–

Mivel egy kis faluba költöztem, minden egyes néninek megvan a véleménye a döntésemről. S bár mindannyian megértőek és kedvesek velem, sőt, örülnek nekem, tulajdonképpen mindegyikük azt kérdezi: Mit akarsz még? Az ötven éve házasságban porosodó, tűrő, illetve özvegyként egyedül éldegélő nők egyszerűen nem értik, hogy egy nő hogyan léphet ki egy kapcsolatból, és ha már megteszi, mi az, hogy semmilyen normális oka nincs erre?!

Az első szerelem

Teri néni szerint az első az igazi. Karcsi bácsi utána füttyentett még hatvannégyben, és azóta elválaszthatatlanok. Az udvarlás úgy zajlott, hogy Karcsi bácsi addig nem hagyta békén az őt rendszeresen és szemérmesen bokán rúgó Teri nénit, amíg az bele nem egyezett egy találkába, ami menetrendszerűen a szülői háznál végződött, ahol a két család képviselői a hozományról meg a földekről tárgyaltak. Manapság ez már másképp megy. Az első szerelem maximum középiskolában utolér, leterít, majd valami banális ok miatt ér véget, hóna alatt cipelve a szüzességünket. Utána nem házasság, hanem nagymértékű búfelejtő ivászat jön, napokig tartó barátnős traccspartik, „életre szóló” (értsd: két hétig tartó) búbánat, no meg a vigaszpasi. Képzeljük el, mi lett volna, ha hozzámegyünk pattanásos arcú, bénán hebegő, vagy épp nagy mellényű, menő csávó első barátunkhoz? Igen, ez a kínos nevetés... meg  az elborult fej mindent elmond.

Az első komoly kapcsolat

Ha szerencsénk volt, akkor az egyetem vagy főiskola ideje alatt két marihuánás cigi között a füstön átderengett egy jóképű fickó, akit nem csak egy buli erejéig akartunk megtartani. Néhányan hozzá is mentek, mert fiatalon szerettek volna gyereket szülni, vagy csak egyszerűen úgy érezték, ez jön a menetrendben. Anyám állandóan emlegetett, klasszikus mesterhármasa a diploma, férj, gyerek projekt sokakat vitt az oltár elé. Aztán meg a tárgyalóterembe válóperre, mert kiderült, hogy marhára nem ugyanazt akarták az élettől, egyikük nem nőtt fel, vagy épp második kamaszkorát éli, és az is világossá vált, hogy ami a kampuszon olyan jó volt, elvérzik a mindennapok csip-csup harcaiban. Én speciel elképesztően örülök, hogy létezik bontóper (milyen szép, régi szó) a világon. Szegény Teri néni még belehalt volna a szégyenbe, hogy ott marad az előírásszerű három (szüleink idejében már csak kettő, egy fiú, egy lány) gyerekkel, aztán mehet vissza az anyjához.

Nincs az az isten, amiért egy falusi asszony elvált volna, hacsak a férjet nem tartóztatják le nyilvánosan öt kurvával, egy kiló nyugatról csempészett heroinnal, újszülött pandákat öldösve alsónadrágban.

De még talán akkor se. A mostani anyák pedig ki sem pakolnak a kirepült gyerek szobájából, és a biztonság kedvéért mindig van otthon süti.

Az ötödik komoly kapcsolat

Van bennünk, nőkben egy számláló. Ahogy ifjúkorunkban azon pironkodtunk, hogy nem emlékszünk, hogy most akkor öt vagy hat fickóval csókolóztunk eddig, úgy a harmincon túl már talán magunknak sem akarjuk bevallani, hány komoly kapcsolatunk volt eddig. Mert egy még oké, az kell is, kettő elfogadható, de csak, ha abban most is benne vagyunk, három már válogatósságra vall, négy felett pedig „nekedsohasemminemjó” „feministapicsa” „egyedülfogszmegdögleni” „natehatvanéveseniselválszmajd” „BradPittet iskirúgnád” „eztmosthogyhívják” mohó, kényeskedő, önismeret-hiányos libának tűnünk.

Szokjatok hozzá, jó?

Úristen, a Zsófi nemcsak elvált (megbocsátható, modern korban élünk, biztos ivott az a jóember), de most megint itt van a kétéves boldog szerelmi bonyodalma után, pedig GYEREKE IS VAN! És nem átall mosolyogni, sőt, új pasija van! Nadehátilyet! Pedig az olyan kedves, rendes ember volt. Nem is öreg, nem is randa, állása is volt, semmi kokós kurvázás a falu főterén, a gyereket is elfogadta, ez a Zsófi se lesz már fiatalabb, annyi komoly férfira vágyó nő panaszkodik, hogy nem talál senkit, hát mit képzel ez magáról? „Kislányom, mi lesz, ha nem lesz másik?” – szorongott anyám. Akkora szakadék tátong a férj és gyerek után sóvárgó, behívóktól, férfipazarló háborúktól rettegő, tíz kilométeres körzetben párt választó generációk és köztem, hogy egyszerűen nem lát át rajta. Pedig az én oldalamon úgy áll a dolog, hogy gyerekem már van, férjem is volt, most a boldogsággal, a fejlődéssel, a bátorsággal házasodtam össze, és kitartunk egymás mellett jóban-rosszban. Ez poligámia? Lehet, de kit érdekel?

Fenyvesi Zsófi

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/Blaza1980