Egy nem tündérmesébe illő történet

„Honnan szerezte meg a számomat?” – ez volt az első mondat, amit Jill Jacobs életében kimondott Joe Bidennek, amikor 1975-ben a szenátor fölhívta telefonon. A történetet a leendő first lady osztotta meg követőivel augusztus 18-án, alig több mint négy hónappal azután, hogy elindította saját Instagram-oldalát. Míg dr. Biden a férje nógatására kezdett bele az instázásba, Joe Bident a bátyjának kellett nógatnia, hogy fölemelje a telefont azon a bizonyos 45 évvel ezelőtti szombaton.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Dr. Jill Biden (@drbiden) által megosztott bejegyzés,

Amikor az akkor még végzős egyetemista lány a megbeszélt randevú napján meglátta a bejárati ajtóban az elegánsan öltözött, széles mosolyú fiatal politikust, hát… mondjuk így: nem jósolt nagy jövőt kettejük kapcsolatának.

„Addig farmer-pólós, klumpát viselő bölcsészfiúkkal jártam, erre megjelent zakóban és makkos cipőben. Édes istenem, gondoltam, ez sosem fog működni” – mesélte évekkel később. Aztán elmentek moziba, beszélgettek egy óriásit, végül Joe hazakísérte, és kezet rázott vele. Jill pedig hajnali egykor azzal hívta föl az anyukáját, hogy „Mama, végre találkoztam egy úriemberrel!”.

Ami ezután következett, az nem az ásó-kapa-nagyharang.

A kapcsolatba ugyanis mindketten jókora „csomaggal” érkeztek – főleg a férfi. Joe Biden feleségét és gyerekeit 1972-ben autóbaleset érte: Neilia és 15 hónapos kislányuk, Naomi a helyszínen életüket vesztették. A kocsiban ott volt két kisfiuk, Beau és Hunter is, akik súlyosan megsérültek. Ez mindössze hat héttel azután történt, hogy Joe Bident szenátorrá választották, esküjét a fiúk kórházi szobájában tette le.

Az özvegy Biden onnantól egyedül nevelte a Beau-t és Huntert, és ez az egész élmény nem mindennapi szövetséget szőtt közéjük. Noha a fiúk óriási szeretettel fogadták a fiatal tanárnőt a családban, Jill, aki maga egy keserves váláson volt túl, nehezen oldódott bele az új szerelembe. Ő inkább iskolai munkájában, Shakespeare, Thoreau és Dickens szövegei között érezte biztonságban magát, no meg leánylakásában, ahová nem követték újságírók és fotósok – mint a fiatal, özvegy szenátort.

Ráadásul Jill otthonról, édesanyjától egyfajta érzelmi sztoicizmust hozott, inkább befelé, mint kifelé élt meg mindent – szöges ellentétben a három „Biden-fiúval”, ahol aztán – jó ír származású család lévén – áramlott a hangos szenvedély rendesen.

Joe Biden lánykérésére a nő négyszer válaszolta azt, hogy „még nem”.

Joe és Jill Biden 1988-ban (Fotó: Steve Liss/The LIFE Images Collection via Getty Images/Getty Images

A Time magazinban néhány éve így írt erről:

„A válásom óriási csalódás volt, és én soha többé nem akartam ennyire kiszolgáltatni a szívemet. Aztán a kapcsolatunk Joe-val fokozatosan átírta ezt az élményt: éreztem, hogy beleszeretek, és ez új megvilágításba helyezett mindent. Addigra megtanultam, hogy nehezebb összehangolni két életet, mint azt fiatalkoromban gondoltam. Tudtam, hogy két ember kapcsolata mennyire törékeny lehet. Tudtam, hogy bármennyire is akarom, az érzelmeim egy részét nem leszek képes kontrollálni. Ha odaadom neki a szívemet, akkor ő azt akár össze is törheti.”

De a legjobban mégsem ettől félt, hanem attól, hogy a gyerekeknek nem lesz elég.

„A fiúk nem tartottak attól, hogy kevés leszek. De én igen” – mondta az amerikai Vogue-nak. „Olyan sok mindenen mentek már keresztül, nem akartam kockáztatni, hogy újra fájdalom érje őket. Százszázalékban biztosnak kellett lennem abban, hogy ha Joe és én összeházasodunk, az örökké fog tartani – Beau és Hunter érdekében.”

Aztán 1977 tavaszára (csaknem két évvel az első lánykérés után) elfogyott Joe híresen nagy türelme, és Jill ultimátumot kapott tőle. A tanárnő pedig végül beadta a derekát. Még abban az évben, New Yorkban összeházasodtak, katolikus szertartás szerint, amelyen a két fiú, a szűk család és néhány barát volt csak jelen.

Biden jó barátságot ápolt a magyar származású kongresszusi képviselővel, Tom Lantossal, ő javasolta a párnak, hogy

utazzanak Magyarországra nászútra. Ők pedig megfogadták a tanácsot, és a mézesheteket hazánkban töltötték, például a Balaton-parton. A két kisfiú is velük tartott, mert – ahogy Joe és Jill fogalmaztak –: „Mi négyen házasodtunk össze”.

1981-ben pedig megszületett közös lányuk, Ashley is, és – nagyon úgy tűnik – az a százszázalékos bizonyosság, amit Jill Jacobs anno olyan nehezen szerzett meg, azóta is tart.

A Biden-család több mint 30 évvel ezelőtt: Hunter, Jill, Joe, Ashley és Beau (Fotó: Cynthia Johnson/The LIFE Images Collection via Getty Images/Getty Images)

„Joe temperamentuma sok szempontból kiegészíti az enyémet” – írta cikkében dr. Jill Biden a Time magazinban. „Ő lefejti rólam az érzelmi páncélt, én pedig visszahúzom őt a földre. Elegendő érzelem van benne mindkettőnk számára”.

Újabb tragédia

Sokan már 2016-ban is azt várták, hogy a Barack Obama alelnökeként szerzett rendkívüli népszerűségét felhasználva Joe Biden elindul az elnöki székért – egy 1988-as és egy 2008-as sikertelen próbálkozás után immár harmadszor. A hat szenátusi és két alelnöki ciklus után ez valóban logikus és minden eddiginél ígéretesebb lépésnek tűnt akkor.

A Biden-házaspár azonban 2015-ben elvesztette nagyobbik fiát. Beau Bidennél agydaganatot diagnosztizáltak, és a férfi 46 évesen belehalt a betegségbe. Jill és Joe pedig – érthető módon – elmerült a gyászban, csöndben és visszavonultan. Erről az időszakról Jill így írt a Time-ban:

„Nem akartuk, hogy országos téma legyen abból, ami velünk történik – egyszerűen túlságosan intim volt ez a tragédia. Belekapaszkodtunk egymásba és a gyógyulás reményébe.

Néhány kivételtől eltekintve senkivel sem beszéltünk arról, mi zajlik, megtartottuk magunknak. Én tanítottam, és részt vettem a kötelező eseményeken. Kettős életet éltem; nyilvánosan mosolyogtam, befelé pedig emésztett az aggodalom a fiamért.”

Beau halála után Biden bejelentette, hogy nem indul a választáson, és a házaspár 2016-ban hazaköltözött gyászolni. Joe Biden évekkel később, már a 2020-as választásra készülőben árulta el, hogy Beau halálos ágyán biztatta az apját arra, hogy még egyszer, utoljára fusson neki a megmérettetésnek. Ez, és az elmúlt néhány év amerikai eseményei végül meggyőzték Joe Bident.

A demokrata jelöltállító gyűlésén Jill Biden Joe kifogyhatatlan érzelmi tőkéjével érvelt férje mellett: „Joe azt fogja tenni az országunkkal, amit a családunkkal tett: összehoz bennünket, hogy újra kerek egésznek érezzük magunkat.”

„Professor FLOTUS”

Abban, hogy kettejük kapcsolata 43 éve működik, nem kis szerepe van a ténynek, hogy Biden sosem akart klasszikus politikusfeleséget, amolyan reprezentatív „plusz egy főt” csinálni a nála kilenc évvel fiatalabb Jillből. Sőt, támogatta abban, hogy dolgozzon, tovább képezze magát, építse a karrierjét.

2019 szeptemberében volt 35 éve, hogy tanít. A munkája és közéleti feladatai mellett két mesterfokozatú diplomát szerzett, és 2007-ben doktorált pedagógiából.

A tanítás számomra nem munka, hanem a lényem része” – mondta a Vogue-nak. „Szeretek dolgozni. És nem áll szándékomban abbahagyni.

Dr. Biden tehát arra készül, hogy elnökfeleségként is megtartja rendes, napi tanári állását. Márpedig a first lady „intézményének” 231 éves fennállása óta egyetlen feleség sem tartotta meg a korábbi, fizetett munkahelyét

– noha 1993-2017 között Laura Bushtól Michelle Obamáig mindegyiküknek előkelő egyetemi diplomája volt.

Fotó: Wong/Getty Images

A first ladységhez egyébként nem jár munkaköri leírás, az amerikai alkotmány nem rendelkezik arról, hogy mit kell és mit nem kell tennie az elnök házastársának. Martha Washington óta minden Fehér Házba költöző feleség maga dönti el, milyen tartalommal tölti meg a szerepet.

„A legnépszerűbb first ladyk sokkal többet tettek, mint a háziasszonykodás; ők voltak a férjük emberi arca a kampány során, és aztán a Fehér Házban is sokkal inkább egyfajta diplomata, mint rendezvényszervező szerepet töltöttek be” – írja a CNN.com oldalon Kate Anderson Bower, az elnökfeleségek kutatásával foglalkozó szakszerző.

„Mivel viszonylag keveset hallunk róluk, a közönség hajlamos egyfajta karikatúraként tekinteni rájuk, leegyszerűsítve vagy épp romanticizálva a szerepüket, amit rendre a férjükhöz képest határoznak meg, a politikai tér valamiféle mellékhelyiségében. Nem pedig ott, ahol valójában vannak: a kellős közepén.”

De mikor keretezzük újra ezt az idejétmúlt felfogást, ha nem most?

Felmérések szerint az amerikai párok nőtagjainak 29 százaléka többet keres, mint a férje, és ez az arány folyamatosan növekszik. Az elnök mellett most először női alelnök dolgozik majd, aki rátermettsége, tapasztalata és tehetsége alapján sok férfi politikussal fölveszi a versenyt.

Noha nem először költözik autonóm, saját jogán is elismerésre méltó nő a Fehér Házba, de mostanra talán az amerikai társadalom is megérett arra, hogy ez ne keltsen visszatetszést.

Hillary Clintonnak a '90-es évek közepén még 20 népszerűségi pontjába került, hogy az irodáját átköltöztette a nyugati szárnyba a férjéé mellé. Michelle Obama népszerűségének pedig az egyik legfontosabb kötőszövete az volt, hogy – két Princeton- és Harvard- diploma ide, sikeres jogászkarrier oda – elsősorban „mom-in-chief”-ként pozicionálta magát.

De már az alapvetően nem a power-karrierjéről híres Melania Trump is (jogos) elismerést zsebelt be azért, mert kiállt néhány számára fontos ügy (például a bevándorlócsaládok) mellett, akár a férjével szemben is, és felemelte a szavát bizonyos kabinettagok kétes ügyeivel kapcsolatban, akár a sajtó előtt is.

Szóval Jill Bidennek jó esélye van arra, hogy végre ténylegesen szintet lépjen az amerikai elnöki rendszerben mint „dolgozó first lady”, még ha a saját tanácsadói között is akad olyan, aki szerint ez „őrültség”.

Michelle Obamával 2017. január 20-án, Donald Trump beiktatásán (Fotó: Joe Raedle/Getty Images)

A tanítás mellett pedig természetesen a közéleti feladatait is ellátja majd. Folytatja nagyban azt, amit alelnökfeleségként Michelle Obama árnyékában elkezdett: dolgozik a katonacsaládok jóllétéért, a mellrákkutatásért és megelőzésért, valamint a közoktatásért.

Utóbbi munka most kiemelkedően fontos lesz, a pandémia hatására ugyanis a tanárok frontvonalbeli harcosokká váltak. Dr. Jill Biden az ő hangjuk lehet: szószólója a pedagógusoknak, akiknek segítségre, útmutatásra, és nem utolsó sorban védelemre van szükségük.

Amennyire ódzkodott tőle annak idején, dr. Biden mára gyakorlott politikusfeleségként költözhet Washingtonba. És átírhatja a rá osztott szerepet.

Mert, ahogy a CNN szakértője írja:

„Remélhetőleg az ország tényleg készen áll arra, hogy a first lady több szerepet is betöltsön – ugyanúgy, ahogy a többi nő az országban: szakember, anya, feleség, nagymama lehessen egyszerre.”

Fotó: Joshua Lott/Getty Images

D. Tóth Kriszta

Kiemelt kép: dr. Jill Biden Delaware állam Wilmington városában egy iskola kertjében, 2020. szeptember 1-jén. (Fotó: Alex Wong/Getty Images)