Mindenkinek akkor kell pisilni, kakilni, elesni, amikor meginnál egy kávét kilátással – „Girlzonboard” Flóra nyaralós élményei
Szerintem a legjobb dolog a szülőségben a gyerekekkel nyaralás. Mondjuk, lehet, hogy csak azért gondolom így, mert amióta anya vagyok, még sosem nyaraltam gyerekek nélkül, és egyelőre nem is vágyom rá. Már csak azért sem, mert az eddigi tapasztalataim alapján minden nyaralásra jut valami sírva nevetős kaland, probléma, tanulság, gyerekszáj… vagy leginkább mind egyszerre. Nyaralós tapasztalatok és történetek a Girlzonboardról. Családi nyaralás előtt vagy közben kötelező olvasmány. Aki pedig már nyaralt gyerekekkel, az meséljen kommentben a legabszurdabb pillanatokról! Tóth Flóra egyelőre még csak az emlékeiben nyaral.
–
Nyaralási anomáliák egy mondatban
- Aki a Balatonba nem akar bemenni, mert nem látszik az alja (true story), az három órával később kijönni nem akar majd. Pedig azóta sem bukkant fel az iszap az alján. (Kevésbé konkrét változat: bármilyen programra nem akarnak menni, onnan lesz a legnehezebb elrángatni őket.)
- Ha háromszor megkérdezed, hogy kérnek-e sült rákot, de a krumplit választják, sose kérj rákot. Tapasztalat. (EGY darab maradt nekem.)
- Ha nyaralás közben egyszer-kétszer úgy utalsz a szállásotokra, hogy „haza”, akkor az ingatlanügyekben kevésbé jártas gyermeked pár héttel később nagy társaságban kéri, hogy menjünk vissza a „londoni lakásunkba”… vagy a „szlovéniai házunkba”. Nyilván mindkettő van.
- Ha úgy érzed, hogy már teljesen belejöttél a csomagolásba, és simán beleférnek a cuccok a bőröndökbe is… akkor otthon hagyod az összes fürdőruhát. (Igen, megtörtént.)
- Ha valamilyen fogyóeszközből mégis hozol, annak ellenére, hogy erről igyekszel leszokni, akkor olcsóbb, mint otthon.
- Bármilyen felfújható dolgot viszel nyaralni, bármilyen elővigyázatossággal, mire odaérsz, lyukas lesz. Legkésőbb az első használatkor.
- Akkor van a legnagyobb forróság, amikor a szálláson hagyod a gyerekek kalapját. Amikor egy fejre húzott bugyival igyekszel megúszni a napszúrást, mindenkinek elmesélik majd.
- Bárhol az utadba akadhat egy pénzbedobós „vidámpark”, és az egész programtervet kiütheti. (Személyes jó tanács: ha megtörténik, kávé és flow.)
- Mindenkinek akkor kell pisilni, kakilni, enni, inni, elesni, amikor szeretnél meginni egy bögre kávét a csodás kilátásban gyönyörködve.
- Nem létezik olyan szuper gyerekszoba, extrás ágy, csodás ágynemű, ami megakadályozná, hogy a gyermekek reggelre a szülők között kössenek ki (king size bed, csak ennyit mondok, persze még sosem próbáltam).
- A fényképezőgép mindig az utolsó előtti napon kerül elő, kissé pánikszerűen. Onnan szép nyerni.
- Egy szuper akusztikájú múzeumban a legcsendesebb gyermekek is visító vércsékké változnak.
Hirtelen ezek jutottak eszembe. Meséljetek ti is...
Az első nyaralós kaland – nem apróztuk el
Mi L féléves korában indultunk neki a nagyvilágnak, ez konkrétan Rodoszt jelentette. Fapados + autóbérlés + apartman (vagy lakás) a bevált kombónk, akkor is ezt toltuk. Én még a hatalmas mikrós sterilizálót is elcsomagoltam, hátha vedelni fogja a vizet az addig 99 százalékban anyatejes gyermek (G teljesen hülyének nézett, és igaza is volt). Mondjuk, L ivott vagy tíz kortyot, és drámai lett volna, ha ezt nem teljesen steril cumisüvegből teszi.
Egész jól alakult a dolog, L kimondottan kedvelte, hogy vittük ide-oda, tengerbe, tavernába… addig a pillanatig, amíg fel nem fedeztünk egy szuper, bár kissé elhagyatott strandot. Fürödtünk, megszáradtunk, pakoltunk be az autóba, amikor G egy óvatlan mozdulattal a csomagtartó peremére tette a kulcsot. Majd egy még óvatlanabbal becsukta a csomagtartót. A jóisten mókás kedvében volt, ezért elintézte, hogy a kulcs úgy pattanjon, hogy közben bezárja az autót (G szerint: csinálja utána, aki tudja – szerintem inkább ne). Semmi gond, a gyermek szerencsére nem volt bent, csak az irataink meg a babakocsink. Hívtuk a bérautó céget. Adnak másik autót. A pótkulcs viszont Athénban van, három nap, mire Rodoszra ér. Mi két nap múlva repültünk (volna?) vissza Budapestre. Para. Pikkpakk megkaptuk az új autót, és azt az infót, hogy menjünk vissza másnap tízre a bezárt autóhoz. Jött két fickó laptoppal, mire odaértünk, már nyitva állt a jármű. Megeskettek, hogy itt nem történt semmi, szó sincs semmiféle trükkös nyitásról. Megesküdtünk (az iratok és a babakocsi birtokában nyilván). Szerintetek ez arra is vonatkozott, hogy öt évvel később ne írjak róla bejegyzést?!
Mi volt a legszebb a nyaralásban? A vidámpark!
Két éve nyáron elmentünk az Amalfi-partra, ami csodaszép, tele jobbnál jobb strandokkal – mondjuk, nyáron ne menjetek a népszerűbbekre (például Positanóra, ahonnan hajóval menekültünk öt perc után), mert frászt kaptok a tömegtől. Isteni pizzák, tészták, tenger gyümölcsei, csodaszép tájak, szuper tenger, kulturális lehetőségek… Kétszer elmentünk Nápolyba is, szóval minden volt, de tényleg. Nagy nyaralási feltalálásunk, hogy minden napra betervezünk egy „felnőtt”- és egy „gyerekprogramot”, hogy mindenkinek az igényeit kielégítsük. Nyilván a strandolás szabadon beilleszthető bármelyik kategóriába (bár nem vagyunk nagyon parton fetrengő típusok családilag, ezt, mondjuk, a képeket látva sem nehéz megállapítani, mind a napallergia határán mozgunk), a piacozás már véleményes, a hercegnős múzeum gyerek-, a modern művészeti felnőttprogram… a hajózás attól függ, hogy ki hogy áll aznapra. És a szállodánktól gyalog tíz percre található pénzbedobós, trambulinos, olasz mulatós zenés, full gagyi vidámpark egy délutáni alvás után bármelyik napon, durván feljavította az arányt. Természetesen a gyerekek javára, én legszívesebben onnan is menekültem volna, de nem jött egy hajó sem értünk, csak olyan, ami körbe-körbe vitt, és 40 kg volt a súlyhatára (inkább nem szálltam be).
Hazafelé a reptéren várakozva megkérdeztük a lányokat (közel két és három és félévesek voltak akkor), hogy mi volt a legszebb (!!!) a látnivalók közül (több más kérdés között). Na, mire tippeltek? Naná, hogy a vidámpark!
„Apa… husi… pipi… hamm”
Ez megint egy olyan sztori lesz, amiről én sem hinném el, hogy megtörtént (jöhetne amúgy néhány biztató komment, hogy veletek is esnek meg teljesen szürreális dolgok időnként, mert kezdem kissé hülyén érezni magam). Barcelonában elég tartalmas öt napot töltöttünk, elmentünk többek között az állatkertbe (ami egyébként nem volt túl jól élmény – kicsi kifutók, szomorú állatok). Úgy alakult, hogy csúszásban voltunk, és hiába tudjuk az alapszabályt, hogy ilyen helyeken TILOS enni, nem nagyon volt más választásunk. A hely egy hamburgerező volt, ahol a gyermekek sült krumplit fogyasztottak, a felnőttek pedig elvileg hamburgert. Csakhogy a kedves séf (hahaha) úgy képzelte, hogy az egyébként méregdrága hamburger úgy a tuti a vendégeknek, ha egy szikkadt zsemléből és egy undorító löncshússzerű izéből áll. Én kapásból félretoltam, és ettem egy picit a lányok krumplijából, G viszont úgy ítélte meg, hogy két dl ketchup még megmentheti a helyzetet.
Így elvitte a „hambija” tetejét, hogy telenyomja a roppant vonzó tízliteres adagolóból. Eközben egy sirály odaröppent az asztalunkhoz, és a pőrén hagyott húst egy az egyben bekapta. Majd elrepült. Esküszöm.
A fotó akkor készült, amikor G, végignézve a történteket, kapcsolt, hogy lefotózza az elkövetőt, de ő megijedve az esetleges jogi következményektől (ez két éve történt, hol volt akkor még a GDPR), eliszkolt. Illetve repült. De amatőr volt, és nem ment elég messzire (nem számolt a teleobjektívvel), így elkészült a terhelő bizonyíték. Aki látja a madarat, üzenem neki: lóg 11 euróval. N másfél éves volt ekkor, és ez volt az első összefüggő sztori, amit el tudott mesélni. Mivel a reakciónk talán kicsit túlontúl lelkes volt (eléggé vártam, hogy ő is elkezdjen beszélni, pedig akkor már tudtam, hogy ez mivel jár), utána két hónapig mindenkinek elmesélte: „apa… husi… pipi… hamm”. Naponta többször. Aztán megtanulta a picit árnyaltabb verziót, és azóta is felidézi, ha sirályt lát.
Tóth Flóra
A fotók a szerző tulajdonában vannak
