszta (@marossy.kriszta) által megosztott bejegyzés

Borcsánk, alias Fiala Borcsa kapott az ajánlaton, és röviden annyit válaszolt: bárhova menne, ahol adnak enni, és nem neki kell főzni meg mosogatni utána.

Hosszabban pedig a következőt üzente: „Én két helyre is vágyom. Tavaly nyár elején Bordeaux-ba utaztam volna, ahol még egy Michelin-csillagos étteremben indított egyestés főzőtanfolyamot is kinéztem magamnak, ezt mindenképp pótolnám akkor most, köszi, Adri! A másik úti cél Skócia, azon belül Edinburgh, Glasgow, és az egyik követőm ajánlott egy kis halásztelepülést, amit a skótok az ő „seafood”-fővárosuknak tartanak: kis bódékban tengeri herkenytűk rogyásig, meg egy másik helyet, ahol a kikötőben állítólag a világ legjobb fish and chipsét árulják.”

Külföldön élő szerzőnk, Trembácz Éva Dorothy Gale-re kontrázik, amikor azt mondja, mindenhol jó, de legjobb otthon. Ő most hazavágyik leginkább, mert majdnem egy éve nem volt itthon. „Nyíregyházára, Sóstóra (a 424 étterembe rántott sajtért) és Levelekre mennék. Ha pedig külföld, akkor a dzsungel közepén lévő észak-laoszi kis hegyifalvakba, amelyekben idén januárban voltunk. Nem volt meleg víz, internet, áram, és esténként a tűz körül, a cölöpökre épült házak alatt gyűltek össze a kis falu lakói. Reggel a folyónál mostunk fogat. És a Mekong partján fekvő, a francia gyarmati időket idéző Luang Prabang hangulatos kisvárosába is visszamennék. Nekem ezek a helyek a boldog, békeidős, Covid-előtti állapotot idézik, ez volt az utolsó időszak, amikor maszk nélkül járkálhattam. De tudnám folytatni a sort, leginkább Nepállal és Erdéllyel.

Pásztory Dóri Angliában él, ő onnan nem mehet épp sehova – de ha tehetné, akkor San Sebastianba utazna. „Már töltöttünk ott egy hosszú hétvégét Marcival, és azóta vágyunk vissza oda, meg arra, hogy Barninak is megmutassuk. Óceánpart, kellemes idő, gyönyörű, nyugis kis ékszerdoboz városka, ami nem mellesleg egy kulináris mennyország. Nem nagyon vágyunk semmi többre, mint enni, inni, sétálni a napsütésben és vizet látni.”

Both Gabi Berlinre gondol nosztalgiával. „Volt az életemnek egy jó tízéves szakasza, amikor minden tavaszt ott töltöttem a születésnapom környékén. Voltam ott nagyon boldog és nagyon összetört is, de Berlin mindig csodálatos tavasszal. Szóval tavaszt szeretnék varázsütésre.

»Berlin, bleibt doch, Berlin« – ezt énekelte Marlene Dietrich. (Kábé: Berlin mindig Berlin marad.) Főleg a Bleibtreustraße környéke hiányzik, és az összes berlini see, azaz a rengeteg tó szerteszét.”

Girlzonboard, alias Tóth Flóra kolléganőm pedig London felé pillant lányaival vágyakozva (bár tény, hogy oda most éppen be nem tehetné a lábát, na de semmi sem tart örökké!).

„Nálunk az első karantén alatt robbant be a Harry Potter-láz, amit én is újraélek” – meséli Flo. „Amikor tizenévesen olvastam a regényeket, akkor még nem volt Studio Tour London, szóval nekem is nagy vágyam elmenni oda. Főleg az őrült rajongó gyerekeimmel, szerintem életük legnagyobb élménye lesz egy darabig. Ráadásul két éve Londonban láttuk az Aladdin-musicalt, amit azóta is emlegetnek, és most ősszel lett volna a Frozen-musical európai premierje (ez azóta tavaszra halasztódott). Szóval valahogy minden London irányába mutat, és mivel a képzeletbeli utazásoknak ritkán akadálya a pénz, miután ezeket az élményeket Adri varázslatának köszönhetően kimaxoltuk, még egy skót túrát is tolnánk, egy pár vadregényes Harry Potter- helyszínnel, hegyekkel, Loch Ness-i szörnnyel. Majd, ha mindez megvolt, tengerpartoznánk egyet Brightonban. Ez után az apró kis kirándulásocska után ér még egyet választani? Vagy ennyi még varázslatból sincs?”

Radinak (Filákovity Radojkának) az álomnászútját vitte a járvány, úgyhogy sebesen kell intéznem neki egy amerikai turnét. „Nyáron három hetet töltöttünk volna Amerikában. Az volt a terv, hogy bérelt autóval bejárjuk a Route 66-et. Kalandozunk, a férjem meg fotós naplót készít belőle. Ezt szívesen pótolnám. De nagyon-nagyon mennék Szicíliába, Toszkánába is – kienném az olaszokat a tésztakészletükből. Vagy visszatérnék Barcelonába, ami azóta óriási szerelem, hogy nagyjából hat évvel ezelőtt először betettem a lábam a városba – azóta legalább háromszor visszamentem. De már azzal is nagyon boldog lennék, ha valami csoda folytán legalább a szilvesztert a hegyekben tudnánk tölteni itthon, a barátokkal, ahogy elterveztük.

Egy szó, mint száz, a bőröndünk már nagyon régóta össze van pakolva. Gondolatban…”

Dórink (Dián Dóri) azt mondja, még „sosem tettem ki a lábam az európai kontinensről, így én a bakancslistám első helyén lévő Mexikóba pateroltatnám el magamat Balázzsal együtt, ha egyszer a Jótündér ilyen kedves, és bárhová elrepít. Aztán, ha már mindenki kívánsága teljesült, és lehetne repetázni, akkor egy amerikai körútra is szívesen beneveznék. De Londonba is visszamennék bármikor, az év eleji látogatásunk az egyik legjobb utazásunk volt, szívesen eltöltenék ott is még minimum két-három hetet. Jaj, bárcsak tényleg lenne Jótündér…”

Ami nekem a vonat, az Szabó Anna Eszternek a tenger. „Tíz éve nem láttam tengert. Szóval bárhova mennék, ahol úszhatnék a tengerben. Kevés helyen jártam eddig, igaz, három-négy éves koromban az USA-ban töltöttünk egy évet, voltunk minden nagyvárosban, én viszont alig emlékszem rá, ez igazi szívás. Úgyhogy kábé újszülött vagyok, és minden vicc új nekem, vihettek bárhová.”

Amerika nagy sláger a csajok között, úgy tűnik a listáról, lám, Csepelyi Adri is oda menne. „A járvány berobbanása előtt néhány gondtalan napot tölthettem New Yorkban – mintha évekkel ezelőtt lett volna, pedig februárban történt. Régi vágyam volt a város, ami még annál is csodálatosabb, mint amilyennek képzeltem. Oda mennék vissza feltöltődni, aztán hazafelé megállnék Liverpoolban, hogy megnézhessem a csapatomat, a Liverpoolt. Teli stadionban persze, ha már varázsolni lehet. (És persze nyernénk.)”

Ti jöttök! Hova utaznátok? Ha meglelem a halat, esküszöm, mindenkinek kibulizok valamit!

Kurucz Adrienn