„Akkor sem szerettem a gyerekeket, amikor én gyerek voltam” – Egy tudatosan gyermektelen nő vallomása
Breakout Room: Horváth Viktóriával, aki sterilizáltatta magát
Horváth Viktória merészet vállalt azzal, hogy a nyilvánosság elé állt élete egyik legintimebb döntésével: azzal, hogy nem szeretne gyereket, és ennek érdekében 32 évesen elutazott Szlovákiába, hogy sterilizáltassa magát. Magyarországon ahhoz, hogy ezt a lépést megtedd (a saját testeddel kapcsolatban), Európa legszigorúbb feltételeinek kell megfelelned – Viktória azt mondja, döntése részben rendszerkritika, amiért itthon megfosztották attól az alapvető emberi jogától, hogy rendelkezhessen a teste felett. De vannak mélyen a gyerekkorában gyökerező, személyes okai is a lépésének. Elképesztően összeszedetten és magabiztosan mesél arról, hogy mi minden vezetett a döntéséig, hogy mit szólt hozzá az élettársa, hogy miért érzi boldogabbnak és kiegyensúlyozottabbnak az életét gyerek nélkül, és arról is, hogy miért nem szereti a gyerekeket. Tudatában van annak, hogy hány „társadalmi normával” és elvárással megy szembe. Tapasztalja, mekkora népharagot szabadít magára azzal, hogy a nyilvánosság előtt is beszél erről. Minden kommentre és sztereotipikus kérdésre határozott válasza van. Lehet nem szeretni, lehet egyet nem érteni vele, lehet elutasítani, de ez tulajdonképpen egy viszonylag egyszerű történet: ő gyerekkora óta tudja, hogy nem szeretne gyereket, tisztában van azzal, hogy a szülőség nem az ő útja, valamint nem tetszik neki, ahogyan a bolygó változik, ezért úgy döntött, hogy ezek közé a keretek közé, nem hoz világra egy kisbabát. Breakout Room: Horváth Viktória tudatosan gyermektelen nő.