–

Nehogy azt gondoljátok, hogy harminc éve tudatosan étkezem karácsonykor! Szó sincs róla!!!

Az ünnepi fogyásaimnak változatos okai vannak

Iskolásként például minden karácsonyra kifáradt a szervezetem, és amint „beütött” a szünet, a nagy leállásban azonnal megbetegedtem, és még az evéstől is elment a kedvem. Az egyetemi évek alatt általában a kötelező lebetegedés és a vizsgaidőszak stressze adódott össze. Aztán meg viszonylag hamar lett családom, amire például a karácsony lebonyolítása szempontjából nem voltam felkészülve, így már napokkal előtte olyan stresszben voltam, hogy az egész időszakot egy kellemes (khm, elnézést) idegi diaré (hasmenés – a szerk.) kísérte.

A főzés miatt meg egyébként is, rá sem tudtam nézni a kajára, csak amikor már szédültem az éhségtől. Volt olyan szenteste, amikor tíz óra tájban eszméltem rá, hogy aznap még egy falatot sem ettem. Hát, ez sem volt nagyon jó.

Aztán belejöttem a nagycsaládi karácsonyozásba, ezzel együtt a nagy zabálásba, és pár év alatt – azt nem állítanám, hogy észrevétlenül – olyan húsz kiló plusz szökött fel rám: tetőtől talpig, szépen és arányosan oszlott el legalább.

Vissza önmagamhoz

Jó pár évet lenyomtam úgy, hogy közben pontosan érzékeltem, milyen sokat lehet zabálni, ha megszokja a gyomor, és végül azt is, hogy a szervezetem köszöni, de ebből nem kér. Egy szürke novemberi estén valami átkattant az agyamban, és közöltem a férjemmel, hogy akkor most váltás lesz, és soroltam, mit iktatok ki az étrendemből. El is kezdtem, mondhatni csodásan ment: pontosan hat hónap leforgása alatt hopp, már le is ugrott rólam két egész kiló.

Aztán elkezdtem lassan, de egyre növekvő lelkesedéssel mozogni is, és tulajdonképpen három év alatt tértem vissza ahhoz a testhez, amit szerettem. Azaz nem visszatértem, hanem felépítettem a valós testem szerethető és egészséges(ebb) változatát. Azóta ezt tisztelem, és jól vagyok benne, bár most éppen kicsit tömörebben. De már ismerem magam, és tudom, hogy örömmel és mindent ehetek karácsonykor, de nem kétszer vagy négyszer szedek, hanem egyszer. És azt is tudom, hogy nem húsznapi étel felhalmozásával és megfőzésével kell nekirugaszkodnom ennek a pár nyugodt napnak.

Túlvásárlás

Mindig döbbent csodálattal figyelem, ahogy egy hosszú hétvége vagy ünnepnap előtt mások háromheti ételt vásárolnak, táraznak be, mintha a túlélésük záloga lenne, hogy pár napra otthon kialakítsanak egy kisebbfajta vegyesboltot. Konkrétan pánikhangulat uralkodik a városban: az üzletek bezárása miatt érzett félelem értelmetlen készlethalmozásra késztet sokakat. Szerintem valami ilyesmi történik karácsonykor is, azzal a tévhittel megspékelve, hogy ha beleszakadunk, akkor is napokig főzünk, és ezután annyit eszünk, amennyi csak jólesik. Azaz annál is sokkal többet. Mert ünnep van… 

Egyszerűen nem tudok rájönni, hogy Jézuska születése hogyan függ össze a rosszullétig evéssel, a széntabletták és a savlekötők kapkodásával? Majdnem biztos vagyok benne, hogy ez nem szerepelt Jézus születésnapi kívánságlistáján, de a tanításai között sem.

Enni jó!

Még mielőtt a népharag rám zúdul: imádok ünnepelni, imádok enni, imádom az ízeket, és nem tudom megunni a karácsonyi menüsort, pedig csak negyvenhat éve (jó mínusz egy, amikor csecsemő voltam) eszem végig. Enni jó! Családdal, szeretett emberekkel meg pláne! Viszont tényleg nem mindegy, hogy ilyenkor mit művel magával az ember. A karácsonyi stressz mellett még egy durva feladatot ad a szervezetnek, a test minden pici alkotóelemének. Mert valami íratlan szabály miatt karácsonykor többet kell enni. Megyünk a nagyihoz meg a Jenőékhez, meg Olgácska hozott nyolc kiló habcsókot, a kis Norbi pedig úgy szereti a mézes krémest, hogy csináltam három tálcával… És mint köztudott, az étel megromlik, úgyhogy amennyit csak tudunk, nyomjuk le a torkunkon!

Három nap nem a világ, attól még nem hízunk el!

Viszont rosszul leszünk, idővel nem is tudjuk élvezni az ízeket, az együtt töltött időt, egyre több snapszot és gyógyszert kell magunkba nyomni, hogy túléljük ezeket a napokat. És a gyomrunk mindeközben tágul, mint a világegyetem (csak Manhattan nem, ugye). És akkor innentől kezdve viszont már nem a háromnapos ünnepről, hanem egy teljesen indokolatlan, hónapokig tartó fogyókúráról szól majd az élet. Na, az a másik dolog, ami káros. Szerintem. Drasztikusan helyreállítani a kívánt súlyt. Főleg, ha már eljutunk oda, hogy hovatovább majd egy fél disznót kíván a zabálásra ráállt szervezetünk.

Megéri a nagy zaba, ha utána csak szenvedünk, mert a napnak nem lesz olyan perce, hogy ne akarnánk megenni még a villamoson mellettünk ülőket is?

Nem hinném.

Mértékkel

Az első lépés tehát szerintem, hogy próbáljuk viszonylag reálisan felmérni, mire van szükségünk ebben a három napban, hány vendégségbe megyünk, hányan jönnek hozzánk, és ők mit szeretnek. Nem utolsósorban pedig – ha lehet – osszuk fel a feladatokat a családtagok között, mert akkor nem veszítjük el magunk felett a kontrollt. Így nagyobb eséllyel tudjuk átgondolni, hogy nemcsak Ernőkének nem kell huszonöt új matchbox, hanem nekünk sem kell harminc liter halászlé.

Fontos, hogy viszonylag nyugodt légkörben tudjuk irányítani a dolgokat, mert a feszültség kihat mindenre. Nyugalomban könnyebb csak egy adagot enni, közben beszélgetni, másokra figyelni, szüneteket tartani. Igen, biztos így is jóval többet eszünk, mint egy átlagos szerdai munkanapon, de talán nem végezzük ki magunkat.

Mániás sétapártiként pedig – mivel hó nem lesz – javaslom, hogy mindennap iktassunk be egy félórás sétát: kutyával, gyerekkel, egyedül, barátokkal… teljesen mindegy. A séta a legjobb mozgás mindenkinek, aki tud járni.

(Oké, a jóga az igazából, de most nem térítek!)

Javaslatom tehát: a két ünnep közötti tespedésben is legyen némi mozgás, és szilveszter előtt a felélendő karácsonyi maradékok mellett akadjon valamilyen könnyedebb kaja is otthon. Akkor talán nem kell újra fogadkozni 31-én, miszerint „jövőre most már tuti lefogyok”. A felmérések egyébként is azt mutatják, a szilveszteri fogadalmak többsége nem sokat ér. Az orvosi statisztikák pedig azt, hogy a magunkra odafigyelés viszont nagyon is sokat nyom a latban.

Senkinek eszébe ne jusson fogyókúrázni karácsonykor, csak érezze magát a lehető legjobban a bőrében. Ha lehet, hosszú távon konzerválva ezt az állapotot. Az mindennél fontosabb!

Marossy Kriszta

A karácsonyi túlzabálás pszichológiai okairól ITT olvashatsz.

Kiemelt képünk illusztráció