A bántalmazás új formája: a „víruszaklatás”

–

Nem csak a kommunikációból tűnik el a kedvesség

Ahogy az emberek egymással bánnak, ahogyan a híreket minősítik, ahogy egymást méregetik az utcán, boltban, buszokon…   mindent kezd áthatni a türelmetlenség. És ha úgy érezzük, már minden kontroll kicsúszott a kezünkből, a feltörő negatív érzéseket már meg sem próbáljuk kontrollálni. Sőt, megfigyelhető, ahogy némi elégtétellel is eltöltheti az embert: annyi mindent el kell tűrnöm, le kell nyelnem, legalább ezt már nem kell magamba zárom. Ezt most már viselje valaki más (is)! Nekem már elegem van…

Feltételezem, hogy ez a tünetegyüttes sokaknak feltűnt közületek, hiszen ezek az érzések ma a felnőtt társadalom jó részét jellemzik. 

Az általános túlfeszítettség pedig nemcsak a vadidegenek közötti kapcsolatokat, hanem a családi viszonyokat is megterhelik. És ahogy mindig mondjuk: a gyerekek a világot tőlünk tanulják, azt, hogy hogyan viselkednek, nagyban meghatározza, amit tőlünk látnak. 

Talán ezért sem lehet úgy igazán meglepődni azon, hogy a világon mindenhol – így Magyarországon is – a járvánnyal együtt megjelent a bántalmazásoknak egy új formája, a „víruszaklatás”. Vagyis: azoknak a megszégyenítése, megalázása, bántása, akik elkapták a fertőzést. Illetve azoknak a csúfolása, kiközösítése, verbális bántalmazása, akik más véleményt képviselnek a vírus terjedésével és/vagy a védekezés módjaival kapcsolatban (például: maszkviselés). 

Vírus, erőszak

Az érzelmi és verbális erőszak azok között, akik korábban nem bántották egymást, elég gyakori kísérőjelenség a COVID-19- járványban. Az év elején, a pandémia kezdetekor a legtöbb figyelmet (nagyon helyesen amúgy!) a bántalmazó kapcsolatban, családon belüli erőszakkal terhelt háztartásban élő kapták. Senkinek nem volt kétsége afelől, hogy a kényszerű összezártság elviselése, túlélése esetükben a legnehezebb.

A járvány elején a közösségekben az összekapaszkodás, egymás segítése, a frontvonalban dolgozók támogatása annyira erős üzenet volt, hogy csak kevéssé érzékelhettük: a közösségi médiában és a való világ közösségi tereiben a pozitív kezdeményezések mellett megjelent a vírushelyzethez köthető ingerültség, feszültség, agresszivitás is. 

A járvány második hulláma egy eleve elfáradt társadalmat, a személyes kapcsolatok hiánya miatt szakadozott, felfeslő közösségi hálót talált – ilyen körülmények között egy pillanat alatt be tud robbanni az erőszak, ha az emberek azt érzik, hogy meg kell védeniük magukat. 

Márpedig most nagyon sokan azt érzik, hogy védekezniük kell. Persze nem mind ugyanattól próbáljuk megvédeni magunkat: van, aki a vírus ellen, és van, aki a maszkhordás és más kényszerű szabályok ellen védekezik. Van, aki a vírustagadók ellen, és van, aki a véleményterror ellen… A közösségi média pedig mindenkinek lehetőséget biztosít arra, hogy véleményét és gondolatait megossza, felnagyítsa és ránézésre körülbelül ugyanolyan szintre emelje, mint azon hírportálok, magazinok tartalmai, amelyek hitelesen, lelkiismeretesen próbálnak tájékoztatni. 

Zaklatás: nők és férfiak, otthon és munkahely

A tapasztalat azt mutatja, hogy a felnőttek közösségeiben is jelen van a vírushelyzet miatti zaklatás. Ilyenek például a munkahelyek. Az elkövető lehet férfi vagy nő (nincs adatunk arra vonatkozóan, hogy lenne domináns neme a zaklatóknak), az viszont sajátossága ennek a zaklatási formának, hogy

míg általában a munkahelyi rossz hangulatért felelős piszkálások, bántások, zaklatások döntően a főnöktől, vagy más, hatalommal rendelkező kollégától érkeznek, addig a víruszaklatás legnagyobb arányban a közvetlen munkatársak között lángol fel. A fő konfliktusforrás pedig a maszkviseléssel, a vírus terjedésével, a távolságtartással kapcsolatos eltérő vélemények. 

A konfliktusok különösen el tudnak mérgesedni akkor, ha valaki ezeket az előírásokat politikai, ideológiai meggyőződése részének tekinti, és a személyes döntései közé sorolja, nem pedig közegészségügyi szabályokként viszonyul hozzájuk. 

De nem csak a munkahelyeken jelent meg a víruszaklatás: a lakóközösségekben, tömegközlekedési eszközökön, boltokban is ott van – mindenhol, ahol az emberek kapcsolatba kerülhetnek egymással, és így összeütközhetnek az eltérő meggyőződések. A WHO oldalán még 2020 áprilisában megjelent egy tanulmány, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a pandémia idején az egészségügyi alkalmazottakkal szembeni zaklatásos esetek megnövekedésére minden olyan országban számítani kell, ahol a COVID-járvány felüti a fejét. 

A kutatók a munkahelyek, az online tér és a családon belüli erőszak eseteinek drasztikus megemelkedésével számoltak még, és arra hívják fel a figyelmet, hogy az orvosi ellátások során különös figyelmet kell fordítani a bántalmazás tüneteinek és jeleinek felismerésére 

– illetve: a különböző szakmák képviselőinek össze kell dolgozniuk.

„Szabadkártya” a bántalmazásra

Mindezek után azt hiszem, senkit nem fog meglepni, hogy a gyerekek világában ugyanezt látjuk, mint a felnőtteknél: elszabaduló, indulatos kommunikációt és az online zaklatások megnövekedett számát, valamint a személyes találkozások alkalmával is megjelenő víruszaklatást. Vagyis: azok csúfolását, kiközösítését, piszkálását, akik valamilyen módon érintettek a járványban, illetve az azok közötti rendszeres konfliktusokat, akik másként gondolkoznak a közegészségügyi előírásokról (maszkviselés, távolságtartás, stb.). 

A gyerekek közötti bántalmazási esetek azonban a tekintetben eltérnek a felnőttek közötti erőszakos cselekményektől, hogy a gyerekek nem (vagy nem csupán) a saját véleményüket képviselik, védik – akár fizikai erőszakkal is – hanem a szüleikét.

A gyerekek közötti konfliktusokban áttételesen a szülők is jelen vannak. Ha a gyerek otthon megbélyegző, minősítő beszédet hall azokról, akik elkapták a fertőzést, vagy azokról, akik maszkot viselnek, az iskolában jó eséllyel ezt a véleményt fogja képviselni. Minél kisebb a gyerek, annál nagyobb eséllyel történik meg ez a véleményáttétel. 

A gyerekek helyzete most eleve nem könnyű. Érzékelik az otthoni stresszt, a szüleikben lévő feszültséget, már önmagában ez is növelné a kortárs bántalmazás esetek számát.

Viszont ha még azt is érzik a gyerekek, hogy kapnak kvázi egy „szabadkártyát” arra, hogy a bennük lévő feszültséget verbális agresszióval vagy mások stigmatizálásával, kiközösítésével levezessék, akkor (persze habitustól függően) bizony több gyerek fog bántalmazó módon fellépni a saját közösségében, mint „békeidőben”. Minél inkább dominál egy gyerek családjában a vírushelyzet miatti agresszív beszéd és viselkedés másokkal szemben, annál inkább azt érzi, hogy tulajdonképpen a szülei kedvében jár, nekik tetsző dolgot tesz, amikor – ezt átvéve – a saját közösségébe továbbviszi ezt a viselkedést. 

„Könyörgöm, akasszuk fel!”

A Valahol Európában című filmben van az a jelenet, amikor azt mondja Harkányi Endre gyerekszínészként: „Gyerekek, könyörgöm, akasszuk fel”… emlékeztek? Erre kellene gondolni, és ezért kellene nagyon határozottan fellépni minden ilyen felnőtt, szülői, és gyerek magatartással szemben. Mert nagyon nagy szerepük van azoknak a kívülállóknak, akik látják ezeket a helyzeteket.

Ha gyerekekről van szó, felelősségünk is van abban, hogy a bántalmazást, és így a víruszaklatás miatti erőszakos cselekményeket is a lehető leghamarabb leállítsuk. Ez nem világnézettől függ, ehhez nem kell állást foglalni sem a maszkviselésben, sem más, a járvánnyal összefüggő kérdésben.

Ha ilyesmit látsz, ne minősítsd a gyereket és a véleményét (a szülő véleményét) – helyette egyszerűen azt kell kifejezésre juttatni, hogy az erőszak egyetlen helyzetben sem megoldás. Nincs az a véleménykülönbség, ami bárkit feljogosítana arra, hogy mással szemben akár verbálisan, akár más módon bántóan, kirekesztően, megalázóan viselkedjen. 

Ha következetes vagy abban, hogy az erőszak nem lehet kommunikációs nyelv, az mindenképpen megerősítő a gyerekeknek. Ehhez azonban az kell, hogy következetes légy, ne csak akkor emeld föl a szavad, ha víruszaklatásról van szó.

Érdemes a gyerekekkel beszélni arról is, hogy sokféle vélemény van, ez nehéz helyzet a felnőtteknek is. A közegészségügyi előírásokról lehet beszélni, vitatkozni, lehet róluk személyes véleményt kialakítani, de a közösségben be kell tartani azokat. 

Fontos, hogy vegyük észre a víruszaklatás tüneteit és jeleit. Akkor is, ha kínai származású vagy ázsiai kinézetű emberek ellen irányul, és akkor is, ha olyanokat stigmatizál, akik náthásak, megfáztak, vagy allergia miatt köhögnek, vagy mutatják azokat a tüneteket, amelyek a koronavírusra is jellemzőek.

Az erőszak soha nem vicces. A bántalmazás megállítása mindannyiunk közös felelőssége. Vigyázzunk a gyerekekre, vigyázzunk egymásra!

Ez a járványhelyzet egyszer el fog múlni – jó lenne, ha úgy emlékeznénk vissza rá, hogy az emberségünk, a bennünk lévő empátia és együttérzés jól vizsgázott ezekben a nehéz napokban is.

Mert a továbbiakban majd ezzel az emlékkel kell együtt élni. 

Dr. Gyurkó Szilvia

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images