„Nem létezik kis szerep egy ily nagy színész számára!” – 108 éve született Louis de Funès, a nagy nevettető

–

„Gyere ide, takarodj!” – szűrődik ki a szüleim szobájából a mással összetéveszthetetlen hang. És mi már rohanunk is, hogy lehuppanjuk melléjük, és együtt nevessünk ezen a pici emberen, aki olyan grimaszokat vág, mint senki más ezen a földön. Rajongtunk érte Lütyő őrmesterként, Juve felügyelőként, amikor Pivert bőrébe bújt, vagy Klóként etette a hozzá tévedt földönkívülit a híres káposztalevessel. És miközben a tévében a filmjein nevelkedtünk, el sem tudtuk képzelni, hogy a való életben Louis de Funès más lehet, mint ahogyan a képernyőn megismertük.

Pedig visszahúzódó, zárkózott ember volt

Nehezen viselte a túlzott felhajtást, és mindazt, ami a sztársággal jár – emiatt jóformán szinte soha nem is nyilatkozott. Ma introvertáltnak neveznénk, hiszen irtózott a tömegtől, attól, hogy körülrajongják; a hétköznapok nyüzsgése idegesítette, fárasztotta.

„Szeretek temetőkben sétálni. Ott legalább nyugodt emberekkel találkozom, akik nem állnak le vitatkozni velem” – mondogatta a fiainak.

A természet csendjében találta meg a nyugalmát – ha épp nem forgatott, akkor horgászott vagy kertészkedett a 18. századi kastélykertjében, és állítólag csodálatos rózsákat nevelt, de a virágok mellett gyümölcsök és zöldségek is helyet kaptak a kertben. Elzárkózása persze számos találgatásra, pletykára adott alkalmat, nehéz személyiségéről, lobbanékonyságáról számtalan híresztelés keringett.

Pályatársai legendásan nehéz személyiségnek tartották

Olyannak, akivel nehéz, sőt sok esetben kibírhatatlan együtt dolgozni.

Louis de Funès kétségkívül maximalista volt, ami az óriási munkabírás mellett sok esetben szorongásokban, személyes kétségekben és a – valószínűleg ezekből is kiinduló – indulatkitörésekben öltött testet.

Filmes partnerei közül egyedül André Bourvillel – akivel többek közt az Egy kis kiruccanás és Az ügyefogyott című alkotásokban szerepelt – alakult ki kölcsönös szimpátia, majd élethosszig tartó barátság. Kapcsolatukról Funès, meglehetősen szigorú önkritikát gyakorolva, így beszélt: „Andréval élvezet együtt dolgozni, ráadásul mindig kedves, és csupa jókedv. Nagyon szerencsés a természete. Szívesen venném, ha nekem is juttatna belőle egy keveset, mert akkor én is barátságosabb lennék.”

Amikor Bourvil 1970 szeptemberében meghalt, Funèst olyannyira megrázta az elvesztése, hogy még a temetésére is képtelen volt elmenni, és egyúttal bejelentette, hogy visszalép a Felszarvazták őfelségét című film forgatásától, amiben néhai barátja lett volna a partnere. A filmet aztán 1971-ben mégis leforgatták, Louis de Funès partnerének pedig Yves Montand-t választották. „A körme hegyéig ismeri a szakmát. Annyira jó nem lesz vele játszani, mint Andréval, de talán segít abban, hogy változtassak az alakításomon” – mondta leendő partneréről Funès. Gondolom, mondani sem kell, mennyire jó lehetett Montand-nak ilyen előzmények után nekiveselkedni a közös munkának.

Mindenesetre a Felszarvazták őfelségét, ahogy Funès filmjei általában, siker lett. Persze nem akkora, mint az 1966-os Egy kis kiruccanás című vígjáték, ami minden idők legnagyobb francia kasszasikere volt tizenhétmillió nézővel. Gondolj bele, tizenhétmillió néző akkor, a hatvanas években! Ezt a rekordot csak jóval később törte meg James Cameron Titanicja, 1998-ban.

Az emberek világszerte rajongtak Funès dinamikus, kifejező és eltúlzó mimikájáért, illetve gesztusaiért, az egész lényéért, amit áthatott a humor, ahogyan a francia – és mondhatjuk, egyetemes értelemben vett – kisember esendőségét, bukdácsolásait, rossz döntéseit a vászonra vitte.

A vérbeli bohóc otthon sem veszi le az álarcát

Nem kellett azonban Lütyő őrmester, Juve felügyelő vagy Pivert bőrébe bújnia ahhoz, hogy nevettessen. Funès valódi komikus volt otthon, a magánéletében is. Ahogy egyik fia a róla szóló, Louis de Funès – Ne beszéljetek túl sokat rólam, gyerekek! című könyvükben fogalmazott: „Apám mellett az élet kiszámíthatatlan volt és elragadó. Nem mondható sem szokványosnak, sem szomorúnak. Az a mítosz, hogy a komikus színész a színházból kijövet elveszti humorát, és magára ölti a nyomasztó mélabú maszkját, a mi otthonunkban sosem volt tapasztalható. Louis de Funès az életben éppoly mulatságos volt, mint a filmvásznon, ha nem is ugyanazokat az eszközöket használta, mert mindenekelőtt a hivatásának élt, és végig, egész pályafutása során folyamatosan csiszolta színészi játékát.”

Utóbbiban az is közre játszhatott, hogy Funès későn találta meg az útját.

Apja szűcsnek szánta, és ő be is iratkozott a szakiskolába, onnan azonban hamar eltanácsolták állandó nyüzsgése miatt.

Nyughatatlan volt, többféle foglalkozásba is belekóstolt, mire színészkedni kezdett – volt többek közt önkéntes tűzoltó és bárzongorista is. Rajongott a moziért, túl volt a harmincon, mire megérkezett a színpadra, valamint a vászonra – kezdetben apróbb szerepekkel –, és jócskán túl a negyvenen, mire ismertté vált. 

A nyughatatlan

Annak ellenére, hogy Sacha Guitry, akivel többször játszott, így nyilatkozott róla: „Nem létezik kis szerep egy ily nagy színész számára!”, talán a későn jött siker, a szüntelen bizonyítási vágy is közrejátszhatott abban, hogy folyamatosan túlvállalta magát.

Két végén égette a gyertyát szakmailag: sorra forgatta a filmeket, és szerepelt színpadon. A túl sok munka, a felfokozott életvitel pedig ahhoz vezetett, hogy 1975-ben szívinfarktust kapott, és hosszabb pihenőre kényszerült.

Annak ellenére, hogy a betegsége miatt kénytelen volt megválni a színházi munkáitól, teljesen abbahagyni nem tudta a játékot, ez jelentette számára ugyanis magát az életet. Filmes pályafutását folytatta, bár kezdetben a biztosítók nem voltak hajlandók vállalni egy újabb forgatás kockázatát vele. Végül azonban, miután 1976-ban Claude Zidi rendezőnek sikerült számára kiharcolni két hét biztosítást, leforgathatták a Szárnyát vagy a combját című komédiát. Mindezt azonban úgy, hogy a forgatáson folyamatosan jelen volt egy mentőautó orvosokkal. Még készített pár filmet, azonban korántsem a korábbi tempóban.

Funès elképesztő lángon égett, ahogyan a szerepeiben gesztikulált, újabb, 1983. január 27-én bekövetkezett infarktusát azonban már nem élte túl. Karrierje során több mint 130 filmben és 100 színdarabban játszott, örökké nyughatatlan lelkét ezek teszik halhatatlanná.

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT

Filákovity Radojka

Kiemelt kép: Getty Images / PICOT / Gamma-Rapho