Az igazi Miss Diornak sohasem születhetett gyereke a kínzások miatt
Ha meghalljuk a szót: Miss Dior, valószínűleg a parfüm jut először eszünkbe, esetleg érezzük is az illatát, látjuk a millió virággal megszórt provence-i mezőket. Ám a háború, a hősiesség, a koncentrációs tábor vagy az erőltetett menet szavak véletlenül sem ugranának be. Pedig a valódi Miss Dior, pontosabban Mademoiselle Dior életének egy szakaszát ezekkel a szavakkal is jellemezhetnénk. Miklya Luzsányi Mónika írása.
–
Christian Dior nevét divatmárkájának köszönhetően a földkerekségen mindenütt ismerik, ám húgának, Catherine Diornak a sorsa sokak előtt ismeretlen. Esetleg annyit tudnak róla, hogy ő ihlette a Miss Dior parfümöt. Ám ennél sokkal többet tett ez a bátor nő a II. világháború idején.
A Dior-testvérek
A Dior-gyerekek élete úgy indult, mint egy mese az aranykorból. A festői szépségű Normandiában, egészen pontosan a tengerparti Granville-ben születtek, nagypolgári családban. Házuk magasan, egy La Manche csatornára néző sziklán állt. Az anya, Madeleine Dior imádott kertészkedni. Öt gyermeke közül Christian és Catherine örökölte a virágok iránti szeretetét.
Ám a tragédiák már ekkor sem kerülték el a családot. A legidősebb fiú, Raymond, az első világháborúban maradandó sérüléseket szerzett a mustárgáztól, és ma azt mondanánk élete végéig PTSD-ben szenvedett. A másik fiú, Bernard, skizofréniája miatt egy bentlakásos intézményben lakott.
Christian és Ginette – aki később Catherine-re változtatta a nevét – már kora gyermekségüktől kezdve összetartottak. (Volt még egy nővérük, akiről nem sokat tudunk.) Egy ideig nem voltak anyagi gondjaik, ám a család 1929-ben elvesztette a vagyonát, ráadásul az édesanya 1931-ben váratlanul elhunyt vérmérgezésben.
Az apa, Maurice, próbálta összetartani a családot, ám a francia gazdaság 1932 nyarára gyakorlatilag összeomlott, majd az apa ingatlanügyletei végleg csődbe vitték a Diorokat. Maurice Dior eladta a normandiai villát, és Provence-ba költöztette a családját egy kis parasztházba, ahol még villany sem volt.
Catherine ekkor még csak 15 éves volt, és a bátyjával együtt elszöktek otthonról. Christian először egy művészeti galériát nyitott Párizsban. Kisebb kitérők után ekkor kezdte el a ruhatervezést, a húga pedig eladónő volt egy kalap- és kesztyűszalonban.
Christian első ruháit a húgának tervezte, aki őt mindenben támogatta. A gyerekkor és a párizsi évek örök szövetséget szőttek a két testvér közé.
Az antifasiszta ellenálló
A háború közeledett, a németek 1940 júniusában harc nélkül elfoglalták a fővárost. A francia ellenállási mozgalom szinte rögtön elindult, de alig 100 000 embert tartozott a kötelékébe akkoriban, ami szinte csak egy maroknyi csapat Franciaország akkori 40 milliós lakosságához képest. Ez nem meglepő, ha tudjuk, hogy a nácik mindenféle szabotázst kegyetlenül megtoroltak. Ahogyan azt Catherine kapcsán látni is fogjuk…
A francia ellenállás egyik vezetője, Charles de Gaulle tábornok londoni emigrációjából, a BBC francia nyelvű adásain keresztül tartotta a kapcsolatot az ellenállókkal, éppen ezért a megszállt Franciaországban tilos volt rádiót birtokolni, illetve a BBC francia adásait hallgatni (Az erről a témáról szóló megrendítő minisorozatról ITT írtunk.)
Catherine Dior visszaköltözött Provence-ba. Mindenáron rádióhoz akart jutni, ami már önmagában is bűncselekménynek számított, és börtönbüntetés járt érte. Ekkor ismerkedett meg a nős, háromgyerekes Hervé des Charbonneries-zel, aki az ellenállás tagja volt. Rögtön egymásba szerettek.
Catherine 1941-ben csatlakozott a francia ellenálláshoz, tagja lett a francia hírszerzőegységnek, mégpedig az F2 elnevezésű osztagnak. Cannes, Nizza, Marseille városaiban figyelte a német csapatok mozgását, és adta tovább az információt az angoloknak.
Az F2 nem vett részt fegyveres szabotázsakciókban, azonban a hírszerzés ebben az időszakban kiemelten fontos volt a normandiai partraszállás előkészítésében.
1944-ben Catherine-t a mozgalom visszaküldte Párizsba, hogy ott folytassa hírszerzői tevékenységét. A bátyjával egykori közös lakásuk lett az ellenállók központja. Christian nem lépett be az ellenállásba, de mindenben segítette a húgát, aki a bátyja kiterjedt kapcsolatai révén fontos információkhoz juthatott Párizsban is.
A párizsi ellenállók közé azonban német kollaboráns szivárgott be, és 1944-ben 26 másik társával együtt Catherine-t letartóztatták. A kihallgatás alatt kétszer is kegyetlenül megkínozták. Erről csak a Gestapo-tisztek elleni perben beszélt, tanúvallomásából tudjuk, hogy többször megerőszakolták, órákig jeges vízben kellett állnia. Többször majdnem meghalt, míg szó szerint vissza nem pofozták az életbe.
Az is bizonyos, hogy a Gestapo kínzásainak eredményeként sohasem születhetett gyereke. A cél az volt, hogy kiszedjék belőle a bajtársai nevét, de Catherine hallgatott.
Deportálás
Christian Dior minden kapcsolatát megmozgatta a húga megmentésére, sikertelenül. Catherine-t a Gestapo deportálta 1944. augusztus 15-én este. Lényegében ez volt az utolsó transzport, ugyanis Párizst tíz nap múlva felszabadították a szövetségesek. (Az F2-nek körülbelül 2500 ügynöke volt, egynegyedük nő. Közülük legalább 900-at internáltak, deportáltak vagy meggyilkoltak!)
A deportáltak csoportjában mind ellenállók voltak, jobbára franciák, de akadt köztük brit és amerikai állampolgár is. Catherine a ravensbrücki koncentrációs táborba került. Ravensbrück volt az egyetlen, kizárólag női koncentrációs tábor. Becslések szerint 130 000 nőt tartottak itt fogva a tábor működése alatt, csak kevesen tértek haza közülük.
Ravensbrück nem haláltábor, inkább munkatábor volt, napi 12 órát dolgoztatták a nőket.
Catherine Dior több más tábort is megjárt, és egy repülőgépgyárban is dolgozott, ahol szabotálta a munkát. Sorstársai visszaemlékezése szerint igyekezett elrontani a repülőgép-alkatrészeket, hogy azok meghibásodásokat okozzanak. Ezért katonai börtönbe is került, ám itt sem tudták megtörni.
Justine Picardie, aki többek között a brit Vogue egykori igazgatója volt, egy évtizedet töltött Catherine életének kutatásával, könyvet is írt róla. Kutatómunkája során Catherine több rabtársával is készített interjút. Az egyik túlélő, aki akkor 14 éves kislány volt, (az egyébként magyar) Zahava Szász Stessel (lánykori nevén Szász Katalin), elmesélte, hogy neki és sok más nőnek is nagy erőt adott Catherine megtörhetetlen bátorsága.
Volt egy titkos jelük: amikor az ujjaikkal egy V-betűt formáztak, az azt jelentette, hogy hamarosan eljön a győzelem napja, a szövetségesek legyőzik a németeket. Picardie szerint Stessel a lehető legtökéletesebb módon jellemezte Dior kisasszonyt, amikor azt mondta, hogy „Catherine a saját lelkének a kapitánya volt”.
Catherine keresztfia, Nicolas Crespelle elmesélte Justine Picardie-nak, hogy keresztanyja csak egyszer beszélt vele a Ravensbrückben töltött idejéről, amikor is elmondta, hogy az őrök kegyetlen játékokat űztek a fogva tartott nőkkel. Például azzal szórakoztak, hogy kenyeret vagy más, kutyáknak szánt ételmaradékot dobtak le a sárba az éhező nők elé, akik természetesen befalták. Ám Catherine sohasem alacsonyodott le addig, hogy felvegye ezt a kutyáknak szánt élelmet. Így őrizte meg az önbecsülését.
A szovjet csapatok közeledtével erőltetett menetben hajtották a deportáltakat nyugat felé (ahonnan egyébként az amerikai csapatok közeledtek), és Drezdánál Catherine-nek sikerült megszöknie. Ám az iszonyat itt nem ért véget, mert a „felszabadító” orosz katonák valószínűleg megerőszakolták Drezdában. Németországban átélt szenvedéseiről azért nincsenek pontos információink, mert sosem beszélt róluk nyilvánosan, csak szeretteinek írt leveleiben utalt rájuk.
Megérkezésekor bátyja Párizsban várta az állomáson. Ám először nem ismerte meg a saját húgát, annyira sovány, megkínzott és kimerült volt. Még a visszaérkezése örömére készített ünnepi vacsorát sem tudta megenni.
A kínzások, a koncentrációs táborok, az erőltetett menet megtörte a testét, de a lelkét nem. Később egy bátyjának írt levélben arról számolt be, hogy a legsötétebb időszakokban az adott neki erőt a túléléshez, hogy látni akarta még Provence-ban a napfelkeltét és a napnyugtát. Nem csoda hát, hogy a szabadulása után egy időre visszatért Dél-Franciaországba, ahol testileg felgyógyult, megerősödött.
A lelkében haláláig őrizte a sebeket, ám sokat segítettek neki szeretett virágjai. Ugyanis apja 1946-os halála után elkezdett a családi birtokon rózsát és jázmint termeszteni.
Egész életében harcolt azért, hogy igazságot szolgáltassanak az áldozatoknak, de a saját ellenálló és embermentő munkájáról nemigen beszélt. Ennek ellenére a Becsületrend lovagjává ütötték, és megkapta az egyik legnagyobb francia katonai kitüntetést, a Croix de guerre-t.
Miss Dior
Christian 1947-ben mutatta be első kollekcióját, és megteremtett egy divatirányzatot, amely „New Look” néven világsikert aratott. Ebben az évben mutatták be a Miss Dior parfümöt is, amit a bátyja a húgának dedikált.
Az elnevezéshez fűződik egy anekdota is. Catherine a háború után a Provence-ban termelt virágait maga árulta az egyik párizsi piacon. Egy ilyen munkanap után felment a bátyja stúdiójába, ahol éppen az új parfüm elnevezéséről diskuráltak. Mizza Bricard (a Dior kalapgyárának vezetője és Christian múzsája) felkiáltott: „Tiens! Voilà Miss Dior!” (Tessék! Itt van Dior kisasszony!). Catherine ugyanis virágillatot hozott magával, így jött az ötlet, hogy a parfüm neve Miss Dior legyen.
Picardie szerint tehát a Miss Dior parfüm nem az érzékiséget fejezi ki, hanem a hősiességet, a reményt és a testvéri szeretetet.
Christian Dior 1957-ben szívroham következtében hirtelen meghalt. Ezután Catherine visszaköltözött Provence-ba. De nem szakadt el a Dior cégtől, mivel a virágait a róla elnevezett parfümhöz használták fel. 2008-ban, 91 évesen halt meg, ám neve és virágainak illata a Miss Dior parfümben fennmarad.
Források: thefrenchhistorypodcast.com, vogue.com, epa.oszk.hu, rubicon.hu, pritzkermilitary.org, i-m-magazine.com
Kiemelt képünk forrása: YouTube/ Biographics