A gyógyszerek tablettás formáját azért fejlesztették ki, hogy egyszerűbb legyen nagy tételben csomagolni valamint lenyelni az általában keserű, és addig mondjuk ostyába csomagolt porokat. A „tabloid sajtó" – nálunk bulvár néven fut – is könnyen fogyasztható tartalmat jelez.

E logika mentén gondolom, hogy léteznek „tablettás mondatok” is, amelyeket rutinszerűen adagolunk egymásnak, mint a fájdalomcsillapítót, ha valakin kitör a migrén.     

Persze érthető: nem lehet mindig, minden váratlan pillanatban előrukkolni egy frappáns ötlettel, eredeti gondolattal, valóban segítő tanáccsal – hallgatni, nem szólni, nem tanácsolni semmit meg olyan snassz, udvariatlannak tűnik, aggódunk, hogy érzéketlennek fognak gondolni bennünket, olyan embernek, aki meg sem próbál együtt érezni: legyen szó komoly tragédiáról, kisebb bosszúságról vagy hétköznapi vívódásról.

Talán sokszor tényleg el is várja az ember, hogy mondjon valamit a másik. Akár egy szétrágcsált közhelyet vagy üres frázist. Csak szólaljon meg, tudassa, hogy itt van, ha nem is mond semmi újdonságot, nem vagyunk egyedül a mumusokkal.

Mások, máskor viszont a világból kiszaladnak egy közhelyes vigasztalástól, instant bölcsességtől. „Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna” – gondolják magukban, de az arcukon ott a bosszúság. A miénken meg a szégyen.

De lássuk az ismerősi körömben gyűjtött, számukra legidegesítőbb „tablettás mondatokat”, önigazoló bölcsességeket. Folytatjátok?

1. Azért nem jelentkezik, mert megijedt. Nem bírja a kötöttséget. (Kizárt, hogy nem tetszel neki.)

2. Nem veled van a baj, a pasikkal.

3. Azért nem vett el, mert bepánikolt. (A házasságtól, semmiképpen sem tőled.)

4. Félrelépett? Kapuzárási pánik! („Minden" férfi ezt csinálja.)

5. Az okos nők megijesztik a pasikat. (Meg a túl szépek, a csúnyák, az önállóak, az öntudatosak, az emancipáltak, a feministákról nem is beszélve, az idősebbek, a túl fiatalok, a szinglik, a sportosak, azok, akik sokat keresnek, azok, akiknek jó állásuk van, a karrieristák, a háztartásbelik, azok, akik gyereket akarnak és azok, akik nem… ugye?)

6. Engedd el, és akkor sikerülni fog! (grrrrr)

7. Ha szeret, visszajön, ha nem, soha nem volt a tiéd. (??????)

8. A gyógyulás fejben dől el. (Igen, de azért nem árt orvoshoz menni, ha betegek vagyunk.)

9. Minden testi tünetnek lelki oka van. (Ha tehát beteg vagy, te tehetsz róla, a viselkedésed, a fel nem dolgozott traumáid, a sérüléseid.)

10. 

Ismerek valakit, akinek ugyanez volt a baja, és meggyógyult. (Ha te nem, az a te bénaságod.)

11. Azért nem jönnek oda hozzád a fiúk, mert nem mernek megszólítani.

12. Nyugodj meg, ha majd nem számítasz rá, akkor fog rád találni a szerelem. (Murphy?)

13. Nem kéne ennyire kimutatnod, mennyire szereted. A férfiak a jégkirálynőket szeretik. (Meg a nagymellű törékenyeket, a butácskákat, azokat, akik felnéznek rájuk, a tinilányokat és a hasukat… tudjuk?!) 

14. Száz kiló alatt nem férfi a férfi. („megemberesedett”…)

15. Nem kell mindig mindent őszintén elmondani neki, egy nő maradjon titokzatos! (Ha megun, az azt jelenti, túlságosan kiadod magad.)

16.

Egyél nyugodtan még egy szelet tortát, a férfiak úgyis azt szeretik, ha egy nőn van mit fogni!

17. Ne keseredj el! Majd jön másik, annyi hal van még a tengerben.

18. Elhagyott? Majd rájön, mit vesztett! (Hollywoodban mindig ez történik.)

19. Vigyázz, mert amitől félsz, azt bevonzod! (Ha „bevonzottad”, te vagy a hibás, miért nem gondoltál másra?)

20. Ne aggódj! Életkori sajátosság. (Ellentétben az okoskodással, ami kortól független.)

Kurucz Adrienn

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images