Én pedig ezektől a magyar nőktől tanulok nem megöregedni

–

1. Kováts Adél, a stílus maga

Gyerekkoromban ő volt az egyik legszebb és legfelkapottabb színésznő (és Hirtling Istvánnal egy igazi álompár egyik fele), de ebbe nemcsak a külseje tartozott bele, hanem számomra a bársonyos hangja is – imádtam, ha szinkronizált. Persze attól még, hogy valaki szép, nem lesz példakép – még akkor sem, ha a szépsége valójában kifinomultságot, kellemet (ezt a ma már szinte anakronisztikus tulajdonságot), intelligenciát és ízlést közvetít, ahogy Kováts Adél esetében. Egyszer – jóval később – interjút készítettem egy kollégájával, Szakács Györgyi jelmeztervezővel, aki azt mondta: Kováts Adélon minden ruha jól áll, minden stílus, minden korszak, minden darab. Láttam én ezt a Radnóti nézőteréről is, de ahogy ő mondta, az annyival többet jelentett, mint szerencsés külső adottságokat. Stílusérzéket, személyiséget, megfelelő mozgást, és olyan belső nőiességet, ami mindent felemel. De még mindig nem ezért példakép.  

Hanem azért, mert mindezeken az irigylésreméltó tulajdonságokon túl 

egy tiszta és erős embernek tűnik, aki a huszonhárom év alatt, amióta a Radnóti Színház társulatának tagja, teljesen kinőtt a széplány, majd szép nő szerepkörből, és rengeteg komoly alakítást nyújtott.

Ezek alapján egy komoly jellem képe rajzolódott ki előttem. Ehhez persze hozzájárult az is, ahogy a koraszülött lányát neveli, hogy a Bethesda Kórház Alapítvány jószolgálati nagykövete lett, ahogy bizonyos színház-politikai ügyekben megnyilvánult, és hogy mára felnőtt a vezetői szerephez is. Drukkolok, hogy színházigazgatóként, aki aktuális társadalmi témák felvállalását, és fiatal és női alkotók előtérbe helyezését tűzte ki maga elé, sikeres legyen.

2. Pataki Ági, az örök megújuló

Ha Hollywoodban egyre nyilvánvalóbb probléma is a nők alulreprezentáltsága, különösen a filmipar döntéshozó pozícióiban, a magyar filmszakmáról ez szerencsére nem mondható el. Hosszan sorolhatnám, hány nő dolgozik itthon producerként, és milyen komoly sikereket értek el (hármat közülük be is mutattunk nemrég), de az egyik első történetesen épp egy exmodell, Pataki Ági volt, aki negyvenévesen váltott hivatást. Persze lehet mondani, hogy nem egyedül, hanem a férjével, Kovács Gáborral vágott bele, de azt semmiképp, hogy ő csak reprezentatív funkciót töltött be a tárgyalásokon. 

Bár Pataki Ági egyáltalán nem kérkedik az érdemeivel, sőt, egyre kevesebbet szerepel (a férje sokkal exhibicionistább nála, mint az a házaspárral készült páros interjúnkból is kiderült), valójában keményen dolgozik, és korántsem a könnyű siker motiválja. Ugyan az Üvegtigrissel kezdte a szakmát, de hamar a szerzői filmek felé fordult, és azóta több nemzetközi fesztiválra jutott ki velük. Még ennél is tiszteletreméltóbb azonban, hogy a Filmalap elsőfilmeseket támogató programján, az Inkubátoron keresztül (amit épp most jelöltek a Highlights of Hungary-díjra) kezdettől fiatalokat mentorál, és segít a pályakezdésben. Úgyhogy amikor ma is inkább a szépségéről, a Fabulon-reklámról, vagy az öltözködéséről faggatják, mindig kicsit kiakadok – még ha el is kell ismerni, hogy ebben is csak a minőséget és az arányérzéket képviseli. De akkor is, az csak hab a tortán.  

3. Oszvald Marika, az energiabomba

Habár nem vagyok operettrajongó (hú, nagyon nem), Oszvald Marikát nemzeti kincsnek tartom, és időnként méltatlankodom magamban, amiért nem ennek megfelelő helyet tölt be a köztudatban.

Pedig egy élő legenda, aki emellett kísérletező művész is (63 évesen képes volt életében először Csehov-hőst játszani, nem is rosszul), és a világ legnormálisabb embere.

Imádom hallgatni, ahogy a kis veteményese megműveléséről beszél, közvetlenül azután, hogy bevallja: ma is rengeteget stresszel egy próbafolyamat során, míg eljut a szerep megragadásáig – ő, aki mögött annyi alakítás van, hogy talán nincs is olyan operett, amiben egyszer életében ne játszott volna. Mindeközben úgy néz a kérdezőre, mintha egy Margaret Keane-festményből lépett volna elő.

Ha létezik olyan, hogy valaki valaminek születik, ő egész biztosan szubrettnek termett. Családi indíttatásból is (hiszen már a szülei is operettszínészek voltak), de főleg azért, mert az energiájától felrobban a színpad. Maga Nádasdy Kálmán mentorálta, mára pedig ő jelképezi az egész műfajt. És ha az öregedésről beszélünk: ő az, aki belülről nem öregszik. Ma is ugyanolyan hit, elszántság és életöröm sugárzik belőle, mint fiatal korában, és szerintem ennek képtelenség ellenállni. A színház világa nem szanatórium, sok keserűség és csalódás éri az embert egy pálya során. Ő valahogy megőrizte magában a lángot – azt hiszem azért, mert megmaradt kíváncsi gyermeknek. Ezt imádom benne.

4. Enyedi Ildikó, a fáradhatatlan

Enyedi Ildikó is egy örök gyermek, de közben „bölcs anyó” is – vagyis kortalan személyiség, akiben egyszerre van meg az ártatlanság és a tudás, a gyámoltalanság és az erő, az elfogadás és a lázadás, a kislányosság és a tomboy-ság. Minden filmjéből és minden nyilatkozatából van mit tanulni, ha mást nem, emberséget. Mégsem ezért került fel a listára, hanem azért, mert egy 17 éven át tartó mélypontról tudott felállni, nem is akárhogy.

1999-ben forgatta a Simon Mágus című filmjét, majd 2016-ig szinte semmit. Ezalatt különböző fázisokban több filmterve esett kútba, megszűnt egy egész filmtámogatási rendszer, két évig nem is volt hová pályázni, majd felállt az új struktúra, ő pedig nevelte a gyerekeit, beállt tanítani a Filmművészeti Egyetemre, elfogadta az HBO felkérését a Terápia rendezésére, és saját bevallása szerint depresszióval küzdött.

Aztán 16 év hallgatás után pár hónap alatt elkészült a Testről és lélekről forgatókönyvével, megtalálta a megfelelő producereket hozzá, megkapták rá a pénzt, leforgatták, és lassan egy egész éve, amióta a Berlini Filmfesztiválon bemutatták a filmet, folyamatos diadalmenet az életük. És még nincs vége: nagyon reméljük, hogy a történetre a koronát az Oscar-jelölés teszi majd fel. Igen, már a jelölés is.

És az a fantasztikus, hogy ha az ember mindezen 62 évesen megy keresztül, akkor már nem száll el, és nem zavarodik bele. Csak erőt merít belőle, és azt továbbadja.

És hozzáláthat ennyi idősen a legnagyobb álma megvalósításának, egy nagyszabású nemzetközi koprodukciónak, ami történetesen kamaszkorom kedvenc regényének filmadaptációja lesz. Szóval még előttünk az élet.  

5. Básti Juli, a szabadság és szenvedély

Amikor 14 évesen gimnáziumba felvételiztem, a szóbelin a színházi élményeimről faggattak. Akkor már évek óta könyörögtem a szüleimnek, hogy megnézhessem a Katona József Színház legendás Három nővér-előadását, amitől azért tartottak távol, mert „úgysem érteném”. De nyolcadikban már valahogy eljutottam rá, és a felvételin arra a kérdésre, hogy melyik nővér figurája állt hozzám a legközelebb, büszkén kivágtam, hogy Másáé, amiért volt mersze megcsalni a férjét. Éreztem, ahogy megállt a szobában a levegő, bár nem egészen értettem, mi rosszat mondtam. Tulajdonképpen azt szerettem volna kifejezni, amit Básti Juli alakítása jelentett nekem: az elpusztíthatatlan életösztönt, szabadság- és szeretetvágyat, bátorságot.

Nem véletlen, hogy Básti Juli abban az évben, amikor a Három nővért bemutatták, eljátszotta Andrássy Katinkát is a Vörös grófnő című tévéfilmben – ugyancsak egy lázadó szellemű, makacs személyiséget, és később még sok másikat. De nemrég megbizonyosodtam arról, hogy ez a belső tűz azóta sem hunyt ki benne. Most épp Ibsen Kísértetek című darabjában bizonyítja, hogy

még mindig ő a szabadság és szenvedély két lábon járó szimbóluma, akit képtelenség keretek közé szorítani és hazugságra kényszeríteni, mert nem tisztel semmilyen álszent hatalmat.

És ez a győzedelmes fölény még mindig olyan elementáris erővel árad felőle, hogy mi is táplálkozhatunk belőle. Mert igazából csak így érdemes élni.

Gyárfás Dorka