Az ikonok boldogan élnek, míg meg nem… ugye? – Deneuve 75

–

Idén januárban egy kellemetlen levél miatt került a világsajtó címoldalaira. Pedig a #metoo mozgalom ellen felszólaló levelet nem is ő írta, csak több más nő mellett az aláírását adta hozzá. A nevét mégis teljesen összekapcsolták vele, és magyarázkodnia kellett miatta. Végül bocsánatot kért a szexuális bűncselekmények áldozataitól (külön kihangsúlyozva, hogy csakis tőlük), és arra is reflektált, mit gondol például arról, hogy Kevin Spacey-t kivágták A világ összes pénze című filmből:

„Legközelebb Leonardo da Vincit pedofilnak nevezzük és elpusztítjuk a műveit. Levesszük Gauguin képeit a múzeumok faláról. Elpusztítjuk Egon Schiele rajzait, és összetörjük Phil Spector lemezeit” 

– nyilatkozta, majd arról beszélt, hogy az effajta, szerinte durva lépések a művészet cenzúrájához vezethetnek.

Tizenegy évvel ezelőtt, 2007-ben egy nem túl hízelgő életrajzi regény jelent meg róla Bernard Violet francia újságíró tollából, ami a színésznő beleegyezése nélkül született. A könyv részletesen elemzi Deneuve édesapja, Maurice Dorléac náci kollaboráns múltját. Az újságíró levéltárakban kutatott az ezt tanúsító iratok után, és talált egy egy felvételt is, amin az apa az antiszemita Radio Parisban hangoztatta a nézeteit, amiért tízezer fontnak megfelelő összeget kapott. A háború után Dorléac-ot bíróság elé állították, de büntetése csupán annyi volt, hogy egy időre eltiltották a színházi szerepléstől. Merthogy Deneuve színészcsaládba született. Az anyukája is színész, és az apukája is az volt. (Az édesanyja, Renée Deneuve még mindig él, idén lett százhét éves.)

Deneuve nővére, a huszonötéves korában elhunyt Francoise Dorléac a kritika szerint jóval tehetségesebb színésznő volt, mint a húga. Francoise épp egy Deneuve-vel töltött nyaralásból tartott haza, amikor autóbalesetet szenvedett, és életét vesztette. Egyik utolsó filmjében, A rochefort-i kisasszonyokban együtt szerepelt húgával 1967-ben. 

Catherine azért vette fel az anyja nevét, mert nővére is színészi pályára lépett, és nem akart ugyanazzal a névvel szerepelni. Első filmszerepét is nővére és apja bátorítására vállalta el 1964-ben, mindösszesen tizenhárom évesen – ez volt a később klasszikussá vált a Cherbourg-i esernyők című filmmusical.

Deneuve tizenhét évesen bútorozott össze Roger Vadimmal (aki nem mellékesen Bardot párja is volt), minden szülői tiltás ellenére. Első gyermeke a rendezőtől született, amikor mindössze tizenkilenc éves volt. Érdekes párhuzam az általam tárgyalt ikonok között, hogy Loren, Bardot és Deneuve is kvázi, tinédzserként kezdtek viszonyt idősebb pártfogóikkal.

A Deneuve, a független nő című életrajzi könyv nem fest virágos képet a színésznő kapcsolatairól sem. Vadimtól néhány év után különvált, majd a kor sztárfotósához, az angol David Baliey-hez ment feleségül. Bailey-vel a könyv szerint azért szakított, mert egy idő után nehezére esett angolul társalogni vele. Ezt követően együtt élt Francois Truffaut filmrendezővel, majd Marcello Mastroiannival is, akitől második gyermeke, Chiara született.

2005-ben a berlini filmfesztiválon azonban már úgy nyilatkozott a szerelemről, mint aki semennyire nem hisz benne, és a hivatásáról sem beszélt sokkal kedvezőbben: 

„A színészet, szenvedés. Borzasztó nehéz a színészkedés mellett jó életet élni.”

Deneuve karaktere, a mély, nem feltétlenül vidám, nem mindig jó színben feltűnő személyisége ellenére is meghatározó, vagy éppen ezektől lesz igazi és őszinte. Gondoljunk csak bele, hányan merik vállalni a gondolataikat, a véleményüket még akkor is, ha tudják, nem fog tetszeni mindenkinek.

Deneuve karizmája a filmvásznon éppen olyan egyértelmű, mint hatása a divatban vagy szépségének ereje a fotókon. 

Sokszor gondolkozom azon, hogy az ennyire szép nők vajon boldogabb életet élnek-e, vajon könnyebb-e nekik boldogulni a pályájukon, vagy néha a pokolba kívánják a külsejüket. Egy szép nő megjelenése mindig beszédtéma lesz. Először csak az arcát akarják látni minél több helyen, aztán a testét is. Egy ideig arról cikkeznek, hogy „a kora ellenére mennyire jól tartja magát”, majd arról, hogy „mennyire elcsúfította magát a sok plasztikai műtéttel, és miért nem volt képes arra, hogy méltósággal megöregedjen”.

Legszívesebben kapásból megadnám a választ: azért, öregeim, mert a világ folyton azzal foglalkozik, hogy ki hogy néz ki, mennyit hízott, mennyire ráncos vagy nem ráncos éppen.

Az ilyen csodás ikonoktól nem választható el a szépségük. Egy csinos arc mit sem ér spiritusz, tehetség és szexepil nélkül. Deneuve-ben ezek mind megvannak. Nem véletlen, hogy többször jelölték a legrangosabb francia filmes elismerésre, a Cézár-díjra, amit kétszer el is nyert. Ezen kívül az UNESCO jószolgálati nagykövete is. 

A sztárságról ezt nyilatkozta 2013-ban az mno.hu-nak: 

„Sokkal-sokkal nehezebb ma sikeresnek lenni. A sztárrá válás sokkal gyorsabban történik, és nem tart olyan sokáig, mint régen.”

Így igaz. Viszont az ő csillaga éppen hatvan éve ragyog. És nem annak ellenére, hogy gyakran vállal kockázatot – úgy a filmvásznon, mint a nyilatkozataiban –, hanem éppen azért. 

Szentesi Éva

Kiemelt kép: Getty Images/Juergen Vollmer/Popperfoto