„Hagyd magadat, úgy előbb szabadulsz!”

–

A húsvéti locsolkodás az én életemben soha nem töltött be nagy szerepet. Mivel városi (jó, oké, belbudai) lány vagyok, nem jöttek hozzánk fiúk nagy vizesvödrökkel, legfeljebb valami pacsulival locsolgattak meg a szüleim ismerőseinek mérhetetlen zavarban lévő fiai, akik vasalt ingben, lenyalt hajjal, lakkcipőben vonultak fel apukájuk oldalán egy gyors vizitre. Untam is nagyon a húsvéthétfőket, hiszen otthon kellett szép ruhában üldögélnem, felszínes társalgásokat folytatva, ahelyett, hogy mehettem volna a dolgomra. Azért körbekérdeztem az ismerőseimet, kollégáimat, illetve a Facebook-oldalam közösségét: ők milyen élményeket őrizgetnek a locsolás intézményéről? A válaszok pedig igen vegyesek lettek – úgy tűnik, a mélyen traumatizáló zaklatástól a kedves baráti hülyéskedésig minden elképzelhető. Azért én egy dolgot mindenképp észben tartanék, mielőtt nekiindulok locsolni: ahogy egy kedves kommentelőm is megjegyzi, valószínűleg Jézus sem kultiválná, ha a feltámadását pálinkától ködös agyú csoportos erőszakkal ünnepelnénk meg. 

Nyílt színi zaklatás

„Kicsiként nagyon vártam a húsvétot, mert mindig akkor lehettem először szoknyában. Az egész falu betért hozzánk, rengeteg pálinka és bor fogyott, akadt, aki már eleve nagyon részegen érkezett, és úgy kellett kitessékelni. A velem egykorúaknak meg a rokonfiúknak sok-sok piros tojást festettünk, és gyűjtögettük az egy-két, esetleg ötforintosokat, amit a tojás meg a sajtos rúd vagy a hájas pogácsa mellé kaptak. (Akkor az kettő-négy, illetve tíz gombóc fagyit jelentett, szóval nem volt kevés pénz.) A szomszéd bácsi egyszer kihívott a lugashoz, majd ott lesből nyakon öntött egy kanna jéghideg vízzel. A nap végén mindig ugyanaz volt a forgatókönyv: az öcsém boldogan számolgatta a locsolkodópénzét, anyám meg a merevrészeg apámat istápolta. Én hatszor mostam hajat, de még egy hét múlva is undorító szaga volt. Ami nagyon megalázott, hogy amikor nőni kezdett a mellem, egy csomó pasi oda öntötte a kölnit, és közben poénkodott, hogy »majd ettől nő nagyra«.

Elég barbár módon sikerült lealacsonyodnia húsvétkor minden falubeli férfinek, nem hiszem, hogy Jézus pont erre gondolt, amikor feltámadt…” (Klári)

A női mell gusztálgatása úgy tűnik, másutt is elválaszthatatlan a húsvéttól.

„Panel, negyedik. emelet, szemben két fiú lakott. A kisebbik az egyik húsvét alkalmával becsengetett, én nyitottam ajtót, de csak a lánc mögül néztem ki. Ott állt halál vagányan, a korlátnak támaszkodva és annyit kérdezett: kitölti-e már a cicim a tenyerem? Mondtam, hogy még nem… Abban az évben sem locsolt meg.” (Virág)

Szerencsére akadnak, akinek kellemes emlékei vannak a húsvéthétfőről

„Faluban laktunk, anyukám a helyi iskolában tanított, úgyhogy mindig rengeteg vendégünk volt. A többi lánnyal azon versenyeztünk, hogy kinek hányszor kellett átöltöznie aznap. Igazából jó móka volt. A srácok tudták, hogy mi nem adunk pénzt, de minden évben nagyon extra tojásokat díszítettünk, és a leghűségesebb locsolóink babakalácsot is kaptak.” (Kata)

„A szomszédunk önkéntes tűzoltó. Jönnek a régi kocsival meg minden, és így sokkal viccesebb az egész.” (Dorottya)

„Imádtam, amikor jöttek locsolni a fiúk. Tizenhét éves lehettem, amikor egy délelőtt leforgása alatt hat garnitúra ruhát cseréltem le, mert akárki jött, mind szódával vagy zománcos vödörrel locsolt. Édesanyám egy idő után megunta, hogy úszik a konyha, ezért kizárt a házból, hogy az utcán várjam a locsolókat.” (Tamara)

„Mindig is utáltam a locsolkodást, az unokabátyám viszont minden évben óriási csokitojás és aprópénz-fiesztaként élte meg ezt a napot. Tulajdonképpen piszkosul irigyeltük!

A nővéremnek tizenkét éves korában levágták a haját, és pont úgy nézett ki, mint egy helyes szöszke fiúcska. Élelmes csaj volt, ezért csatlakozott az unokabátyámhoz a locsolásra, persze csak olyan utcákba mentek, ahol nem ismerték őket.” (Nikoletta)

Megtört ragyogás

„Nagyon utáltam gyerekkoromban a locsolkodást. A nagyszüleimnél voltunk egy vidéki nagyvárosban, ott kellett unatkozni csinos ruhában, elviselni az egyre részegebb, félig (vagy teljesen) ismeretlen rokonok béna poénjait. Délre megfájdult a fejem a hajam szagától, és amikor mentünk haza este a távolsági busszal, olyan büdös volt mindenki, hogy mindig rosszul lettem.” (Katalin) 

 

„Kisiskolásként nagyon szerettem a locsolkodást, előtte a húgommal kikészítettük a szürrealista stílusban megfestett tojáscsodáinkat, amikért ma milliókat fizetnének a műgyűjtők (a Fabergé ideje leáldozott címszó alatt), és vártuk a harmonikaszó hangját. Abban az időben ugyanis a faluban lovaskocsival és harmonikás kíséretében vitték a népviseletbe öltözött fiúkat locsolni – nagy büszkeség volt, amikor előttünk is megállt a kocsi, és sorjáztak le róla a daliák. Na, ugyanezek a daliák pár évvel később már enyhén kapatos állapotban, a húsvéti bál után megfáradva, de törve nem, érkeztek szódásüveggel a kezükben. Én pedig még mindig izgatottan fogadtam őket, önbizalomhiányos kamaszként ugyanis nincs nagyobb öröm, mint amikor tömegével futnak utánad a fiúk – jó, szódásüveggel, de azért, na! Aztán persze egy idő után elvesztette ez is a varázsát, mert hát, ki szereti, ha tíz fokban végigkergetik pulcsiban az udvaron, lefogják ketten, és telibe locsolják szódával vagy egy vödör vízzel (»hagyd magad, úgy előbb szabadulsz!« felkiáltással). Végül eljutottunk oda, hogy húsvéthétfőn kulcsra zártuk a kaput, és kijárási tilalmat rendeltünk el a családtagok számára délig. Egy ideig még próbálkoztak a daliák, aztán belátták, hogy nálunk már nem terem nekik babér. Mi pedig azóta se hervadtunk el, szóval ennyit az ünnepi kamukról.” (Rozi)

„Hozzánk a szomszéd kétszer jött, mert a locsolókör végére (a sok kínálgatás után) elfelejtette, hogy már volt.” (Kata)

Revans

„Engem a közeli barátaim locsoltak meg néhány éven át vödörrel. Nem vettem zokon, ez egy megegyezéses dolog volt, készültem váltóruhával. Persze azt nem mondhatnám, hogy nem volt benne semmi szexuális töltet, de tizenévesen szerintem viszonylag kevés olyan dolog van, amiben nincs. Anyukám kevésbé volt lelkes (aggódott, hogy megfázom), és tőle tudtam azt a »szabályt« is, hogy délig a fiúk locsolnak, aztán után viszont a lányoké a pálya. Én ezzel éltem is, kihasználva a helyzeti előnyömet, előfordult, hogy slaggal vágtam vissza, amikor távozóban voltak.” (Flóra)

„Halálosan szerelmes voltam egy bizonyos Csabiba (embertelenül szép bőr, jégkék szemek, minden egyéb részlet feledésbe merült) és nagyon megsértődtem, amikor nem jött el meglocsolni. Ezért – élvén a húsvét utáni keddek lányok locsolási szokásával –, karon ragadtam az akkori legbevállalósabb barátnőmet meg anyám legbüdösebb pacsuliját, és elmentünk meglocsolni Csabit. Ellenállt, de nem úszhatta meg, így végül a szemében kötött ki a büdiség. Jöttem, láttam, letaroltam szegényt.” (Blanka)

Olyan is akad, aki már előre revansot vesz… mint kiderül, a semmiért.

„Amikor gólyák voltunk gimiben, az eggyel felettünk járó lányok beadták nekünk, hogy a koliban hagyomány, hogy a fiúk húsvét előtt reggel átlopóznak a lányszintre, és kilocsolnak minket az ágyból. Ezt megelőzendő, kitaláltuk, hogy hajnalok hajnalán mi lopózunk át a fiúszintre, és mi fogjuk kiönteni őket az ágyból. Így is lett, kis csapatokba verődtünk, és mindenkinek jutott egy srác, akit álmából keltve meglocsolt. A folytatás talán innentől kitalálható, természetesen a fiúk nem terveztek semmilyen locsolkodást, és nem vették jó néven az akciónkat, utána jó darabig nem voltak hajlandóak szóba állni velünk.” (Dóri)

Bárcsak itt lennél és meglocsolnál…

„Apukám lelkes locsolkodó volt, imádta. Ha messze voltam, akkor is felhívott telefonon, verset mondott és »locsolt«. Húsvétkor lesz egy hónapja, hogy meghalt. Hiányozni fog az idei locsolás nagyon.” (Honória)

„Utáltam nagyon, bár alig jött valaki hozzánk. Van egy olyan emlékem, hogy a bátyám meglocsolt, én meg a saját csokijából adtam neki, mert nehogy már neki több legyen, mikor én bűzlök. Most odaadnám neki a világ összes csokiját, csak élne még.” (Éva)

„Két éve lebasztam az apámat viccesen telefonban, hogy legalább virtuálisan meglocsolt volna engem és a kisunokáját. Jót beszélgettünk, viccelődtünk. Akkor beszéltünk utoljára, pár napra rá elhunyt.” (Anita)

  

És a slusszpoén: aki az egészet totál félreérti

„Norvégiában élő ismerőseinkhez tavaly, egy felmenői tekintetében magyar, de már román neveltetésű férfi ismerősük ment locsolkodni. Megérkezése és a háziak vidám üdvözlése után a mosdóba kéredzkedett, ahonnan illatárba burkolva került elő. A háziak kérdezték, hogy hozott-e pacsulit a locsoláshoz? Mire értetlenül nézett körbe: érezhetik, hogy igen, hiszen meglocsolta magát.” (Andrea)

Neked is van jó, rossz, emlékezetes, elrettentő, vagy épp szívet melengető húsvéti locsolkodós sztorid? Ha igen, ki vele, meséld el kommentben, amíg a locsolókat várod! 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Arpad Kurucz/Anadolu Agenc

Fiala Borcsa