–

Egy jó szót az érdekemben

Volt idő, amikor a „fontos ember feleségeként” olyan helyzetben voltam, hogy jó páran érezték úgy, rajtam keresztül előbbre mozdíthatják a karrierjüket, csak alaposan be kell hízelegniük magukat. Rosszul gondolták. Mivel a bókokat még természetes közegükben is némi gyanakvással, de mindenképpen kényelmetlenül viselem, az érdekérvényesítő seggnyalással aztán abszolút hadilábon állok, és ki is szúrom azonnal. Ugyanígy soha nem éreztem késztetést arra, hogy mézes-mázas szavakkal vagy szervilis bólogató Jánosként könyököljem magam előre a karrieremben. Mindezzel együtt tagadhatatlanul létező jelenség a nyalizás, legyen szó egy sima iskolai környezetben a „tanítónéni kedvencéről”, vagy egy multiban a főnök önjelölt pincsikutyájáról. Ahogy az sem kérdés, hogy ha csak minimális mértékben, de mindannyian voltunk aktív elkövetői az érdekből született hízelgésnek.

A seggnyalás tulajdonképpen kettős színjáték, ahol az egyik felkínálja a tomporát, azaz hagyja élni a hízelkedés módszerével a beosztottját, diákját, kollégáját, és

úgy csinál, mint aki készséggel elhiszi, a szép szavak, figyelmes gesztusok nem a pozíciójának, hanem személyesen neki szólnak.

A másik pedig igyekszik elhitetni a felettesével, hogy nála csodálatosabb, bölcsebb ember valószínűleg nincs a földkerekségen. A góré és fényvisszaverő munkaerő kettőséből kiszoruló kollégák pedig igyekeznek megküzdeni a felkavarodott gyomruk mellett a pozíciójukat fenyegető csapásokkal is.

„A legtöbb esetben a »felfelé nyalok, lefelé taposok« elve érvényesül”

– meséli Karola, akinek az állásába került a céghez felvett seggnyalós munkatárs. De nem csak neki. „Negyedik éve dolgoztam ugyanannak a főnöknek, amikor felvették HR-vezetőnek történetem főhősnőjét. Már abban a tíz percben is furcsa volt, amikor az interjúra várt az előtérben. Folyamatosan engem és egy másik kolléganőmet méregetett, ezzel párhuzamosan pedig távolba révedő tekintettel furcsa megjegyzéseket tett az erőről és a győzni akarásról. Mint aki előre közli, hogy vele nem érdemes packázni – holott akkor még fel sem vették. Az interjún nyitva maradt az ajtó, így kénytelen voltam végighallgatni, hogy egyetlen komolyabb szakmai kérdésre sem tud válaszolni, viszont minden második mondata egy nagy nyálas csókkal ér fel. „Ilyen okos férfiakkal én még nem is találkoztam! Fantasztikus ez a légkör, imádnék önöktől tanulni! Mindig ilyen nagyszerű felettesekre vágytam!” Bejött a taktika… Karola nyalizós munkatársa mintha csak ösztönből megérezte volna azt, amire egyébként a floridai egyetem kutatói is jutottak.

Eszerint egy állásinterjún sokkal hatékonyabb technika, ha a másikat dicséred, és nem a saját remekbe szabott kvalitásaidat domborítod ki.

A hízelgős kolléga azonban nem érte be ennyivel. „Amint felvették, elkezdődött a főnököm tudatos és módszeres behálózása, illetve minden olyan kolléga kicsinálása, aki az útjában állt. Mindennap többször lejött a főnökhöz megvitatni a problémás ügyeket és úgy adta elő, mintha életbevágó lenne, holott egyszerűen csak nem értett hozzá. Pillanatok alatt kiderítette a főnök kedvenc zenéjét, íróját, filmjeit, magánéleti problémáit. Akkor is bement hozzá, ha nem volt időpontja, és annak ellenére, hogy ez másnál kidobással járt volna, ő hízelgéssel mindig elérte a célját. Mivel a főnök személyi embere voltam, tudatosan baráti viszonyt akart velem kialakítani, miközben nekem más kollégákat szidott.

Végül, mivel nem jutott velem dűlőre, engem is az ágyúcsöve elé állított. Hosszú tortúra következett. Az utolsó pillanatban húzott le a képzési listákról. Folyamatosan hazugságokat állított rólam. A végén pedig felhasználta az utolsó adut.

Évek óta együtt dolgoztunk a párommal a vezérigazgató mellett, de próbáltunk annyira diszkrétek lenni, amennyire lehetett. A cégben a kollégák többsége nem is tudta, hogy együtt vagyunk. Ő viszont elkezdte duruzsolni a főnöknek, hogy ez a felállás nagyon rosszul jöhet ki, ezért azt javasolja, hogy valaki távozzon. Kérdés nem volt, hogy én leszek az. A felmondásomat is ő írta meg, tele helyesírási hibával.

Ez az illető végül olyannyira kártékonynak bizonyult, hogy a következő évben az összes HR-es kolléganő felmondott – az osztályunk 98 százaléka. És nem véletlen, hogy csak nőket tett tönkre.

Őt is elérte a vég, de borzasztó károkat hagyott maga után.”

„A főnököm általában ki tudja szúrni, ha valaki nyal neki,

ám ezúttal úgy viselkedett, mint egy szerelmes kamasz. A nyalizós kolléganőnek egycsapásra megváltozott a viselkedése, amint a főnök belépett az irodába. Esküszöm, még a hangszíne is más lett! Bármilyen banális dolgot mondott a főnök, boldogan kacarászott rajta. Ha a főnök kiment a konyhába, már állt is fel, és ment utána, mintha csak beprogramozták volna. Új ruhát, ékszert, kocsit az egekig dicsért. Egyébként mindenki mással lekezelően bánt, és soha nem ismerte el, ha hibázott. Így sikerült aztán elérnie, hogy a főnökünk pótolhatatlannak tartsa. Végül menedzseri pozícióba is ültette, elég kövér fizetésemeléssel” – számolt be István a kollégájáról, aki valószerűtlen gyorsasággal húzott el mindenki mellett.

Bizonyos fokú nyalizás egyébként arra is engedhet következtetni, hogy a beosztott nemcsak szeret a cégnél dolgozni, hanem teljesen magáévá teszi az ottani értékeket és szemléletet.

Probléma akkor lehet, ha a munkaadó nem veszi észre, mi is áll a hízelkedés hátterében.

És hiába beszélünk alapvetően nagyon intelligens emberekről, az emberi psziché úgy van összerakva, hogy sokszor képtelenek vagyunk meglátni a fától az erdőt, ha a saját (vélt vagy valós) nagyszerűségünk elvakít bennünket. Még ha ezzel közröhej tárgyává is tesszük magunkat, mint például abban az esetben, amiről Zita számolt be:

„Csak pár hónapja dolgoztam ezen a helyen, amikor a dús keblekkel megáldott, és amúgy állandóan hencegő, mindenkit lenéző főnökasszonyunk hátrajött „panaszkodni”, hogy kapott egy blúzt valakitől, de nem tudja hordani, mert túl nagyok a mellei, és amúgy is állandó problémája, hogy a C kosaras keblére nem talál normális felsőket. Mire a kollegina megérezte, itt a remek alkalom a csontig benyalásra. Azonnal biztosította a főnit arról, hogy milyen jó neki, hogy ekkora mellei vannak, mi hogy irigyeljük őt ezért, bárcsak nekünk is ekkora lenne, de sajnos nem, és így tovább a végtelenségig.

Egészen elképedtem, hogy hirtelen valaki nekiáll az én melleimet is leszólni csak azért, hogy a főnök jól érezze magát.

Annak persze tetszett mindez. „Hát, igen, amit a természet tőletek megtagadott, azt inkább nekem adta” – mondta. A seggnyalót két hónappal később előléptették.”

De hogy néz ki mindez a főnök szemszögéből?

Orsi vezető beosztásban dolgozik, és így látja a dolgot: „A seggnyalásnak vannak fokozatai a laza jópofizástól az extrém nyomulásig – és engem mindegyiktől kiráz a hideg. Azonnal érzem, ha valakinek a hízelgés a motivációja, és pontosan tudom, ha egy munkatárs a hátam mögött mást és máshogy kommunikál, mint szemtől szembe. Főnökként elsősorban korrekt, nyílt kommunikációt várok el, az esetleges hibákért pedig felelősségvállalást. Nem pedig hízelgést vagy erőltetett jópofizást.

Egy-egy nyíltan seggnyaló munkatárs ugyanolyan demoralizáló hatással van a csapatra, mint egy intrikus, állandóan kritizáló arc, ezért ha ilyesmit tapasztalok, igyekszem határozottan lezárni a hízelgést.”

Kata is hamar észrevette a kilógó lólábat: „Volt egy kolléganőm. Egy helyen dolgoztunk, de csak felszínesen ismertük egymást. Aztán kineveztek főnöknek ahhoz az osztályhoz, ahol dolgozott, amíg szülési szabadságra nem ment. Hirtelen első számú Facebook-követőmmé vált, minden posztomat elsőként lájkolta, kommentelte. Irtó ciki volt. Nemcsak én vettem észre, de a beosztottaim, az ő korábbi közvetlen munkatársai is. Végül egy költözés miatt munkahelyet váltott, ezzel pedig egy füst alatt visszavett a lelkesedésből.”

Ha már… hogyan tudod jól csinálni?

Dr. Randall Gordon, a minnesotai egyetem pszichológusa és a hízelkedés szakavatott kutatója szerint a céges seggnyalással általában nem annyira a fizetésedet, mint a népszerűségedet tudod növelni. Állítása szerint, ha a közvetlen főnöködnél szeretnél jó pontokat szerezni, akkor a véleményére való bősz bólogatással tudsz a legjobb eredményeket elérni. Ha viszont messze feletted áll az illető a céges ranglétrán, a legokosabb, amit tehetsz, hogy annyit hízelegsz neki, amennyit nem szégyellsz. Nagyon fontos azonban, hogy lehetőség szerint csak egy seggnyalós módszert válassz, a szakértő szerint a kevesebb ez esetben is több.

A Michigan Egyetem üzleti stratégia-professzora is két éven át kutatta a hízelkedés hatásait ezer vezető körében, és meglepően egyszerű eredményre jutott.

Eszerint, ha 12 hónap leforgása alatt csak párral kevesebbszer kérdőjelezed meg a főnököd döntését, kettővel többször dicséred meg a csodálatos vezetői képességeit, és ezen felül teszel neki egy személyes szívességet, máris 64 százalékkal megnövelted az esélyét annak, hogy előléptessenek. 

Nagyon fontos számok ezek, főleg a „Hízelkedő dilemmája” szempontjából! A seggnyalás ugyanis csak addig célravezető, amíg a másik nem jön rá, mire megy ki a játék. Úgy kell tehát belőni a céges politikai játszmát, hogy az ember tisztában legyen vele, örökké pengeélen táncol. Az alapos emberismeret, a mértéktartás és némi gátlástalanság elengedhetetlen kelléke a sikeres nyalizásnak.

Esetünkben azt is érdemes szem előtt tartani, hogy ez egy kicsi ország, a munkatársak pedig nem könnyen felejtenek. Így a seggnyalás néha abszolút kontraproduktív lehet hosszú távon.

Ildi mesélte: „Egészen elképesztő módszerekkel dolgozott ez a kolléganőm. Volt, hogy hozott be fánkot vagy más apróságot, de nem mindenkinek, csak azoknak, akiket fontosnak tartott a karrierje szempontjából. Nagyon átlátszó és rendkívül pofátlan volt, rá is faragott rendesen. Évekkel később, amikor egy másik munkahelyen dolgoztam már, jelentkezett oda is. Ennél a cégnél a kollégáknak is volt beleszólása a felvételbe, és mivel többünknek is volt hozzá szerencséje korábban, egyöntetűen elutasítottuk. Sokáig volt parkolópályán, de hát magának köszönheti.”

Fiala Borcsa

 

Források: ITT, ITT, ITT

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: 123RF/studiostoks