A te gyereked mit néz? – 5 hasznos ötlet a tudatos tartalomfogyasztásra neveléshez

–

1. Mindennek az alapja a szülői jelenlét

A saját gyerekeimen látom, hogy már óvodáskorban megvan a képességük arra, hogy egészen bonyolult eszközöket és rendszereket kezeljenek, bennünket figyelve pillanatok alatt megtanulták használni a Netflix és az HBO Go kezelőfelületeit, pedig mi alapvetően szigorúak vagyunk a képernyőidőt illetően, szigorúbbak, mint a WHO ajánlás (ami kettő és öt éves kor között maximum napi egy óra képernyőidőt, hat-kilenc éves éves korban pedig egy-két órát javasol). De az, hogy megvan hozzá a szükséges képességük, nem jelenti azt, hogy rögtön engedni is kell őket egyedül randalírozni a digitális térben, legalábbis Gyurkó Szilvi szerint:

„Nagyon nehéz ez a kérdés, mert úgy tűnhet, hogy a gyerekek érettek és készek arra, hogy szabadon használják ezeket az eszközöket, de valójában a mi felnőtt felelősségünk, hogy az ő technikai kompetenciájukat ne tévesszük össze azzal, hogy mi az, amit tényleg képesek befogadni érzelmi és kognitív oldalon, és mi az, amit nem.

Nagyon fontos az út, amit a gyerekek bejárnak, mire eljutnak az önálló tartalomfogyasztásig. Jó, ha az első években mindig van egy felnőtt körülöttük, amikor tévét néznek, akitől lehet kérdezni, és aki nemcsak egy légtérben van a gyerekkel, hanem tényleg odafigyel rá, nem bébiszitternek használja a tévét, hanem közösen fogyasztja a gyerekekkel a tartalmakat.

Ha ez a szokás kialakul, akkor később is kérdezni fog, amikor már egyedül van, de belefut egy olyan filmbe vagy reklámba, ami aggályos lehet számára – mert korábban így szokta meg. Azért is fontos lefektetni ezeket az alapokat, mert egy idő után nagyon nehézzé válik az állandó kontroll. Ahogy nőnek a gyerekek, a szülők által felállított szabályok mellett ezerféle megközelítéssel, szabállyal, szabálytalansággal, vagy épp szabálynélküliséggel találkozhatnak, és ezek mind csábítóak lehetnek számukra. Ám ha egy gyereknek jó bizalmi kapcsolata van a szüleivel, akkor olyan nagy baj nem érheti akkor sem, ha belefut egy nem neki való tartalomba, mert ki tud lépni a helyzetből, és beszélni is tud róla.”

Ezzel Gábor-Balogh Bernadett is tökéletesen egyetért, aki amellett, hogy a fogyasztói szokásokat és igényeket jól ismerő szakember, két érintett korú kisgyerek anyukája: „Nagyon fontos, amit Szilvi is említett: a felelős tartalomfogyasztás és a felelős tartalomfogyasztásra nevelés. Ezek persze nem olyan kifejezések, amiket mondogatni kell a gyerekeinknek, hanem inkább mutatni és csinálni. Az én nagyobb gyerekem már szól, ha valami olyat lát, ami nem érdekli, vagy amitől esetleg fél. llyenkor rögtön kérdezi, hogyan lehet továbbléptetni.

Nekik már teljesen egyértelmű, hogy ha valami nem tetszik, akkor van helyette másik. A mi gyerekkorunkban nem így volt, úgyhogy szerintem ez egy szuper vívmány.

Szolgáltatóként is az a tapasztalatunk, hogy a lineáris tévézés egyre inkább háttérbe szorul, és átveszi a helyét az »on demand«- tartalomfogyasztás. Szerintem hatalmas dolog, ha egy gyerek érzi, hogy valami nem neki való, és meg is tudjuk tanítani neki, hogy ebben az esetben hogyan tud mást keresni – természetesen szülői jelenlét és biztonságos szoftveres háttér mellett.”

2-3. Szülői minta és egyensúlyteremtés

Gyurkó Szilvi szerint nemcsak a saját képernyőhasználatunk a fontos, de az is, hogyan reagálunk arra, ha a gyerekünk tévét néz:

„A felelős képernyőhasználatra több módon is taníthatjuk a gyerekeinket. Egyrészt elmondjuk a szabályokat, másrészt van egy keretrendszer, amit próbálunk következetesen betartani, harmadrészt pedig ott a saját példánk. A szülő saját példaadása és reakciója bizonyos helyezetekben az egyik legerősebb befolyásoló tényező,

mert sosem szabad elfelejteni, hogy a gyerek hat-kilenc éves koráig alapvetően azzal motiválható, hogy a szülő elégedett-e vele. A gyerekek nagyon szeretik, amikor azt látják, hogy a szüleik jól vannak velük, és pozitív visszajelzéseket adnak nekik. És közben mindent leutánoznak, amit a szülő csinál. Tehát az, ahogy te viszonyulsz a képernyőhöz, meg ahogy jelen vagy abban a helyzetben, amiben a gyereked videós tartalmat fogyaszt, döntően befolyásolja, ő hogyan fog később mértéket tartani.”

Erre csak ennyit reagálnék állandóan küszködő videórajongóként (akinek ráadásul ez a munkája is): szívás. A szülői példa mellett egyébként nem elhanyagolható a tesó példája sem, ami főleg nagyobb korkülönbség esetén okozhat nehézségeket (ezt Bernadett szakértőként is alátámasztotta). Bár a kis korkülönbség is tartogat kihívásokat, de talán az a legnehezebb, hogy ne kezeljük őket egykorúként – ezt már én mondom.

Fontos az is, hogy az elkerülhetetlen „tesóhatás” mellett mindenki élvezhesse a korának megfelelő tartalmakat, hiszen az is cél, hogy a gyerekeinknek örömöt okozzon egy-egy jó film vagy sorozat, ahogy mi is azért nézünk meg egy tartalmat, hogy jól szórakozzunk.

Az egyensúlyteremtéssel a képernyő és az élet minden egyéb dolga között mi magunk is küzdünk (nekem például tegnap éjjel sikerült három órát aludnom, mert felfedeztem, hogy már az összes Star Wars-film fent van az HBO GO-n). Ezt Szilvi is alátámasztja: „Felnőttként is rettentően csábítóak a végtelen tartalomfogyasztás lehetőségei: nekem 40 pluszosan is nehéz nem együltő helyemben végignézni egy teljes évadot az aktuális kedvenc sorozatomból. Fontos, hogy a gyerek lássa azt is, hogy a szülei sem szentek, ők is belefutnak ilyesmibe. A kérdés inkább az, hogy miként tudnak egyensúlyozni.

2020-ban bármilyen képernyő-démonizálás csak kontraproduktív lehet. Arra kell törekedni, hogy a szülő miként tud segíteni abban, hogy egyensúly alakuljon ki.

Ha például a gyerekünk egy ideig mesét néz, aztán a történetet továbbjátssza a játékaival, majd megbeszéli a szüleivel, az segíti ezt az egyensúlyt. Hiszen így az online idő feldolgozó, belső képalkotó része már offline történik, és minőségi időt jelenthet a szülővel is.”

Ehhez csak annyi praktikus tanácsom lenne gyakorló szülőként, hogy ezért is nagyon fontos a tévénézés alatti szülői jelenlét – mert ha nem vagy képben a kedvenceikkel kapcsolatban, akkor egyszerűen kihagynak. Nálunk egyelőre még az alibizés sem játszik, mert a briliáns gyerekmemóriájukkal visszaélve, három nappal később kérdeznek rá egy teljesen jelentéktelennek tűnő részletre, majd döbbenten konstatálják, hogy a mama rohadtul nem emlékszik, mert az idegpályái már nem épülőben, hanem hanyatlóban vannak.

4. Kölcsönösen bíznunk kell egymásban

Bernadett a szolgáltatói oldalt is képviselve azt mondja, hogy valójában minden szereplőnek van felelőssége abban, hogy a gyerekhez csak neki való tartalom jusson el: „Szerintem fontos, hogy megtanítsuk a gyerekeinket megtalálni a nekik való releváns tartalmat.

Annak, hogy ezt biztonságosan tudják gyakorolni, a szülő felelősségvállalása és a gyerek érettsége mellett feltétele a biztonságos és tudatos tartalomfogyasztási élményre építő, megfelelő szolgáltatói háttér is.

Ebben a csatornákon túl azok is benne vannak, akik továbbszolgáltatják a tartalmat, vagyis a Vodafone TV kapcsán mi is (mivel most már televíziós tartalomszolgáltatóként is működünk). A Vodafone TV a zárt és biztonságos környezetet biztosító Gyereksarok szolgáltatásából például csak PIN-kóddal lehet kilépni, amit egy idő után ugyan már meg tudnak »hekkelni« a gyerekek, de a nagyon óvandó, kettő és hat éves kor közötti gyerekek esetében biztonságot nyújt, hiszen szülőként tudom, hogy abban a kontrollált közegben marad, ahol csak neki megfelelő tartalom érhető el. Persze ez önmagában kevés, hiszen minden gyereknél vannak olyan mesék, amiket ő maga nem érez komfortosnak, hiába neki való korosztályos szempontból. Eleinte ilyenkor a szülőnek kell elkapcsolnia, de ahogy egyre érettebb és ügyesebb lesz, meg fogja tanulni ő maga kezelni.

A tévé még akkor sem digitális bébiszitter, de egyre távolabbról lehet felügyelni.

A választásnál hagyatkozhatunk a szolgáltatók által megadott korosztályos besorolásra, hiszen ezt a műsor készítői határozzák meg, és elég komoly feltételrendszernek kell megfelelniük ahhoz, hogy kisgyerekeknek szóló tartalomként lehessen megjelölni az adott videót.

Teljesen életszerűtlen lenne mindent megnézni, mielőtt megmutatjuk a gyerekünknek, de mivel a korhatár-besorolást a jogszabályoknak megfelelően, a gyerekek védelmét szem előtt tartva határozzák meg, ezért nyugodtan bízhatunk bennük. Ha mégis találunk olyan mesét vagy filmet, amit problémásnak érzünk a korhatáros besorolása ellenére, akkor van lehetőségünk letiltani egyes gyerekeknek szóló felületeken.”

Gyurkó Szilvi szerint is az a cél, amiről már korábban szót ejtettünk: „Bíznunk kell a gyerekünkben is, hogy ha ő nem érez megfelelőnek egy tartalmat, akkor hiába neki való elvileg, eleinte szól, aztán később önállóan továbbléptet, kilép a helyzetből. Egyetértek azzal, hogy ez az egész többoldalú bizalmi kérdés:

a szülőnek bíznia kell saját magában is, hogy megfelelően tud reagálni, ha a gyereke nem neki való tartalommal találkozik. Bíznia kell a gyerekében, hogy tud segítséget kérni, vagy otthagyni egy számára nem komfortos helyzetet, de abban is bízni kell szülőként, hogy a gyerek be tudja azonosítani, hogy az adott tartalom rosszul hat rá, a félelemtől szaporább lesz a légzése, felismeri a helyzetet.

Ebben eleinte segítenünk kell neki szülőként, de később jó esetben megtanulja önállóan is kezelni a helyzetet.

Belefér akár az is, hogy a kisgyerek időnként feszegeti a határokat, egy-egy kicsit nagyobbaknak való tartalomba belenéz, amikor már önállóan használhatja a képernyőidejét. Hogy ezt engedni tudjuk, ahhoz az is kell, hogy nagyon erős beállításokkal védjük őket az adott felületen a pornográf és az erőszakos tartalmak ellen. De az előnézést azért sem javaslom, mert nem biztos, hogy a gyerekemre ugyanúgy hat egy film, mint rám.”

5. Van visszaút a túl sok képernyőidőből is

Bevallom őszintén, a karantén alatt nálunk is nőtt a képernyőidő, a család minden egyes tagjánál. Az extrém helyzetben még a közös családi megállapodásunkat (hogy étkezés alatt nincs képernyő) sem mindig tudtuk tartani. Ez hatott a gyerekekre is, úgyhogy amikor egy kicsit felszabadultunk, időbe telt a visszaállás a hétköznapi mennyiségre. Szilvi sem javasolja, hogy ha éppen megszaladt a képernyőidő, akkor holnapról durván minimalizáljuk:

„A nagy, egyik napról a másikra meghozott döntések olyanok, mint a fogyókúra: könnyen bele lehet szaladni a jojó-effektusba. A radikális változtatások helyett el kell fogadni, hogy ez nem véletlenül alakult ki, de megtörtént, és túl vagyunk rajta. A  megnövekedett képernyőidőt hozó karantén egy kényszerhelyzet volt. Ha megvan az elfogadás, akkor könnyebb megtalálni a kiutat is. A kilencévesnél kisebb gyerekről kimondhatjuk, hogy az élő embertől érkező figyelemért annyira hálásak, hogy valószínűleg gond nélkül lecserélik rájuk a képernyőt. Tehát az a feladat, hogy magunkból, a saját időnkből adjunk többet. A kilencévesnél idősebb gyerekeknél pedig a kortársak tudnak segíteni, főleg a csoportos programok, kirándulások, a sportolás.

Azt viszont egyik korosztálytól sem várhatjuk el, hogy a képernyő megvonása miatt felszabaduló időben a gyerek önállóan elszórakoztassa magát. A képernyőidő kontrollálásának nagyon fontos eleme az iránymutatás: szülőként ötleteket kell adni, együtt kitalálni, hogy mit lehet csinálni helyette.”

Bernadett saját tapasztalatai tökéletesen szinkronban vannak az enyémekkel: „Szerintem a karantén egy annyira extrém időszak volt mindenki életében, hogy valahol természetes hozadéka volt a megnövekedett képernyőidő. A Nielsen kutatása szerint idén március közepén közel másfélszer többet néztek tévét az emberek, mint tavaly ugyanabban az időszakban. A négy-tizenhét éves korosztálynál nőtt meg a legjobban a tévézés mennyisége: a hírcsatornák mellett a gyerekcsatornák nézettsége ugrott meg a legjobban. Ezt magam is tapasztaltam a saját családomban, a nyár viszont sokat segít abban, hogy szülőként javítsunk a családi statisztikánkon, hiszen ilyenkor könnyebb a gyerekek figyelmét a képernyő helyett egyéb tevékenységek felé irányítani. Nekem az a tapasztalatom, hogy azok az időszakok a nehezebbek, amikor be vagyunk szorulva a lakásba. Megoldásként pedig az vált be nálunk, hogy ki vannak jelölve képernyős időzónák, a köztes időszakokban pedig mással foglalkozunk.”

Nektek hogy megy ez?

Tóth Flóra

Korábbi cikkeinket a témában ITT, ITT és ITT olvashatjátok, EZ pedig a korhatár-besorolásokról szól.

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images