–

Jó kis mozis este?

Két – Londonban élő – anyuka barátnőmmel szerveztünk egy „jó kis mozis estét”, amikor végre kikapcsolódhatunk, örülhetünk annak, hogy már túl vagyunk a nem alvós, totál kikészülős, kajafoltos pólós, mellpumpás időszakon, és kikenve-kifenve, egy koktélt követően behuppanhatunk a helyi mozi bársonyszékébe, ahol jó érezhetjük magunkat pár órára.

Megnézünk végre egy jó kis filmet az anyaság cukormáztól mentes oldaláról, mindezt úgy, hogy odakint már sötétedik, az ovis korú gyerekeinkkel pedig az apukák küzdenek otthon. Aztán az este egész máshogy alakult, mint vártuk…

Amikor már totál besötétedett, és kitámolyogtunk a moziból, pár percig csak zavartan bámulva magunk elé, akkor egy jó órás megbeszélés után végre kibogoztuk, hogy mi is történt odabent, és mit láttunk a filmvásznon. Anélkül, hogy szétspoilerezném a filmet, csak annyit szeretnék közölni, hogy a Pszichoanyu – amiről múlt héten olvashattatok beszámolót  nálunk – nem az anyaságról szól, nem azt mutatja be, hogy mennyire ki lehet készülni a kialvatlanságtól, és még csak azt sem, hogy milyen hatással van a családra egy éjszakai gyerekvigyázó jelenléte.

A Tully (tudjátok a magyar címét, nem írom le még egyszer) sokkal inkább egy nagyon súlyos pszichiátriai betegséget mutat be, amit szülés utáni pszichózisnak hívnak, és amiről még mindig annyira nem beszélünk, és olyan kevesen ismerik fel, hogy a legtöbben ebben a filmben sem vették észre az erre utaló tüneteket.

Ez egyébként a film hibája is, ugyanis elbagatellizálja, félremagyarázza, és megoldás nélkül hagyja a jelenséget. Innentől kezdve jön viszont a spoiler, úgyhogy aki most tervezi megnézni, az ne olvassa tovább.

A cselekmény csavarai

A moziban akkor kezdtem el kényelmetlenül mocorogni a székemben és kikerekedett szemmel bámulni, amikor az éjszakai dada (Tully), a férj és a családanya (Marlo) egy ágyban kötöttek ki. Az egész dada-anya kapcsolat nagyon furcsán alakult, de ez volt az a pont, amikor a „What the fuck” (Mi van?!) először kicsúszott a számon.

Aztán amikor a Marlo (anya) és Tully (dada) autóba pattanna,k és eltöltenek egy vad éjszakát a városban, majd ittasan vezetve balesetet szenvednek, akkor végképp felhúztam a szemöldököm, hogy itt valami nagyon nem stimmel.

Én aztán tudom, milyen a kialvatlanság, milyen tüneteket produkál, mennyire kétségbe tud esni tőle az ember, de azért ez a jelenet semmiképpen sem írható a kialvatlanság számlájára. 

Aztán a film végén Marlo felébred a kórházi szobában, és elhangzik egy félmondatos utalás arra, hogy szülés utáni  depresszióban szenved, majd jön a csattanó, mely szerint Tully nem is létezik, az éjszakai dada karakterét valójában csak Marlo képzelte, és ő maga volt az a személy is. Amit a filmben Tully csinált, az valójában ő volt. 

Je suis Marlo

Nekem Barni első évében voltak olyan időszakok, hogy úgy éreztem, kezdek belecsúszni a depresszióba, és ha nincs körülöttem számtalan segítő, többek között Orvos-Tóth Noémi pszichológus, akkor nem biztos, hogy olyan simán táncolok vissza a mélység széléről, mint ahogy az ő megtartó „kezüknek” köszönhetően sikerült. 

A film után viszont valami mély, felkavaró zaklatottság lett úrrá rajtam. Nem tudtam belenyugodni, hogy ezt a két órát ennyivel lerendezik – és több százezer, talán millió nézőt hagynak úgy kisétálni a moziból, hogy elhitetik velük: anyaság árnyoldala csak, amit láttak, és ha esetleg ők maguk vagy a környezetük ráismer ezekre a tünetekre, akkor az nem más, mint a szülés utáni depresszió jele.

Na, akkor most ide írom még egyszer, szép nagy betűkkel, mert igazából üvölteni volna kedvem: Marlo a filmben bemutatott jelenetek alapján nagy valószínűség szerint sokkal inkább SZÜLÉS UTÁNI PSZICHÓZISBAN szenvedett, és a jó szerencsének köszönhető, hogy az autóbalesete után életben maradt.

Ahogy nem mindenkinek van ekkora szerencséje, ugyanis ha nem ismerik fel a tüneteket és nem kezelik megfelelően a pszichózist, akkor abba az anya és/vagy a baba is belehalhat. 

Mi az a posztpartum-pszichózis?

Egyetlen mondat erejéig beszúrok ide annyit, hogy számomra csak azért ismert ez a mentális betegség, mert anyukámat három hónapig kezelték vele 1984-ben. Nála is csak azért vették észre, mert a kicsivel jobban figyelték, miként reagál arra, hogy végtaghiánnyal születtem.

Hogy mik azok az árulkodó tünetek, amelyek megkülönböztetik a szülés utáni pszichózist a szülés utáni depressziótól, arról Orvos-Tóth Noémit kérdeztem, mert egy klinikai szakpszichológus mégiscsak jobban el tudja magyarázni, mint egy zaklatott mozi néző:

„Hogy a gyermekvárás, majd a szülést követő időszak nem kizárólag rózsaszín fényben pompázik, nem új keletű felismerés” – mondja. „Az orvostudomány megalapítójának tartott Hippokratész már több mint 2000 évvel ezelőtt beszámolt az anyák körében a szülést követően jelentkező mentális problémákról. Napjainkban a posztpartum-zavarok három nagy kategóriáját különböztetjük meg. Súlyosság és gyakoriság szerint ezek a következők:

Baby blues: A nők 50–80 százalékánál fellépő gyermekágyi szomorúság a szülést követő harmadik–negyedik napon jelentkezik, és egy hétnél ritkán tart tovább. Leggyakoribb tünete a sírás, az ingerlékenység, érzelmi hullámzások, kimerültség és félelemérzés. Orvosi beavatkozást általában nem igényel, de a környezet fokozott figyelmére, támogatására mindenképpen szükség van. Időnként előfutára lehet komolyabb pszichés zavaroknak. 

Gyermekágyi depresszió: a kismamák tíz–tizenöt százalékát érintő súlyosabb hangulati zavar, a szülést követő egy évben bármikor kialakulhat. Minden esetben szükség van orvosi beavatkozásra. A tünetek a klasszikus depresszióhoz hasonlóan: lehangoltság, örömtelenség, érdektelenség, üresség érzés, bűntudat, önvád, ingerlékenység, szorongás, koncentrációs zavar, alvás- és étkezési zavarok. Alkalmatlannak tartják magukat az anyaszerepre, és úgy érzik, képtelenek ellátni a baba körüli teendőket, ami bűntudatot okoz. A baba iránti túlzott aggódás vagy éppen ellenkezőleg, a közöny érzése is a depresszió egyik jele lehet. 

Gyermekágyi pszichózis: a szülés utáni hangulatzavarok legszélsőségesebb formája. Ezer nő közül egyet érint. A hangulatzavar veszélyes téveszmékkel, hallucinációkkal társul, melyek erőszakos cselekedetekre sarkallhatják az alanyt, ezért azonnali pszichiátriai segítséget igényel. A szülés utáni ön- és csecsemőgyilkosságok hátterében, a legtöbb esetben a kezeletlen posztpartum-pszichózis húzódik meg. 

Vissza Marlóhoz

Marlo/Tully a film során az éjszakai túlpörgött állapotokon keresztül, a segítő hallucinációján át az ön- és közveszélyes helyzet előidézéséig elég sok olyan tünetet produkál, amelyen csak egy orvos segíthet, nem pedig egy nagyobb alvás. A tünetek mindenkinél másképp jelentkeznek, nincs egy általános leírás erre a betegségre, ahogy az sem egyértelmű, kinél és miért alakul ki. Bárkivel megtörténhet, ezért nagyon fontos, hogy már a szülés utáni depresszió gyanújával pszichiáterhez forduljon az érintett, vagy ebben segítsen neki a környezete, ugyanis ha kezeletlen marad a depresszió, abból akár pszichózis is kialakulhat.

Én utólag úgy gondolom, nagy felelőtlenség volt a filmkészítők részéről, hogy ilyen felületesen dolgozták fel a témát. 

Pásztory Dóra

Kiemelt kép: Universal Pictures