– 

Mondtam már, hogy imádok reggelizni? Biztos még nem elégszer... Egy pompás reggeli jó hangulatot kölcsönöz a napnak, ha pedig még vendégeket is hívok rá, mondjuk, rögtön harmincat, akkor akár estig is el lehet nyújtani a dőzsölést. Ezért amikor megkaptam a szakácskönyveket, nyilvánvaló volt, hogy inkább a reggelizős vonalra fogok első körben rástartolni. Mint cseppben a tengert, a könyveket is ezen keresztül fogom letesztelni.

1. Jamie Oliver füstölt lazacos rántottája

Amióta újra elkezdtem futni, szinte minden reggelt két tükörtojással indítok. Egy perc alatt elkészül, cserébe viszont annyi energiát ad, hogy nem gusztálgatom már délelőtt tízkor valamelyik kollégát éhségtől kopogó szemekkel. A baj csak az, hogy a változatosság gyönyörködtet, a sima tüktoj meg irtó hamar válik bazi unalmassá. Nem úgy a füstölt lazacos verzió! Egy kis tálban villával összekutyultam a két tojást, belekevertem 100 gramm apróra vágott füstölt lazacot (amit, ha lehet, még a sajtnál is jobban imádok), hozzáraktam egy csomag karikára vágott újhagymát, és az egész mischungot beleöntöttem az olvasztott vajjal kikent serpenyőbe. Jamie azt javasolja, hogy tíz másodpercenként keverjük át, de nekem kábé fél perc alatt megsült az egész, úgyhogy az ajánlottnál kicsit sűrűbben kavirnyáltam. Mit ne mondjak, isteni lett, a hagyma még ropogós, a tojás még tocsogós... Élvezet volt a heti meetingen diszkréten árasztani a füstölt lazac bukéját.

 füstölt lazacos rántotta

2. Jamie Oliver csodás buggyantott tojása

Már észrevettem, hogy ennek a Jamie-nek mindene vagy csodás, vagy pompás, netalántán isteni, úgyhogy kicsit szkeptikus voltam, mégis mi a bánatot tud a tojásán annyit variálni, hogy kiérdemelje a szuperlatívuszokat. Az előírás szerint elkészítettem a guacomolét, beizzítottam a pirítós sütőt, majd nekiálltam az első pillantásra legbonyolultabb lépésnek: a nyers tojás befóliázásának. A recept szerint egy 30 centi hosszú fóliacsík közepére öntöttem egy kis olívaolajat, rászórtam pár karika csilipaprikát (amit nagyon bölcsen nem magoztam-ereztem ki előtte, mert hogy én vagyok a Jani. Nos, másnap reggel ezt a döntésemet nem kicsit bántam), majd ráütöttem a cumó közepére a tojást. Gyors mozdulatokkal összekaptam az alufóliás csomagot, majd rápillantottam a receptre. Azt írja a fickó, nyomkodjam ki a levegőt, majd kössek rá csomót. Na, gondoltam, ez a Jamie tényleg tiszta hülye, hát már hogy a pitlibe tudnék csomót kötni az alufóliára?! Sajnos hamar be kellett látnom, lehet, hogy a Jamie hülye (azért ne zárjuk ki a lehetőségét), de én még nagyobb hülye vagyok. Merthogy nem alu-, hanem folpack fóliába kellett volna csomagolni a nyers tojglikat. Mit tehettem volna? Nyilván feláldoztam magam a WMN oltárán, mert én tényleg mindent, de mindent csak te érted, kedves olvasó... Úgyhogy megcsináltam újból, ezúttal már helyesen, illetve nem az előírás szerinti hat percig főzve a tojást, csak három és félig, hogy a belseje tényleg jó folyós legyen. Így sikerült pazarul beburkolnom egymás után két reggelit, de nem bántam, mert isszonyat finom volt önfeláldozó vagyok. És így az is kiderült, hogy ennek a receptnek a legbonyolultabb momentuma az épp kellően érett avokádó beszerzése.

 buggyantott tojás

3. Ragacsos polenta

Ezt a receptet a Fuss és főzz! című szakácskönyvben találtam (amit a lányom rendszeresen huss és pöccnek hív, Harry Potter után szabadon). Nagyon kíváncsi voltam, mit tudnak az egyórás jéghidegben való loholás után támadó farkasétvágyamra kínálni a szakemberek, amikor legszívesebben a kutyát is felfalnám szőröstül-bőröstül, csak ilyenkor nyüszítve elmenekül előlem az ágy alá a gyáva. Polentát eddig csak sósan (és khm... kifejezetten diétásan ettem juhtúróval meg szalonnapörccel), úgyhogy nagyok voltak az elvárásaim. Az édes-tejes kukoricakása valóban kész volt tíz perc alatt, nyakon löttyintettem egy kis juharsziruppal, megszórtam diákcsemege de lux-szal, majd gyönyörködve bevágtam a vidáman sárgálló reggelimet. Jó volt, és a kutya is örült, hogy megúszta.

 polenta

4. Fördős Zé kakaós csigája

A két gyerek miatt akkora mennyiségben kell kakaós csigát vásárolnom, hogy már jobban megérné otthon szaporítani őket. Így is tettem Fördős Zé receptje alapján. Viszont nem nagyon mertem eltérni az eredetitől, úgyhogy letoltam egy kiló lisztből, fél liter tejből és 600 gramm vajból a kelt tésztát, ahogy az instrukció szólt. Hát, volt vele meló rendesen, mire begyúrtam, kinyújtottam, áthajtogattam, pihentettem, újrahajtogattam, paralelogrammát és kínai darut csináltam belőle, majd újra ki...  De az az igazság, hogy minden egyes másodperce megérte, mert a végeredmény valami hihetetlenül jó lett. Puha, omlós, meleg... Az meg külön bónusz fícsör, hogy a lakásomat olyan isteni kakaós illat töltötte be napokig, hogy élmény volt belé hazamenni.

(Tudom, sokatoknak ígértem a receptet... De annyira bonyesz a hajtogatós rész, hogy sajnos helyszűke miatt nem fér már ide. Sebaj, a 83 kedvenc magyar receptemben ezt is megtalálod!)

 kakaós csiga

Képek és szöveg: Fiala Borcsa