Nincs időm húszlépéses rutinra, de anyaként is figyelnék a bőrömre

–

Kérhetnék egy bőrmegújító koktélt?

Van abban valami nagyon vicces, hogy életemben akkor voltam leginkább rákattanva a krémekre, kencékre, amikor magától is a legszebb volt a bőröm. Egyetemista koromban, amikor kicsattantam az egészségtől – sehol egy pattanás, sehol egy májfolt –, na, hát nyilván akkor állt a legtöbb tégely és tubus a tükröm előtt. Az volt a napom fénypontja, amikor elmerülhettem a finom illatú, lágy krémekben, mintha a saját kis személyes wellness-centrumomban lettem volna.

Aztán gyerekeim lettek, és a nagy ön-pampucolásból annyi maradt, hogy a be nem szívódott kézkrémet az arcomra kentem. Mivel genetikailag azért szerencsésnek mondhatom magam, nagyon nem is voltam rászorulva arra, hogy sok időt fordítsak a bőrömre, bár hazudnék, ha azt mondanám, nem szürkült bele az arcom az évekig tartó kialvatlanságba.

Utólag visszanézve az akkori képeket, egy varázserejű revitalizáló-fiatalító-pihentető-feltöltő koktél kívül-belül igencsak rám fért volna már tíz éve is.

És hát most, a harmincas éveim vége felé járva már fekete-fehéren látszik, hogy a bőröm több törődést igényel, és sokkal jobban megsínyli, ha nem figyelek magamra. De mihez kezdjek, ha gyerekek és munka mellett se időm, se energiám, se pénzem és urambocsá’, kedvem sincs a hosszas és körülményes bőrápolásra?! Hát…

… semmiképp sem szabad azt csinálni, amit én

Néhány hónapja beszabadultam egy drogériába, és vakon megvettem néhány dolgot, amiről rémlett, hogy hasznosak lehetnek. Vettem egy valamilyen hialuronsavat, egy valamilyen hámlasztót, nappali és éjszakai hidratálót, és azt gondoltam, ez így biztos jó lesz.

Eltelt egy-két hét, és nem mondom, hogy csúnya lett a bőröm, de valami érezhetően nem stimmelt. Tehát elmondhatom, hogy a nagyjából nullalépéses rutinomtól is szebb volt a bőröm, mint a random dolgokkal való kenegetéstől.

Jó, hát tévedni emberi dolog, és nő legyen a talpán, aki soha egy pillanatra nem bizonytalanodik el abban, hogy akkor most szüksége van-e a szépséghez egyes termékekre – vagy sem.

És azért ne tegyünk úgy, mintha ez az egész csupán a szépségről vagy az egészségről szólna, ugyanis az az idő, amit bőrápolással töltünk, színtiszta öngondoskodás. 

Mondjuk, én már a harmadik percnél valami más, „hasznosabb” dolgot csinálnék, tehát ha nekem kötelezően kiadnák, hogy naponta fél órát ilyesmivel kell töltenem, beleőrülnék – míg másnak ez maga a mennyország. De ez leginkább azért alakult így, mert az anyasággal mindennapi társam lett az a belsővé tett társadalmi kényszer, hogy csak az hasznos időtöltés, amivel a környezetem is jól jár.

Amikor az ismerőseimet, barátaimat és egy zárt anyukacsoport tagjait is körbekérdeztem a témában, azt hittem, a többség hozzám hasonlóan legfeljebb csak Insta-videókon lát szakszerű arcápolási rutint – de tévednem kellett. 

Egyik régi barátnőm például reggel korábban kel mindenkinél negyven perccel; ez alatt kényelmesen megkávézik, berakja aktuális kedvenc sorozatát, és közben végigmegy a soklépéses rutinon. Este ugyanez, csak már akkor, mikor mindenki alszik, és ha teheti, mindezt egy jó fürdővel is megkoronázza. Mondjuk, ez nekem már inkább szeánsz, énidő a javából.

Az ő tökéletes ellentéte egy szintén régi anyukabarátnőm, akinek szerintem kimondottan perverz elképzelése van az énidőről, mert ő például takarít és rendszerez, ha kinyílik egy egységnyi időablak. Neki az a legjobb kikapcsolódás és öngondoskodás, ha a környezetét szépítheti, és elmondása szerint ez simítja ki leginkább a ráncait.

Az anyukacsoportban azért a ló két túlsó oldala között is van élet

Van például, aki az évek alatt fokozatosan összeszedte a szükséges tudást és tapasztalatot, és esküszik a kialakított rutinra.

Kinga például jó pár éve szigorúan figyel a bőrére: kívülről és belülről is törődik vele. Tehát nyolc éve napi szinten iszik kollagént, és tudatosan viszi fel a bőrére azokat a hatóanyagokat, amelyekre szüksége van. „Sokat olvastam utána, beletettem az energiát” – mondja. – „Nekem abszolút látszott már hamar az eredménye: a nyolc évvel ezelőtti képeimen látszanak a szem alatti és a nevetőrácok, most meg már egyik sem, pedig eltelt jó pár év, és még utána jött a legrosszabbul alvó gyerekem, aztán még egy közepesen rossz alvó.

A titka a tudatosság és a következetesség.

Persze most mindenki azt mondja arra, hogy negyvenévesen nincs egy ráncom sem, hogy genetika, de én tudom, hogy harminckét évesen ráncosabb voltam, és az magától ugye jobb nem lesz, csak rosszabb.”

Petra viszont azt írja – és ezzel én is nagyon tudok menni –, hogy egyszerűen nincs ereje, energiája elmélyedni ebben a témában. „Elkezdtem kapargatni a felszínt, de megijesztett a sok infó és költség, na meg az x perc a napomból.” Ő hozzám hasonlóan fórumokon kutat vélemények után, ha kap vagy vesz egy random hidratálót, de ennél mélyebben nem megy utána ő sem a kérdésnek. Amikor épp rosszabb a bőre, akkor időnként használ hámlasztót, ami vicces, mert olyanom nekem is van – a szekrényem tetején –, de igen ritkán kerül elő. Ami pedig a ráfordított időt illeti, Petra pont reggel és este érzi a legdurvábbnak a hajtást, és mikor mindenki elaludt, bármi máshoz több kedve van, mint hogy ezzel foglalkozzon. Negyvenegy éves, és alig van ránca, úgyhogy nem feszül rá a témára; ahogy ő fogalmaz, bízik a szülei génjeiben.

Egy másik megszólaló, Hella kicsit elgondolkodott, hogy vajon kő alatt élt-e harmincöt éves koráig, ugyanis ennyi idős volt, amikor megtudta, mi is egyáltalán az, hogy szérum.

„Nekem négy kerek lépésem van, de sajnos sokszor megesik, hogy még arra sincs erőm – nem a kisgyerekek, hanem a kis munkák miatt –, ezért olyankor csak az elsőig jutok el, ami az arctisztítás” – meséli Hella.

Nem könnyű a bőrünket priorizálni

Sokan vannak olyanok, akik időnként lendületet kapnak, hogy mostantól kezdve jobban figyelnek magukra; például Erika is ezt a tábort erősíti, és azt hiszem, egyelőre én is inkább ide tartozom:

„Határozottan ráveszem magam, hogy na, mostantól ápolom az arcom, ami nálam abból áll, hogy arctisztító tonikkal lemosom, majd utána felkenek egy hidratáló arckrémet. És akkor ez eltart körülbelül egy hétig, majd utána egyszerűen abbahagyom… mondván, nincs rá időm” – vallotta be.

Egyik kedvenc hozzászólásomban viszont feltűnik egy váratlan, nem szokványos szereplő: a férfi. Egész konkrétan úgy hivatkozik rá a párja, Csilla, hogy olyan, mintha lenne egy Ken babája. Nagyon vicces, mert nálunk a férjem az, aki időnként hazaállít valami nagyon furcsa fantázianevű maszkkal, hogy ugyan tegyük már fel, és fiatalodjunk negyedóra alatt tíz évet. Különösen mókás, hogy mivel általában minimum borostája, de inkább szakálla van, ezért a maszk alsó fele élettelenül lóg az arcán; nagyon nehéz fegyelmezetten tűrni az elnyomott röhögőgörcsöket. 

Többen írják, hogy igyekeznek belülről is táplálni a bőrüket: többen említik a kollagént, a megfelelő folyadékbevitelt, a mozgást, a fényvédelmet és az anyák egyik legnagyobb mumusát, az alvást. Mindezt nem könnyű priorizálni a gyerekek mellett, de ha sikerül, akkor a bőrünk garantáltan meghálálja.

Szerencsére vannak olyan kozmetikumok, amelyek a szükséges hatóanyagok megfelelő kombinációjával és koncentrációjával nem igényelnek sem sok időt, sem kismillió terméket, így nem lehetetlen minőségi időt töltenünk a bőrünkkel (és ezáltal magunkkal) akkor sem, ha azt két pelenkázás vagy házi feladathoz való asszisztálás közé tudjuk – vagy szeretnénk – beszorítani. 

Szabó Anna Eszter