Az élet utat tört magának

Momónak soha nem volt (cella)társa, a szomszédaitól pedig erős rácsokból és drótkerítésből álló dupla rétegű válaszfal különítette el.  

A gondozók számára elképzelhetetlen volt, hogy e két rétegen keresztül sikeres párzásra lett volna lehetősége. Ám 2021-ben Momo mindenki megdöbbenésére életet adott egy fekete szőrű hím gibbonnak.

Természetesen az állatkerti dolgozók nem hagyták annyiban a dolgot. Széklet- és szőrmintákat vettek Momótól, a kicsinyétől és négy potenciális apától DNS-elemzésre. A vizsgálatok sikerrel jártak, ugyanis végül a Kujukushima Állat- és Növénykert a héten felfedte az apa kilétét, aki nem más, mint Itoh, egy harmincnégy éves, igen mozgékony gibbon. 

 

Két év kellett a válaszhoz

„Két évbe telt, mire rájöttünk, mert nem tudtunk elég közel jutni Momóhoz, hogy mintákat gyűjtsünk. Nagyon védte a kicsinyét” – mondta Jun Yamano, az állatkert felügyelője.

Ám hiába derült fény az apa kilétére, az még mindig nem világos, hogy ha Momónak soha nem volt közvetlen kapcsolata Itoh-val, akkor mégis hogyan esett teherbe?

Yamano szerint a majmok érintkezési pontja valószínűleg egy kilenc milliméter átmérőjű lyuk volt a falon.

Az állatkertben Momo és Itoh felváltva láthatók reggel és délután a kiállítótérben, közvetlenül Momo ketrece előtt. A két teret válaszfal választja el – egy perforált deszka –, amely állítólag megakadályozza, hogy a majmok keveredjenek.

Vagy nem.

„Nagyon valószínűnek tartjuk, hogy azon a napon, amikor Itoh a kiállítótérben tartózkodott, egy lyukon keresztül párosodtak” – mondta Yamano. 

 

A legeltökéltebb hím

Ez azért is szokatlan, mert az állatkert gondozóinak kifejezetten nehéz összeismertetni a gibbonokat, hosszas próbálkozás, sok kudarc és végtelen türelem után nagy nehezen sikerül őket rávezetni a párzásra. Erre a természetben nem lenne nyilván szükség, de a vadon élő gibbonok a külső megjelenés, a társas viselkedés és a hangok, például az általuk énekelt összetett dalok alapján választják ki társaikat. Az állatkerti körülmények alaposan belekavarnak ebbe a párzási koreográfiába. Azt viszont senki se tudja, hogy Itoh mit tett Momo meghódításáért, bár nem kizárt, hogy az eltökéltségével nyűgözte le a magányos nőstényt.

Miután a rejtély megoldódott, Yamano elmondta, hogy

a tervek szerint Itoh-t Momóhoz és gyermekükhöz szeretnék költöztetni, csak előbb még össze kell szoktatni őket. Ha minden jól megy, akkor előbb-utóbb családként élhetnek majd együtt. 

Mindenesetre az állatkertben a további nem kívánt terhességek elkerülése érdekében a perforált válaszfalat nyílások nélkülire cserélték.

Forrás: ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Wirestock

Szabó Anna Eszter