A mi esetünk viszonylag egyszerű

Ugyanis Barni december 25-i születésével determinálta a sorsunkat és a karácsonyainkat is. Amíg olyan kivételesen szerencsés helyzetben lehetünk, hogy nemcsak a szüleinkkel, de még a dédikkel is osztozhatunk az ünnepen (ráadásul rögtön kettőn), addig nem kérdés, hogy Magyarországon a helyünk. Számomra ez a gondoskodás egy kifejezőeszköze, hiszen ők, akik már olyan idősek, hogy nem tudnak utazni, ki vannak szolgáltatva a mi döntésünknek, hogy mikor láthatják a dédunokát. Ha nagyon optimistán akarom nézni, akkor tulajdonképpen nyertünk ezzel a helyzettel, így ugyanis nem kell az imádott unoka szülinapján is mérlegelnünk, hogy hol és hányszor ünnepeljük meg a cseperedését. 

Annak ellenére, hogy a családunk együttműködő és alkalmazkodó a táncrendünk kialakításában, mégis nehézkes meghúzni a határt, hogy kit látogatunk meg és kit nem.

Édes teher ez, mert azt jelenti, hogy sok érzelmi szál fűz minket a szülőhazánkhoz, és sokan kíváncsiak ránk, ha hazatérünk. Közben viszont elképesztően fárasztó, különösen év végén, amikor amúgy mindenkinek le vannak merülve az energiaraktárai.

A tél amúgy sem az az időszak, amikor csak úgy összefutunk egy italra

Ilyenkor nagyobb az esély, hogy valaki éppen bekap valami megfázást és az utolsó pillanatban lemondja a találkozót, arról nem is beszélve, hogy ilyenkor többnyire valakinek az otthonában tudunk csak találkozni, ami nem mindenkinek kényelmes az ünnepi őrületben. A gyerekes találkozókat pedig sokkal egyszerűbb menedzselni a szabad ég alatt, jó időben, mint zárt térben a karácsonyi turnétól, hidegtől és sötéttől amúgy is nehezen kezelhető porontyok hangulatingadozásai közepette. 

Egyrészt meglehetősen ideális (még egész napos utazás után is) megérkezni a karácsonyi vacsorára és élvezni az eredményét anyukám háromnapi fáradhatatlan munkájának a konyhában, másrészt bennem egyre jobban érlelődik a vágy, hogy egyszer én is vendégül láthassam a szeretteimet egy ilyen nagy ünnepen, én állítsam össze a menüt és stresszeljek hetekig, hogy meg tudom-e valósítani az elképzeléseimet – vagyis a saját karácsonyi rutin kialakítása.

Nekünk az elmúlt két év tapasztalata alapján az vált be, hogy 24-én utazunk haza, aminek van valami varázslatos hangulata, ha másért nem, akkor azért, mert Barni két órán keresztül lesi a felhők felett, hogy megpillantja-e a Mikulás szánját.

Itt is, ott is!

Így lehet egy kis családi ünnepünk itt, Londonban, és otthon senkinek nem vagyunk útban az előkészületek során. Idén csak egy hetet töltünk otthon, mert döntöttünk, önző módon engedélyezünk magunknak egy kis pihenőt, és nem turnézzuk végig az összes barátunkat menetrendszerűen, ahogy a tavaszi vagy a nyári látogatásaink során. Így lesznek láblógatós, nyugodt napok, míg Barni önfeledten kiélvezheti a nagyszülők osztatlan figyelmét. 

Barni úton - Forrás: Pásztory Dóri

Azt hiszem, nekik ez a legnagyobb ajándék, ezért nem bánom, hogy lényegesen nagyobb összeget kell fordítanunk az utazásra, mint bármikor máskor, és könnyen elviselem azokat az apró súrlódásokat is, amik még a viszonylag békés családokban is előfordulnak. Mivel egyke vagyok, nem tudom elképzelni az ünnepeket az anyukám nélkül, úgyhogy biztos, hogy amikor megtehetjük, együtt töltjük a szentestét.

Családonként változik a helyes válasz erre a kérdésre, és nem feltétlenül csak a külföldön élők problémája, hiszen utazni országon belül is macera ilyenkor (főleg gyerekkel), az viszont igenis nehezebbé teszi a döntést a mi esetünkben – akik országhatáron kívülről érkeznek –, hogy komoly anyagi ráfordítással jár az utazás az évnek ebben a szakaszában. Érthető, hogy nem mindenki tudja bevállalni ezt az anyagi terhet. 

Van, aki megtehetné, de úgy érzi, neki nem éri meg, ugyanis békésebben, meghittebben tudja megélni az ünnepeket távol a családjától.

Talán azok vannak a legnehezebb helyzetben, akik szívesen mennének, de egyszerűen nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy hazautazzanak, így kényszerből karácsonyoznak távol a szeretteiktől.

„Mindenki másképp csinálja”

Amikor körbekérdeztem a külföldön élő ismerőseimet és a Mommynity zárt csoport anyukáit, hogy ők hogyan élik meg ezt a dilemmát, és kinél milyen megoldást vált be, pont olyan sokféle választ kaptam, mint amire számítottam. Ahol kisebb a család, ott megszervezhető az is, hogy a közeli hozzátartozók látogatják meg a külföldön élőket. Stockholmban élő barátnőm például boldogan várja, hogy az anyukája megérkezzen hozzájuk az ünnepekre. Timi férje svéd, így az ő rokonai helyben vannak, ennek ellenére az elmúlt években mindig hazautaztak. Most viszont változtattak az szokásokon, ami neki sokkal felszabadultabbá teszi az ünnepeket, mint korábban.

Eszterék hét éve laknak Németországban, ahol a férje szülei a közelben élnek.

Ők azt a megoldást választották, hogy egyik évben mennek, a másik évben maradnak, így mindkét oldalon megadatik az élmény a nagyszülőknek, hogy az unokával élvezzék a karácsonyt.

Annának, aki szintén Stockholmban él, kellett néhány év tapasztalat és végigrohant ünnep, hogy belássa, ő inkább nyugit szeretne a gyerekekkel és a párjával. Azóta Svédországban maradnak, és síeléssel töltik az ünnepeket, a családlátogatást pedig megtartják a tavasz elejére.

Sáriéknál nemcsak a család felnőtt tagjai részéről, de a gyerekek irányából is érkezett a nyomás, mert ők is magyarországi karácsonyt preferálják, így annak ellenére, hogy neki és a férjének igazán jó élmény volt négyesben ünnepelni Londonban, végül idén is utaznak Magyarországra.

Dóri és a férje viszont csak addig utaztak haza, amíg a kislányuk meg nem született, azóta inkább hármasban töltik a karácsonyt, és az ünnepek utánra időzítik a családlátogatást.

Nagyon változó, melyik család hogyan reagál a döntésre. Van, akinél több éven át tartó mosolyszünet és sértődés lesz a távolmaradás eredménye,

és van, hogy az évek alatt hozzászoknak és megenyhülnek a hozzátartozók. Van, ahol a tudat, hogy végre együtt lehet mindenki, inkább növeli az elvárásokat és a feszültséget, máshol ez az év csúcspontja, a viszontlátás öröme és meghittsége járja át a szentestét.

Nekem maga az utazás a szeretetet és a gondoskodást fejezi ki, ennek ellenére el tudom képzelni, hogy öt-tíz évente kihagyjuk a budapesti telet, és valami melegebb helyen, másfajta élményeket gyűjtve éljük át az ünnepeket.

Mindenkinek olyan karácsonyt kívánok, amilyet a legjobban szeretne, és azt, hogy ehhez meg tudja teremteni a lehetőségeit, megkapja a szükséges támogatást és szeretetet azoktól, akik a legfontosabbak számára. Mi, akik távol élünk a szeretteinktől, igazán tudjuk, hogy nem mindig a személyes jelenlét az összetartozás és mély érzelmi kapocs szorosságának mértéke.

Pásztory Dóri

Kiemelt képünk illusztráció