–

Helló-ween, helló halál!

Mi családilag nagyon hiszünk a tabumentes beszélgetésben, és ez a halál témakörére is igaz. Bár nem olvasom fel minden október végén a pontos hagyományrendszert, de megbeszéljük, hogy ez az időszak miről szól. A lányaim tudják, hogy az eredeti legenda szerint október 31-én elvékonyodott a határ a halottak és az élők világa között, és az emberek azért öltöztek mindenféle ijesztő jelmezbe, hogy ezzel elűzzék a holtakat.

Párbeszéd a lányaim között:

„A halloween [halovin] neve a halottból lett?”

„Neeem, az halloween [hellovin] a hellóból. De miért hello, amikor halottak vannak benne, meg rémisztő dolgok?”

Én itt csendesen hálát adok istennek, az ünnep történetében amúgy szerepet kapó ördögnek, és mindenkinek, hogy a válaszok egy Google-keresésnyire vannak tőlem. (A halloween szó az „All Hallows Eve” – vagyis magyarul mindenszentek (elő)estéje kifejezés rövidülése, és ez az egykori pogány ünnep hozzákapcsolása a keresztény halottakról való megemlékezésnek. Így még a keresztény hagyományok szerint is lehetett egy kicsit bulizni a szent ünnep előtti este. Ma meg már az angolszász kultúrából szerintem szinte minden európai ország átvette a hagyományok neki tetsző részét, az a tapasztalatom, hogy Magyarországon nem jellemző a „csokit vagy csalunk” típusú édességgyűjtés, de tematikus beöltözős bulik a legkisebbektől a felnőttekig mindenkinél előfordulnak, és akkor ki lehet élni a jelmez-édesség-tökfaragás élvezetét.)

Kapom a következő kérdést: „De miért akarták elijeszteni a feltámadt halottakat? Miért nem örültek, hogy látják őket?” Hú, itt azért már kicsit bajban vagyok, de valamit összehozok a félelmetes zombikról meg a rémisztő múmiákról. Nem győztem meg őket, mivel nekik is vannak olyan „halottaik” (nagyszülők, akiket nem ismerhettek), akikkel szívesen találkoznának, nehéz megmagyarázni a dolgot.

De mi lesz a hullámmal?

Amúgy is kéthetente felmerülő kérdés a kisebb lányomnál, amit most is elsütött: „Anya, én mindig a babácskád leszek? Akkor is, ha már halott leszel?”

Legutóbb azt is megkérdezte, hogy élni fogok-e még, amikor ő kilencéves lesz. Tudom, hogy mostanában kicsit karikásak a szemeim, és nem mindig vagyok topformában…

Meg, ugye, akármi történhet, de azért talán annyira nem rossz a helyzet, hogy öt év múlva aktuális lesz ez a kérdés. Szóval mondtam is magabiztosan: naná, hogy élni fogok még.

A nővére most hozzácsapta a kérdés: „És mi lesz veled, ha meghalsz?” Elmondtam, amiben hiszek a lelkemmel kapcsolatban, meg persze a földhözragadt valóságot a testemről. És hozzátettem, hogy tőlem azt csinálnak a hullámmal, amit akarnak, koporsó, urna, bármi jöhet, nem lesznek speckó kívánságaim tengerparti naplementében kishajókon úsztatandó hamvakról (nem lehet elég korán kezdeni ennek a tisztázását).

A nagyobb lányom mondta is, hogy ez részéről teljesen oké, mert ő nem akarja a temetőbe vinni a testemet, hanem inkább haza, hogy mindig vele legyek. Hát nem imádnivaló? Azért igyekeztem lebeszélni erről.

Halott Elza, véres séf, fekete macska, gonosz tündér

Miután minden, halottakkal kapcsolatos kérdést tisztáztuk, áttértünk a félelmetes jelmezekre. Mert nálunk minden évben felmerül a kérdés, hogy miért nem lehet ilyenkor is Elzának, balerinának meg hableánynak öltözni. És én mindig elmondom, hogy lehet, csak éppen pont az helovinozás lényege veszik el akkor, és bőszen ajánlgatom a halott Elzát mint opciót (van egy Elza-jelmezünk farsangról, amit egy kis ételfestékkel szerintem elég jól össze lehetne „vérezni”). De sosem választják azt, és a másik nagy kedvencemet, a véres séfet sem, pedig azt évek óta meg akarom valósítani (talán majd én is beöltözöm egyszer).

Aki Lilla tökös cikkét olvasta nemrégiben, sejtheti, hogy milyen vonalon mozgunk: a nagyobb lányom halott unikornis lesz, a kisebb pedig fekete macska. Mivel én a házi jelmezkészítést „hozom otthonról”, igyekszünk minden évben valami egyszerűben gondolkozni, ezeket a meglévő fekete ruhák mellett némi fejdísszel és arcfestéssel valósítjuk meg. Tavaly mindenki boszorkány volt, így készítettem nekik tütüt házilag (egy szalagra felcsomóztam a csíkokra vágott fekete tüllt) fejenként 400 forintból, ami minden jelmezhez passzol. A nagyobb lányom az első halloween-bulija idején még meggyőzhető volt, akkor egy régi narancssárga pulcsit alakítottam tökjelmezzé, és volt egy év, amikor gonosz tündér volt, ahhoz meg az egyik saját fekete szoknyámat szűkítettem be ideiglenesen.

Szóval szerintem ezeket a jelmezeket kimondottan ér nagyon olcsón és egyszerűen megúszni, én legalábbis anyagi okokból sem szívesen ruházok be egy kész szettbe.

Idén az időjárás eddig nem volt túl helovines, de amúgy a jelmezrészek beszerzése, összerakása ideális program a hűvös őszi estékre, amik pont ma kezdődnek.

Két buli között egy kis temetői emlékezés

Bár nyilván az ovis korosztályban a halloween elviszi a show-t, azért a halottak napjáról is beszélgetünk kicsit, mondom, hogy majd gyújtunk gyertyát, ennek nagyon örülnek, mert amúgy nem szeretem a gyertyát, így nálunk nem nagyon szokott lenni. De kicsit én is bajban vagyok, mert nekem az emlékezés évek óta nem a temető meg a mécsesillat, hanem a mindennapok része. Azért igyekszem, mert közben meg érzem, hogy a gyerekeknek kellenek a támpontok, a keretek egy-egy ilyen nehéz témában.

Plusz én is az idei év keresztkérdéseinek a hatására tudtam meg, hogy nemcsak a november 1-i mindenszentek az ünnep, hanem a november 2-i halottak napja is, amikor a még nem megnyugvásra talált holtakra emlékezünk. (Ti ezt vágtátok?)

Szóval van miből felzárkóznom a hagyományok terén.

Közben folyamatosan sütünk-főzünk, ami nekem nemcsak a bulikra készülő sütik előállításából áll, hanem olyan, otthonról hozott szeretet kimutatásában is, ami segíti az emlékezést. Könnyebben gyújtok gyertyát, ha közben a sütőt is begyújthatom, és megcsinálhatom a régi családi kedvenc répatortát keksz formájában (recept innen), vagy trükközhetek kicsit, ahogy anyukám tette, és belerejthetem a sütőtököt egy rémisztő fehércsokis muffinba vagy minitortába (persze az én gyerekkoromban még nem voltak ilyen menő receptek, de anyukám ahhoz képest nagy spíler volt a témában).

Ti milyen hagyományokat tartatok? Hogyan emlékeztek? És hogyan beszéltek ezekről a nem könnyű témákról a gyerekeiteknek?

Tóth Flóra

A cikkben található képek a szerző tulajdonában vannak