–

Mindig is híresen szuper alvó voltam. Gyerekkoromban csak letettem a fejem a párnára, és pár perc múlva már húztam a lóbőrt. Reggelig fel sem ébredtem, akár ágyút is sütögethettek volna a fejem felett. Vagy üvölthetett volna mellettem egy lelátónyi magyar szurkoló, arra sem riadtam volna fel.

Aztán megszülettek a gyerekeim, akikhez a szoptatás miatt sűrűn kellett felkelnem, később pedig betegség vagy rossz álom miatt ébresztettek fel éjszaka. És mint minden anya, egy kicsit éberebb alvóvá váltam.

Az éberebb alvás sajnos pont egyszerre alakult ki a férjem horkolásával. Szerencsétlen egybeesés. Azt a pár órát tehát, ami pihenésre maradt, nem tudtam tökéletesen kihasználni, mert az uramat kellett böködni, hogy hagyja már abba a fújtatást, mely úgy dübörgött a dobhártyámon, mintha egy hajó gépházának kellős közepén álltam volna, vagy éppen egy gőzturbinában ágyaztak volna meg nekem.

Amikor egyre többször ébredtem rogyadozó lábakkal közlekedő zombiként, aki a fáradtság miatt halandzsanyelven képes csak kommunikálni a családtagjaival, és a mosogatógépbe szánt tányérokat kidobja a szemétbe, a szemétbe való banánhéjat viszont beteszi a polcra a tányérok közé, érezni lehetett, hogy a kialvatlansági szintem már elérte a kritikus szintet. Túl is lépte. (lásd: A kialvatlanság következményeiről szóló írásomat).

Ekkor családi kupaktanácsot tartottunk, és a férjem, úgy döntött, változtat a horkolása miatt kialakult válsághelyzeten.

Nem mintha nem kedvelt volna óriási fekete karikákkal a szemem alatt, és hulla sápadt bőrrel, aminek következtében úgy néztem ki, mintha az Adam’s Family egyik elfuserált, gótikus tagja lennék. A hangulatom pedig már olyan kiszámíthatatlan lett, mintha egyszerre menstruálnék, klimaxolnék és lennék terhes. A családi beszédstílusomat egyfajta Puzsér-féle igen intenzív vehemencia (olyan, amikor épp nagyon felhúzza magát valamin) kezdte jellemezni. Szóval tenni kellett valamit, hogy újra tudjak rendesen pihenni, és helyreálljon a családi béke.

Ekkor határozta el a férjem, hogy elmegy egy horkolásklinikára, és aláveti magát a műtétnek. Nagyra értékeltem ezt a gesztust, annak ellenére, hogy nem tűnik nagy dolognak, kevés férfi veszi rá magát erre a felesége kedvéért.

A horkolás oka legtöbbször az ellazult lágyszájpad, mely kialakulhat fáradtság miatt, fokozhatja alkohol- vagy nikotinfogyasztás. Az ellazult szöveteket azonban mesterségesen is feszesebbé lehet tenni: egy kis műtéttel.

Lézerrel apró bevágásokat ejtenek a szájpadon, melynek hatására az összehúzódik, és ezáltal megszűnik az ernyedtség. A műtét után pár napig kerülni kell a fertőzésveszélyt, és érzékenyebb lehet a gyógyulási idő alatt a szájfelület. Nyilván ez nem kis áldozat a férfi részéről, viszont, ha ezt megteszi az asszonyáért, elmondhatatlan hálával és szeretettel jutalmazzák érte. Én legalábbis le voltam nyűgözve.

Újra tudtam aludni, a férjem pedig onnantól kezdve büszkén mesélte, ha a társaságban szóba került a horkolás, és elkínzott arcú feleségek beszámolóit hallgatta, hogy ő bizony tett ez ellen.

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy mindenki szaladjon azonnal a klinikára, hogy megszüntessék a horkolását. Valakinek ez túl fájdalmas vagy kellemetlen lenne. Bizonyos esetekben pedig olyan súlyos  a helyzet, hogy alvási apnoe is felléphet, amely már oxigénhiányos állapotot is okozhat.

A horkolást amúgy minden családban másképp fogadják. Néha azért nem jelent problémát, mert, mondjuk, a feleség különösen mélyen alszik. Olvastam olyanról, hogy egy nagy teljesítményű motor hangerejével alvó, híresen zajos horkoló mellett azért tudott aludni a felesége, mert a fél fülére süket volt, és mindig úgy fordult, hogy ne zavarja a férje a pihenésben. Sőt hallottam olyan idős házaspárról is, ahol a férfi szívproblémákkal küzdött, hogy a feleségét kifejezetten megnyugtatta, hogy hallotta a férje horkolását. Anélkül el sem tudott volna aludni: ezek a hangok jelezték számára, hogy a párjával minden rendben volt, és nem kellett érte aggódnia.

Ráadásul ne felejtsük el azt a tényt sem, hogy nem csak férfiak horkolnak. Ismerek olyan baráti kört, ahol a nők fújtatásától éjjel jobban zengett a ház, mint a férfiaktól. A húgom pedig, aki egy hete szült, arra panaszkodott, hogy a kórházban a több ágyas szobában nem a fel-felébredő csecsemőktől volt képtelen magát kipihenni. Hanem egy-két olyan hangosan horkoló anyukától, hogy azon még a férfiak is elcsodálkoztak volna.

A horkolás tehát igen sok embert érint, és aki érintve van, nemcsak környezete rosszallását vívhatja ki, de még saját számára is kellemetlen a dolog, nem tudja magát ugyanis rendesen kipihenni.

Hogy a dologra a műtét-e a megoldás (minden esetben szükség van egy alvásdiagnosztika vizsgálatra, mi is okozza pontosan a jelenséget), nem tudom, nyilván orvosolni lehetne azzal is, hogy többet alszunk, és nyugodtabban, kellemesebben, lassabban élünk. Sajnos ezt az igen úri luxust manapság nem mindenki engedheti meg magának. Sőt.

Én csak annyit szerettem volna kihozni a történetből, hogyha egy kapcsolatban már elviselhetetlenül sok feszültséget okoz a horkolás, akkor is lehet megoldás a családi béke helyreállítására.

És nem kell azonnal szétmenni. Vagy néma csöndben gyötrődni éjszakánként hosszú éveken keresztül, hogy aztán mártírfejjel sétálgathassunk nappal, örökös bűntudatot keltve a kialvatlanságunk miatt.

Ha esetleg egy megfázás, vagy súlyosabb kimerültség után kiderül, hogy egyik éjszaka mi is horkoltunk, akkor sem kell vérig sértődni. Hiszen valójában az egész világ horkol. És akkor még nem is beszéltem az újszülött babák cuki, szörcsögős horkolásról...

Finy Petra

Olvassátok el Patra ódáját is, amit a férjéről írt.

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/CreativaImages