„Udvari bolondnak születtem, de királynak kellett lennem” – 110 éve született Major Tamás

–

Nem a saját sorsát élte

Az újpesti gyerekkor nem telt felhőtlenül, középső gyerekként, bátyjával és öccsével – viszonylag szerény körülmények között – éltek szüleikkel. Apja elszegényedett kisnemesi családból származott, műszaki számvevőként dolgozott. Anyja, Papp Mária művészi és költői hajlamú tanítónő volt, de Rákosi Szidi színiiskoláját is elvégezte, sőt, még szerepeket is játszott, nem elsősorban a tehetsége, sokkal inkább mozgalmár hajlamai miatt.

Anyja a keresztényszocialista párt nőbizottságának elnöke volt, ezért addig kilincselt, míg be nem került a Várszínházba, ahol például a Tribly című darabban is játszott. Ekkor a kis Tamás még csak ötéves volt, neki is meg kellett néznie az anyját színpadon. Papp Mária benne látta folytatódni azt, ami neki nem igazán sikerült. A Budai Színkörben bemutatták ugyan egy színdarabját 1917-ben, és később a Városi Színházban is fellépett, majd rendező, sőt főrendező is lett ugyanitt, de valószínűleg senki nem tartotta elég tehetségesnek ahhoz, hogy igazi elismerést kapjon. Sokkal inkább megállíthatatlan és erőszakos nyomulása szerzett neki lehetőségeket. 

Sztankay Ádám Majorról írt remek portréjában írta, hogy a színész maga mondta egyszer:

„Nem arról volt szó, hogy én akartam színész lenni; anyám tervezte meg nekem ezt a pályát. Bennem látta meghosszabbíthatónak színészi vágyait.” 

Útkeresés

A kis Tamás tényleg tehetséges volt, anyai presszió ide vagy oda. Bár folyamatosan kételkedett önmagában, mert anyja keze mindenhova elért, és megállás nélkül protekciót keresett a fiának. Major 1930-ban szerezte meg diplomáját a Színművészeti Akadémián, és már ekkor is erősen politizált. Úgy tűnik, anyja mozgalmár hajlamát is megörökölte.

Az első néhány évben nem igazán kényeztették el szerepekkel a Hevesi Sándor által vezetett Nemzeti Színházban, ezért beiratkozott a Bölcsészkarra, és franciát tanult. Otthonról is elköltözött egy – apjával folytatott – ideológiai vita miatt. A szíve mindeközben Olty Magdáért dobogott, akinek nevelőapja szociáldemokrata politikus volt, és a balos érzelmű művészekkel a Simplonban élt intenzív kávéházi életet. Major itt ismerkedett meg Reinitz Bélával, aki kuplészöveget írt, zongorázott, a magyar kabaréélet egykor meghatározó alakja volt, ám nem kapott munkalehetőséget a nézetei miatt, így nem maradt más hátra, mint lázította az ifjakat, például Gobbi Hildát és Várkonyi Zoltánt is. 

Az ellenállási mozgalom fontos szereplői, mint Rajk László, Kádár János vagy Révai József is ott mocorogtak az ifjú művészek között, de Majort a legszorosabb szálak mégis Péter Gáborhoz fűzték, aki később az AVH vérszomjas vezetőjeként százezrek életét tette tönkre.

Művészi sikerek és emberi kudarcok

Valószínűleg ismét édesanyja közbenjárására, valamint Olty Maga nevelőapjának hathatós segítségével, 1935-ben Major is bekerült az öt kiválasztott fiatal színész közé, aki a fővárostól nyolcszáz pengős ösztöndíjat kapott. A Nemzetiben is beindult a karrierje, amikor Németh Antal lett az igazgató. Nem csupán egyre komolyabb szerepeket játszott, de játékmesterként is dolgozott. Közben verseket mondott, részt vett az antifasiszta ellenállási mozgalomban, agitált munkásgyűléseken, és Rigó Jancsi volt a földalatti mozgalomban használt neve.

Titkos kommunista szervezkedés miatt többször is feljelentést tettek ellene, sőt, a német megszállás után, konspirációs okokból egy ideig álszakállban, fehér bottal és sötét szemüvegben rótta Budapest utcáit. (A szemtanúk elmondása szerint sokkal inkább komikusnak tűnt ebben a „szerepben”, mint hitelesnek.) Major később szívesen hivatkozott arra, hogy Szálasiék vadásztak rá, ezért kellett annyit konspirálnia, de ennek a kutatók nemigen találták nyomát. 

A Magyar Kommunista Párt komolyan számolt vele, hiszen az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe is meghívták olyanokkal, mint Lukács György vagy Kádár János.

Ugyanebben az évben, 1945-ben alakult meg a Budapesti Nemzeti Bizottság. Both Béla, Gobbi Hilda, Major Tamás, Oláh Gusztáv és Várkonyi Zoltán voltak a tagok, és a már rég levitézlett Tanácsköztársaság kultúrpolitikai eszméjéről próbálták meggyőzni a színészeket.

Végül Major ezekben a zavaros időkben saját magát nevezte ki a Nemzeti igazgatójának, hiszen hivatalos felhatalmazást nem kapott rá. De jó pillanatban volt jó helyen, mint Kádár is, úgyhogy mindketten megszerezték a hatalmat.

Major számtalanszor bebizonyította színészi rátermettségét, akár még rendezői sikerekről is beszélhetünk vele kapcsolatban, de gerinctelensége sokszor kiderült.

Rózsahegyi Kálmánt éppúgy megfosztotta a Nemzeti Színházi tagságától, mint ahogy azt is hagyta, hogy Várkonyi Zoltán „túlságosan polgári szemléletű” Művész Színházát totálisan szétverjék 1949-ben. Várkonyi keserű iróniával így nyilatkozott erről: „Major hátamba döfte a kést, de humánus volt, mert nem húzta ki a pengét”.

Jávor Pált annak idején a nyilasok hurcolták el, majd amikor hazatért Németországból, hiába kérte tagságát a Nemzetibe, Major nem osztott rá szerepeket. Így került Jávor Amerikába, és amikor ismét hazatért, már késő volt – hamarosan meghalt.

Major sok emberrel játszotta végig – különböző variációkban – ugyanezt a történetet: tétlenül nézte, hogyan hurcolták el Csákányi Lászlót három évre orosz hadifogolynak, de a régi tagok, mint Gombaszögi Frida vagy Uray Tivadar sem élvezték védettséget.

Gátlás nélkül osztogatta magára a Shakespeare-főszerepeket, annyit rendezett, amennyit nem szégyellt, és mivel semmit nem szégyellt, folyamatosan visszaélt a hatalmával. Aki kritizálni merte őt, azt hatalmas patáliával, megszégyenítve, megalázva rúgta ki a Nemzetiből.

Egri István és Tímár József is áldozatául esett a politikai és szakmai ámokfutásának, ahogy Beregi Oszkár emigrációjában is jelentős szerepet játszott.

Szerelem és politika

Ekkorra már szakított Olty Magdával, és Beck Judittal élt együtt, aki egykor Gyarmati Fanni és Radnóti Miklós szerelmében vett részt harmadikként. Beck szintén politizált, és ki nem állhatta Péter Gábort. Egy Beck Judit által okozott malőrnek köszönhetően, Major is a Rajk-per gyanúsítottjai között szerepelt, de miután Péter Gábor nem akarta igazán bántani a régi barátság miatt, csak halálosan megsértődött Beck Juditra, amiért ő (jogosan) eléggé lenézte őt. Büntetésül csupán egy öt hónapig tartó pártiskolát kellett Majornak elvégeznie, és mindeközben maradhatott a Nemzeti igazgatója.

Pártszínházi kerülők

Bár Majorra sok rosszat el lehet mondani, az azonban bizonyos, hogy nagyon ügyesen megóvta a Nemzetit attól, hogy a szörnyű szovjet propagandadaraboknak otthon adjon. Ugyanakkor Gellért Endrével sokat dolgoztak azon, hogy Sztanyiszlavszkij módszerét meghonosítsák a Nemzetiben.

1956-ban, a forradalom alatt rövid úton kirúgták Majort a Nemzetiből, akkor kerültek elő a káderlapok is, amelyeket Major mindenkiről lelkiismeretesen vezetett. Ferrari Violetta osztotta ki őket, így mindenki elolvashatta, mit írtak róla. Ferrari a forradalom leverése után emigrált, mert félt a bosszútól, és félelme nem is volt alaptalan. Major igazi bosszúszomjas vezető volt, ne szépítsük a helyzetet. A szovjetek bevonulása után újra felajánlotta ilyen irányú szolgálatait, ezért visszahelyezték az igazgatói székbe.

Ez a rendszer is komolyan szedte az áldozatokat, amihez nem kevés köze volt. Gellért Endre tíz évet töltött Major árnyékában a Nemzetiben, majd feladta, és öngyilkos lett. De még régi harcostársát, Gobbi Hildát is kirakta a társulatból, mert nem értettek egyet Marton Endre rendező személyével kapcsolatban.

Ekkor jött Major Brecht-korszaka, amit a kommunista eszme szolgálatába állított rendezőként, színészként és politikusként is.

Sok ártó cselekedete mellett nagy szerepe volt abban, hogy Törőcsik Mari hatalmas filmsikerei után színpadi színészként is magára talált. Major támogatása meggyőzte őt arról, hogy van keresnivalója a világot jelentő deszkákon is.

A rettegett Majort végül 1962-ben leváltották az igazgatói posztjáról, mert addigra elviselhetetlen lett a légkör egoizmusa és összevissza döntései miatt. Persze elvtársai nem lettek hozzá teljesen hűtlenek, hiszen maradhatott főrendező, és színészként is kapott szerepeket.

Major színházi ízlése egyre inkább a ripacséria felé fordult, noha korábban valóban értékes és színvonalas művészi munkákban vett részt. 1978-ban Marton Endrét felállították a Nemzeti Színház igazgatói székéből, ezek után ismét lubickolt a szerepeiben.

Az utolsó nagy korszak

A Székely Gábor és Zsámbéki Gábor alapított Katona József Színházban töltötte utolsó színházi korszakát 1982-től. Tökéletes címszereplője volt Spiró György „Az imposztor” című darabjának, amit az író kifejezetten neki, és részben róla írt.

Gobbi Hilda is megkapta a rehabilitációját szintén Spirótól a Csirkefej című darab öregasszonyaként. A két szabálytalan, ám nagy formátumú színházi ember, akik fiatalon egy platformon voltak, majd a politika miatt eltávolodtak egymástól, Magyarország első igazán szabad színházában kapott lehetőséget arra, hogy megmutassa kivételes színházi tudását. Majort utolsó filmszerepében A nagy generáció című film nagypapájaként láthattuk.

Utód nélkül halt meg 1986. április 13-án.

Száztíz szerepet játszott el, százhuszonhárom színdarabot rendezett, harminchét mozifilmben szerepelt, és megszámlálhatatlanul sok tévéfilmben, kabaréjelenetben láthattuk. Gyerekkoromban nagyon sokat nevettem rajta, amikor a Lujza és Jenő című műsorban Psota Irénnel együtt bohóckodtak.

Lukácsy András: Elmés játékok, játékos elmék című könyvében, a hetvenes években megjelent egy kis szójáték, amelyet állítólag a városi folklórban is sokat emlegettek:

„Tegnapelőtt jortam én.
Tegnap jortad te
Major Tamás”

Both Gabi

Források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Olvassátok el Spiró György Major elvtárs című írását is, tényleg nagyon érdekes

Kiemelt kép eredetije: Fortepan/ Szalay Zoltán