–

A kérdés: „És van már pasid/barátnőd?”

Ezzel a legtöbb fiatalt ki lehet kergetni a világból. Gyakori változata még a „Hogy vannak a fiúk/lányok?” (amire már tízévesen is a „14-en” volt a legdiplomatikusabb válaszom). Elég privát szféra, amiről az ember amúgy sem beszélget bárkivel, különösen tizenévesen a rokon nénikkel az ünnepi húsleves fölött. Ezt sokan nem veszik észre, és megsértődnek, ha Lacika (vagy inkább Laci, hiszen mégiscsak 16 éves) nem hajlandó beszélgetni, inkább elvonul a szobájába a vendégsereg távozásáig.

Helyette: „Mi újság a barátaiddal?”

A párkapcsolat kényes téma, a barátairól és a közös programokról viszont szívesebben mesél az ember. Ez a kérdés azért is szerencsésebb, mert nincs benne rejtett sürgetés, ami a csajozós/pasizós mondatokban sokszor ott bujkál

(„Miért nincs még kapcsolatod? Minden barátodnak van már!”). Kevésbé tolakodó, így valószínűbb, hogy kapunk rá választ, sőt, akár egy jó beszélgetés vagy élménybeszámoló is kerekedhet belőle.

A kérdés: „Szereted a sulit?”

Ezt már elsősöknek is fel lehet tenni, de az biztos, hogy a kezdeti lelkesedés hamar alábbhagy, és egy idő után erre a kérdésre is valami politikailag korrekt, üres fecsegés lesz a válasz. Teljesen természetes, hogy az ember fia/lánya nem mindig érzi magát remekül a suliban, amit a szüleire még akár rá is zúdíthat, de

Irma néni Káposztásmegyerről valószínűleg szívbajt kap, ha őszintén megmondod, mennyire „imádsz” éppen suliba járni…

 

Helyette: „Minek örültél legutóbb/mit találtál érdekesnek mostanában?”

Ez is lehet iskolával kapcsolatos, de kevésbé határolja be a témát, így akár szó eshet hobbiról vagy egy érdekes hírről, jó programról a haverokkal, esetleg egy jó fej tanárról is. A lényeg, hogy ne akard szigorú mederben tartani a beszélgetést. Ha tényleg érdekel a válasz, és nem csak a kötelező köröket akarod lefutni, sokkal többet nyerhetsz egy ilyen beszélgetésből, mint azt gondolnád.

A kérdés: „Mi szeretnél lenni?”

Ezzel a mondattal önmagában nincsen baj, a tartalmával azonban igen. Ilyenkor cseppet sem az álmokról, inkább szakmákról van szó. Hatévesen még elfogadják, hogy tűzoltó/detektív/hercegnő stb, azonban ahogy nő az ember, kiforrottabb választ várnak a kérdezők. A barátaim nagy részének 13-14 évesen stabil elképzelése volt a jövőbeli munkájáról, ami azonban rövid időn belül megdőlt, így 16 évesen már kifejezetten idegesítővé váltak az ilyen kérdések.

További nehezítés, amikor a kinyögött választ egyből el is kezdik kritizálni („Mi az, hogy színész? Azok éhen halnak! Legyél inkább orvos, Bécikém!”),

és ilyenkor kezdhetjük újra a keresgélést. Persze a legtöbben kidolgozunk egy elfogadható választ, hogy könnyedén megússzuk a helyzetet, de ez azért nem túl ideális.

Helyette: „Mit szeretsz csinálni?/Mit tervezel a nyárra?”

A sokszor annyira frusztráló jövő helyett foglalkozzunk inkább a jelennel! A szabadidős tevékenységek jó alapot adhatnak egy beszélgetéshez, persze csak akkor, ha nem kezdünk el egyből ítélkezni. Például, ha „Annácska” (17) rávágja, hogy mostanában karatézni jár, és nagyon szereti csinálni, akkor rá nem hat ösztönzőleg, ha egyből jön a kontra, miszerint: „A lányok inkább járjanak táncolni, minek akarsz te verekedni?”. Vagy ha a számítógép említésére rögtön prédikálni kezdünk, hogy milyen károsak és erőszakosak a videójátékok.

Legyen az akár zene, sport vagy egyéb hobbi, a lényeg a nyitottság. Ki tudja, talán találunk egy közös pontot.

A kérdés: „Hova mész egyetemre? (És mért pont oda? Menj inkább a …)”

Itt sincs gond az alapkérdéssel, inkább csak az időzítéssel. A felvételi környékén persze meg lehet kérdezni, mint ahogy a szakirányt és az egyéb terveket is. De például egy tizedikes, éppen fakt választás előtt álló, halálosan tanácstalan gyerektől nem biztos, hogy jó ötlet.

Valószínűleg ő is éppen ezen filózik, ám a félkész eredményről még nem szeretne beszámolni, pláne, hogy a választ sokszor kísérheti kritika, jönnek a nagy „megmondások”, amik nemhogy segítik, de még inkább összezavarják az embert.

Helyette: „Mik a terveid?”

Ez is rizikós, hiszen simán lehet, hogy a delikvensnek még gőze sincs a jövőjéről, de elfogadónak kell lenni. Ha nyitottak vagyunk, megoszthatja velünk a közelebbi terveit vagy a homályos elképzeléseit a jövővel kapcsolatban. De az is lehet, hogy csak a következő hétvégéig jut el a tervezésben.

A kérdés: „Mikor lesz már unokám/dédunokám/gyereked?”

Ez az a mondat, amit sokáig csak idősebb barátok rémtörténeteiből ismertünk, és azt hihetné az ember, hogy csak 25 éves kor után (esetleg az esküvőt követően) vetemednek ilyesmire a kedves rokonok. Pedig dehogy! A barátokkal beszélgetve kiderült, hogy noha még csak 18 évesek vagyunk, aki kapcsolatban él, az valószínűleg már megkapta ezt a kérdést. Ami mögött szintén nincsen rosszindulat, inkább csak furcsa,

hiszen általában azok kérdezik, akik rettenetesen kiakadnának, ha tényleg „becsúszna” egy gyerek, és egyetem helyett inkább babáznánk. Ők valószínűleg nem igazán fogták fel, hány évesek is vagyunk éppen.

Helyette: „A barátaid jól kijönnek a pároddal?”

Mivel a fenti gyerek-kérdés nálunk a kapcsolatban élőket célozza meg, alternatívának is lehet kapcsolatot érintő kérdést feltenni. Nem, esküvőt emlegetni sem ér, meg a szülést beütemezni sem („Mire 25 leszel, szeretném, ha szaladgálna itt egy kisgyerek…”). Ezek mind olyan dolgok, amik a párra tartoznak (és valószínűleg ennyi idősen még nem beszéltek ilyesmiről). Helyette inkább arról érdeklődjünk, jól kijön-e a választottja a barátokkal, vagy kérdezzünk a közös időtöltésről (nyaralás, sport, stb). Pláne, ha mindkét fél jelen van, mivel így az új „családtagjelöltet” is megismerhetjük (persze erre még véletlenül se célozgassunk, mert lehet, hogy elszalad).

És egy szezonális kérdés a végére: „Hogy ment az érettségi?”

Teljesen érthető a kedves érdeklődés, de az amúgy is elnyűtt idegrendszernek nem tesz jót, ha százszor elismétli a „megmérettetés” beszámolóját (ha jól ment, azért, ha rosszul, azért). Van, ahol elég néhány embernek beszámolni, és ők továbbadják a hírt az egész családnak, de nem mindenki ilyen szerencsés. A kérdezőknek ez esetben csak annyit tanácsolnék, hogy

ne lepődjenek meg, ha morgást kapnak válaszul, nem a személyüknek szól, inkább a fáradtság az oka, meg a sokadjára elismételt mondatok. Persze mi is megkérdeztük egymástól, de van, amikor el kell engedni a kérdezősködést.

Összességében azt tudnám tanácsolni, hogy bármelyik oldalán is vagyunk a beszélgetésnek, maradjunk nyitottak. Ha őszinte érdeklődéssel közeledünk, de nem gyalogolunk bele túlságosan a másik magánszférájába, akár egy kellemes beszélgetés is kialakulhat a kötelező pofavizitekből. Ennek pedig, valljuk be, mindannyian örülnénk.

Pichler Zsófi

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Mikkaphoto