Casanova visszatért! A flaszteron pecázik – Novella

–

Hogy bírtam a karantént? Fregoli, viccelsz? Végre nyugi volt, a nagyfőnök lehurcolkodott a Balatonra, toltuk a melót otthonról, elég volt felrántani egy inget a zoomhoz, (mindig ugyanazt, amit még kivasalt a takarítónő a cirkusz előtt), az alsógatyát meg nem látták az ügyfelek az asztal alatt, meg a szomszéd csajt se, aki nem bírt magával. Ja, ja, néha beugrik megnézni, mi van velem. A „bácsival”. Így hív, kis rohadék, nem? Néha azzal húz, hogy megkérdezi, bevásároljon-e, vagy le tudok még cammogni az emeletről?

Nagyon bírom különben.

Nincs vele gond és szeret játszani. A hasonló korúakkal általában nem szívesen kezdek, én az idősebb nőket csípem alapjáraton. Komolyan! A húszéves lány az gyönyörű, de csak a córesz van vele. Mindig a fejébe vesz valamit, ötletei vannak, nyüstöl, akar. Az akartól én meg hascsikarást kapok.

A 35 körüli nő, na, az már tuti. A házas persze. Mert a facér az nekem nem pálya még pár évig, az hajtja a jegygyűrűt, rám se néz, vagy ha mégis, legyint és sóhajt. Dolga van. Majd, ha megvan a Mézga, akkor kerülhet képbe a Hufnágel, nem?

Szóval 35 plusszos az én csajom, aki korábbi állapotához képest már nem tudja, mit akar. Viszont vágyni vágyik.

Hogy pontosan mire, azt ő sem tudja, ezért menne el, jó messzire, mindegy, hova, csak ne itt legyen, hátha ott más fényviszonyok közt megvilágosodik.

De persze csak ritkán jut el az Antarktiszra, mert másnap menni kell dolgozni.

Viszont eljut hozzám.

Mondjuk, én is elég hideg vagyok állítólag (amikor épp nem hevülök). Meg elég más is, és ez a lényeg, más, mint a férje otthon, aki utóbb velem összehasonlítva máris sokkal jobb választásnak tűnik.

Kérsz bort?

Szóval nem, nem én pesztrálom a nő kölykét, amíg elmegy végre bulizni a barátnőivel, és nem, nem én masszírozom másnap a talpát, hogy túlélje valahogy azt a pár rövidet, amit nyolc év kihagyás után magába zuttyintott.

Viszont én leszek ott, ahol a legsűrűbb az éjszaka, és abszolút kiszámítható, egyszerű és felmarkolható vagyok, mielőtt hazasompolyog a fickóhoz, akinek – velem ellentétben – van szíve, de valamiért már nem kell neki az a szív, pedig régen akarta. Gondolom.

De nem beszélgetek amúgy ilyenekről a nőkkel, csak mondják a magukét, én meg hallgatok és vezetek, mondjuk. Vagy rágyújtok, és csak nézem őket, olyan szépek zaklatottan is, sőt, hagyom, hadd beszéljenek, jó hosszú az előjáték, nincs azzal semmi baj, nem vagyok már tinédzser.

Attól, hogy nézem őket, egy idő után sírni szoktak vagy vetkőzni, esetleg mindkettőt. Te, ez vajon a pszichológusnál is így van? Azt hiszem, pályát tévesztettem.

Hm, praxis, tetszik ez a szó…  

Szóval az a tapasztalatom, a „pácienseim” a dugás miatt járnak terápiába, vagy a dugás a terápia. Például velem, de igazából bárki lehetnék, aki nem az, aki otthon van. Mondjuk, bírom, amikor szerelmesen ajnároznak, de azért tisztában vagyok vele, hogy közelebb járnak az igazsághoz, amikor a végén szapulnak.

Pedig alapvetően csak az a bűnöm, hogy nekem a dugás az tényleg dugás. Ezt nem hiszik el. Egyik se. Az van a fejükben, hogy filmekben még a legszemetebb macsó is könnyezik, amikor az igazi nő van alatta. Na persze.

De visszatérve a kis szomszéd lányhoz, na, ő egy ritka madár.

Kiröhög, képzeld el! Imádom!

Csenget, betrappol, összesározza a szőnyeget, hülyét kapok tőle, kiköpi a rágót, és ráragasztja az ablakpárkányra vagy a konyhapultra, aztán hajrá. Gusztustalan kis dög.

Mivel ennyire jó fej, elnézem neki, hogy macskaszaga van és sokat beszél a vendégeiről. Ja, még nem mondtam, egy szalonban fodrász, a hajamat is ő vágja mostanában, mekkora mázli, hogy a szomszédba költözött, nem? 

Hálából etetem azt az ostoba, félvak kandúrt, akit istenít, amikor hazautazik a szüleihez Borsodba… vagy Baranyába, nem emlékszem, pedig mindig mondja, csak összefolyik az a sok megye meg a nők mindenféle emlegetett pereputtya a fejemben.

Szóval járok át a macskához naponta…, kétnaponta, ha elfelejtem vagy közbejön valaki, és rakom ki a kaját tökaranyosan, de ez a dagadt félszemű rém veszettül fúj rám a sarokból, mintha bántani akarnám. Azóta utál, hogy egyszer rátérdeltem véletlenül a sötétben, de honnan a fenéből tudhattam volna, hogy az ágyban szokott aludni a gazdájával, különben ez undorító…

Mondjuk, ezerszer inkább macskás legyen a nő, mint kutyás.

A kutyás nő az rabszolga. Amit egy pasiért se tenne meg, azt megteszi a kutyáért. Rohan haza délután, hogy ne legyen egyedül szegény pára – ha valamit utálok, hát az a rohanás. Leviszi a kutyát hajnalban, leviszi délben, leviszi este, éjjel, szex előtt, szex után, szex helyett. Bemegy dolgozni negyven fokos lázzal, de otthon marad, ha a kutya hányt egyet reggel. Sír, mert bélcsavarodást vizionál. Hordja magával a kutyát, mint valami övet vagy csatot a ruhán, tele lesz szőrrel a kocsim.

Volt egy nő, neki elnéztem, hogy kutyás, egy ideig, volt benne valami, ami nem hagyott nyugodni, amíg bele nem fáradtam a sok macerába, na, akkor lett bőrüléses kocsim.

A kutyás nő alig várja különben, tőlem amúgy hiába, de mindegy, hogy összemelegedjünk, és osztozhasson valakivel a kutyán. Meg a sétáltatáson. Esküszöm, volt olyan csajom, aki azért nem vált el, bár már rosszul volt a férjétől, mert nem tudtak megegyezni a közös kutyán, várták, hogy kimúljon végre nyomorult pára. Micsoda élet ez már! Szegény kutya!  

Szóval kutyás nő többet nem kell.

Pláne most, nyáron, amikor végre szabadon csavaroghat az ember. Kinyitottak a kocsmák, rajzanak a csajok az aszfalton.

Vonulnak az éjszakában innen-oda, onnan-ide, aztán amoda, elszántak, masíroznak, tátott szájba a sült galamb kábé. Az ember csak kinyúl, beránt egyet-kettőt, hajnali kettő után már nem válogatósak, tök mindegy, hogy nézel ki, állítom, és itatni se nagyon kell őket, hangulatban vannak.

Rápihentünk azért erre a nyárra rendesen, még nekem is csak a szomszéd lány volt néha, a macskás, akit emlegettem, meg az egyik hosszútávfutó csajom ugrott fel áprilisban, akivel évek óta keverünk időnként, ha épp mind a kettőnknek megjön a kedve. Te, ez a nő leszarja a vírust. Engem is amúgy, mert igazából egy nagykutyára pályázik, az meg nem én vagyok. De amíg a faszi eldönti, hogy lelép-e otthonról végre, a feszültséget oldani velem is lehet, gondolom, az én szempontomból amúgy tökmindegy a miért.

Ritka madár vagyok, nem akarom megfejteni a nőket.

Nem érdekelnek az emberek, ez az igazság. Szerintem más is van így ezzel, csak én kimondom. Unom a bolygó valamennyi lakóját. Magamat is beleértve. De attól még jó buli ez az egész.

Néha.

Nyáron.

Kurucz Adrienn

 Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images