Elemi csapás az árulás, mert alapjaiban kérdőjelezi meg addigi valóságunkat

–

A hűség ellentéte

Azon gondolkodtam, mit jelent számomra az árulás fogalma. Onnan indultam el, hogy mi lehet az ellentéte. Arra jutottam, hogy a bizalom és a hűség. A kitartás egymás mellett. A kölcsönösség. Az összetartás és az összekapaszkodás biztonsága. Az, hogy ha nem is értünk egyet, de meg tudjuk beszélni. Amikor a lojalitás, a hűség mindent fölülír.

Egyszer egy kliensem úgy fogalmazott, hogy amikor komoly csábításnak volt kitéve, hirtelen fizikai rosszullétet érzett. Pánikroham lehetett. Inkább kilépett a helyzetből. Kirohanva az utcára addig szaladt, amíg bírt, majd lerogyott és sírni kezdett. A fizikai vágyat, amit a hirtelen kialakult helyzet felkínált, felülírta a félelem. Annak a gondolata, hogy árulást követ el az ellen, akit – ahogy ő fogalmazott – az életénél is jobban szeret. Sokat beszélgettünk aztán erről, hogy mi számít árulásnak.

Árulás-e a meg nem valósult gondolat? Minden hazugság árulásnak számít?

Az árulás ezer arca

Ha a pozitív gondolkodás zászlaja alatt azt mondjuk valakinek, hogy meggyógyul, pedig az orvosok már letettek róla, azt hova sorolnánk? Ha valaki elmondja egy ötletét, vágyát, tervét egy bizalmasának, aki aztán ellopja és még a babérokat is learatja, árulást követett-e el? Árulás-e, ha a szülő öngyilkos lesz, és búcsúlevelében az árván maradt gyereket hibáztatja tettéért? Ha valaki bizalommal elmeséli egy titkát egy olyan embernek, aki azt továbbadja, az árulás áldozata lett?

Aztán ott van a sokat emlegetett hazaárulás kérdése. Ki számít hazaárulónak? Az, aki nem hord kokárdát, nem áll fel, ha felcsendül a Himnusz, vagy az az országvezető, aki visszaél a hatalmával? Aki bántalmazza akár fizikailag, akár érzelmileg a társát, gyerekét, kutyáját, macskáját, bárkit, az is áruló? Az is, aki használhatatlan holmit ad adományba? Árulás-e, ha minden adódó előnyt kihasználok egy kapcsolatban (legyen az magánéleti vagy szakmai) és amikor már minden hasznot behajtottam, akkor lelépek, és még le is szólom mindazt, ami korábban volt?

És mi van azokkal, akik bár nem árulók, viszont az árulás bélyegével zsarolják a környezetüket? A klienseim közül sokan szenvednek attól, hogy a szüleikkel vagy a környezetükkel szemben soha nem lehet igazuk. Ha az elvárásoktól eltérően cselekednek, vagy nem értenek egyet valamiben, szimplán leárulózzák őket. De egyszer olyat is mesélt nekem egy anya, hogy a szülészeten az egyik csecsemős nővér azt hányta a szemére, hogy ha az első éjszakára beadja a kisbabáját az őrzőbe (két nap vajúdás és egy sürgősségi császár után), akkor elárulja az újszülöttjét.

Úgy dobálózunk az árulás fogalmával, mintha mind pontosan meg tudnánk határozni, mit is jelent. Mintha mindenki számára ugyanazt jelentené. Pedig nyilvánvalóan nem.

Igazából a válasz a fenti sok-sok dilemmára a felszínen egyértelműen: igen. De az árulásnak ezer arca, árnyalata van.

Az árulás forrása

Nem minden árulás gonoszságból, eredendő tisztességtelenségből fakad. Van, hogy gyávaságból, tájékozatlanságból, gyengeségből, instabil önértékelésből, alacsony önbizalomból.

Akárhonnan is ered az árulás, romokat hagy maga után. Bizalmatlanságot, szorongást, kiszolgáltatottságot, végtelen csalódást.

Elemi csapás elárulva lenni, mert alapjaiban kérdőjelezi meg az addigi valóságunkat. Hogy mindaz, ami ilyen könnyen eldobható, félresöpörhető, újradefiniálható, az mi volt az árulás előtt? Akit elárultak, gyakran hosszú évekig, vagy akár egy életen át keresi a választ erre a kérdésre. Még keményebb, amikor valaki úgy érzi, maga az élet (vagy Isten) árulta el. A talpra álláshoz pedig kőkemény belső munka szükséges.

Tudatosítani kell magunkban, hogy az árulásra nem lehet rászolgálni. Még akkor sem, ha maga az áruló ujjait ránk szegezve, habzó szájjal, vagy felszegett állal minket jelöl meg hibásként. Mert bizony ez is gyakori. Egyszerű az oka: egy áruló gyakran csak úgy képes túllépni a háttérben megbúvó bűntudaton, ha talál egy olyan nézőpontot, amiben ő lehet erkölcsi fölényben.

Nyilván most nem szélsőséges helyzetekre gondolok, mint amilyen egy háború, hanem a hétköznapi életünkre. Mindig van, de legalábbis kell hogy legyen lehetőség a nyílt és őszinte kommunikációra, nemcsak egymással, hanem önmagunkkal is. Aki nem képes saját magával sem őszintének lenni, az könnyen válhat árulóvá. Akár önmagáé is.

Önértékelés a mocsaras talajon

Nem lehet egyértelműen megválaszolni, mi az árulás. A szigorúan vett definíció szerint mindig tudatos, megfontolt, nyereségvágyból fakadó cselekvés. Én sokáig hittem – mert hinni akartam – hogy minden emberben van valami jó. Már nem hiszem ezt. Vannak gonosz, rossz, csakis önös érdekek által vezérelt, számító emberek. Ők is voltak persze anno ártatlan újszülöttek. 

Vannak aztán azok is, akik nem rosszak, csak nem tudtak még erős jellemet kiépíteni, mert nem láttak erre példát. Azok is vannak, akik minden jószándékuk ellenére, a túlélés jegyében inkább átlépnek másokon, biztos, ami biztos.

Sajnos, ha az önértékelésünk, a saját magunkkal és a környezetünkkel ápolt viszony alapjai egy mocsaras, ingoványos talajon húzódnak, bizony könnyen válhatunk árulóvá.

Az élet nagy igazságtalansága, hogy az árulók áldozatai általában azok, akik kiteszik a szívüket az asztalra, akik bíznak, hisznek. Mert rajtuk a legkönnyebb átlépni, ráadásul még arra is van esély, hogy saját magukat fogják hibáztatni. És ha így nézzük, az árulás nem más, mint a tökéletes bűntény.

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Panuwach

Kazimir Ágnes