Beszélj bátran magadban, és a haza fényre derül (Követendő módszer letesztelve!)
Egyáltalán nem ciki, ha szoktál magadban beszélni, sőt! Szakemberek bebizonyították, hogy a magunkkal való diskurzusnak számtalan előnye van. Azon túl is, hogy végre valaki becsülettel végighallgat. Fiala Borcsának most már magányában sem áll be a szája.
–
„Igazság szerint kicsit tartok tőle, hogy öreg koromban majd magamban fogok beszélni...” – kongott vissza a gondolatom a lakás üres falairól a múltkoriban. És ebben a pillanatban arra is rájöttem: nagyon úgy néz ki, hogy alaposan elkéstem az aggodalmammal.
Aki magában beszél, az hülye?
Sokan hajlamosak vagyunk úgy tekinteni az elképzeléseiket magukkal fennhangon is megdiskuráló emberekre, mint akiknek nincs ki mind a négy kereke. Pedig egyre több kutatás bizonyítja, hogy kifejezetten jót tesz, ha időnként fennhangon is megbeszéled magaddal a dolgokat. Ezzel ugyanis nemcsak a memóriádat javíthatod, de a magabiztosságodat is növelheted, azon kívül jobban fogsz tudni koncentrálni az adott feladatra. És ha belegondolsz, valóban lehet ebben némi logika. Én például gyakran tapasztalom, hogy ha el akarok mondani valakinek valamit, sokszor nem is az születik meg végeredményként, mint amit eredetileg terveztem. Hiszen azáltal, hogy kimondom, új formát is adok neki, a gondolatok szavakba öntése során pedig újabb és újabb ötleteim támadnak. Ezt Gary Lupyan, a Wisconsin egyetem docense is megerősíti: „Nem tudhatod pontosan, hogy mit fogsz mondani. Akár még saját magadat is meglepheted.” Kutatásai során a kísérlet alanyainak tárgyakat kellett végignézni egy képernyőn. A csoport egyik felének hangosan ki kellett mondania, mit lát, míg a másik csendben maradt. A hangosan való karattyolás – mint technika – abszolút győzedelmeskedett: az első csoport tagjai ugyanis jóval hamarabb megtalálták a tárgyakat a képernyőn. Egy másik kísérletben élelmiszerek neveit kellett hangosan kimondani, majd ezeket megtalálni különböző képeken. Ezúttal is a magában beszélős bagázs vitte el a prímet. Bár nem tűnik olyan nagy különbségnek, ha bevásárlás előtt az ember hangosan ki is mondja, hogy mit akar vásárolni, vagy sem, a szakember állítása szerint ezzel az agyunkban felerősítjük az adott tárgy képét, így amikor helyzetbe kerülünk, könnyebben rátalálunk.
1. számú kísérlet: Bevásárlás
Muszáj volt ezt a gyakorlatban is letesztelnem, az én vásárlásaim ugyanis rendre a következő forgatókönyv szerint zajlanak:
Kitalálom, hogy mit szeretnék főzni, majd gyorsan elhessegetem a gondolatot, hogy mindehhez bevásárlólistát is írjak, évezredes rutinomra (és jól fejlett hübriszemre) hivatkozva. (Arról nem is beszélve, hogy ha netalántán mégis írnék listát, azt rendre otthon felejtem.) Elcaplatok a boltba a fejemben a konkrét terveimmel... hogy aztán abban a szent minutumban, ahogy átlépem a közért küszöbét, mindez köddé váljon, és olyan súlyos amnézia törjön rám, mint szépreményű vőlegénynek az elgörbült legénybúcsúztatója után. Így rendszerint zavarodott tekintettel kóválygok a polcsorok között, mint gólyafos a levegőben, megveszek egy csomó dolgot, amihez az adott projekthez semmi szükségem, viszont garantáltan a boltban felejtek legalább három nélkülözhetetlen holmit. (Jó hír, hogy valószínűleg így születnek a forradalmian új fogások, legalábbis az én konyhámban: lemon curd-ös császármorzsa – mert a baracklekvár persze jól lemaradt, vagy a zsírban szuvidolt kacsamell csirkéből – khm, hagyjuk, hosszú történet.)
Lupyan professzor kutatásaitól fellelkesülve aztán én se cicóztam, indulás előtt megálltam a lakásban (előtte bezavartam a gyerekeimet a szobájukba, hogy ne nézzenek nagyon hülyének...), majd fennhangon elzsolozsmáztam, hogy egész csirke-kuszkusz-ananász-paprika-lilahagyma-balzsamecet. És láss csodát! A megrögzött bevásárlós amnéziámat mintha csak elfújták volna, úgyhogy ebédre ehettük is a Jamie Oliver-féle ananászos csirkét ahelyett, hogy ismét valami hibridet állítottam volna össze... a gyerekek őszinte sajnálkozására.
2. számú kísérlet: Dühkezelés
Anne Wilson Schaef pszichológus a magunkban beszélés egy másik pozitív aspektusára is rámutat. Azt állítja, hogy ha nagyon mérgesek vagyunk, bátran mondjuk ki fennhangon, hogyan érezzük magunkat, és rögtön megtapasztaljuk, hogy halványulnak a negatív érzéseink. Ezt egy másik kutatás is megerősíti, miszerint a magunkban beszéléstől mindenki egy kicsit jobban érzi magát a bőrében, és ezzel a magabiztosságunk is nő. Nem mindegy azonban, hogyan: a szakemberek állítják, sokkal jobb eredményt érhetünk el, ha megszólítjuk magunkat, mintha egyes szám első személyben tesszük ugyanezt. Tehát ahelyett, hogy azt mondanám, „pocsékul érzem magam”, úgy hatékonyabb, hogy „...Borcsa, te pocsékul érzed magad...” Tudom, kicsit skizofrén, de hidd el, az eredmények magukért beszélnek!
Kísérletező kedvűként természetesen ezt a módszert is kipróbáltam a legutóbb, amikor egy komolyabb trauma ért. Épp egy összejövetelről érkeztem haza, és nagyon magam alatt voltam. Alig vártam, hogy végre a zöld kanapém elé borulhassak, majd nekitérdelve hangosan kimondjam, milyen átkozottul szarul érzem magam. A módszer ismét bevált, a szavaknak átütő ereje volt! Arról nem is beszélve, hogy a segítségükkel végre alaposan ki is bőghettem magam – egyedül szegény kutya volt a látványtól nagyon megilletődve. De hiába biztattam, hogy artikulálja ő is fennhangon az érzéseit, csak szomorú szemekkel meredt rám az ágya mélyéről.
3. számú kísérlet: Nyilvános beszéd
Arról is nagyon sok bizonyítékot lehet olvasni, hogy mennyire jót tesz, ha az ember egy széles nyilvánosság előtt tartandó beszéde előtt otthon, bús magányban fennhangon elharsogja a mondókáját, ha másnak nem, de legalább a kutyának... vagy a jukkának. Mivel alapból nagyon izgulós vagyok (illetve voltam, csak már elmúlt), amikor úgy adódott, hogy a Dr. Seuss könyveiről kell majd nagyközönség előtt beszélgetnem Szabó T. Annával, alaposan be voltam rezelve a feladattól. Úgyhogy készítettem magamnak egy bulletpointos jegyzetet, majd a dugóban, az esemény felé araszolva – fennhangon – elgyakoroltam az egészet. Háromszor. Azt nem állítom, hogy nem nézett hülyének bárki, aki mellém sorolt a körúton, de mire megérkeztem a helyszínre, úgy éreztem, hogy flottabb már nem is lehetnék, és minden lehetőségre fel vagyok készülve.
Egy szó, mint száz, nyugodtan tojj azoknak a fejére, akik hangyásnak néznek, mert magadban beszélsz. Ereszd ki bátran a hangod, és örülj neki, hogy egy ilyen kedves, figyelmes és végtelenül intelligens ember hallgat végig, mint amilyen te vagy.
Fiala Borcsa
Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Cast Of Thousands