A fiú hónapok óta rendszeresen látogatta a társkereső oldalt

Bár eddig nem volt sok randija, amik pedig voltak, azokból nem alakult ki komoly kapcsolat, tudta, érezte, hogy idén meg fogja találni „az igazit”. Amikor először meglátta a lány profilját, el sem hitte, hogy ilyen kaliberű nők, mint ő, regisztrálnak a fénykorában igen felkapott, ám mostanra egyre inkább megvetett (azt mondják, lélekromboló) instant randioldalra.

Akárhogy is, ott volt, rövid, de humoros leírással, és persze képekkel. Minden képen gyönyörű volt.

Az egyiken különösen tetszett a fiúnak, amelyiken – leginkább egy céges vacsorának tűnő rendezvényen – kedvesen és egy kicsit kacéran mosolygott a kép készítőjére, egy szépen megterített asztalnál ülve, egyszerű, de elegáns beige (úgy tudta a fiú, ezt a színt így hívják) estélyi ruhában, mely diszkréten láttatta a lány kissé telt sziluettjét, formás melleit, szép bőrét.

A fiú pont ilyen nőt képzelt el magának: sosem szerette a vékony lányokat

Lehet, hogy azért, mert ő maga vékony volt, és csak több hónapnyi kemény edzéssel és szigorú étrenddel tudott izmokra szert tenni és hízni legalább annyit, hogy ne tűnjön hórihorgasnak. De ez most már mindegy is, mert végre megtalálta őt.

Miután a randiappon „lájkolták” egymást, immáron üzeneteket is tudtak küldeni a másiknak, ezt természetesen a fiú kezdeményezte, hiszen „ez így illik”, másrészt nem akarta megkockáztatni, hogy a lány „kicsússzon a kezei közül”, miután nagy nehezen végre rátalált. Így egyből ráírt: „Szia, nagyon tetszel nekem!” A lány pár perc múlva válaszolt is: „Köszönöm!” És hozzátett egy szmájlit is. Megdobbant a fiú szíve: úgy van, ahogy gondolta, nem csak szép a nő, kedves is. Ezen felbátorodva gyorsan írt még neki pár sort, megkérdezte, hol lakik, többször is megdicsérte a külsejét, és a lány minden egyes válaszát lájkolta.

Ezt azért csinálta, hogy a lány érezze, ő nem a szokásos bunkó, akivel (minden bizonnyal) rendszeresen összeakad! Ő egy rendes srác, aki a tenyerén hordozza a nőt, akit szeret, aki naponta többször is ír neki, és érdeklődik a hogyléte felől.

Pár üzenet után felvetette, hogy térjenek át egy másik alkalmazásra, ahol képeket is tudnak egymásnak küldeni. Meg azt is, hogy beszéljenek telefonon vagy szkájpon, hogy kicsit felgyorsítsák az ismerkedési folyamatot, hisz az mégiscsak személyesebb, mint a végtelen írogatás. Mondta a lány, hogy jó, de majd inkább máskor beszéljenek, mert most, egészen pontosan ma délután elutazik nyaralni egy hétre Görögországba, és a pakolásra kell koncentrálnia.

Ezen a fiú eléggé elszomorodott

Már látta maga előtt, ahogy a lány a tengerparton bikiniben napozik, körülötte mindenféle, ki tudja, milyen nemzetiségű, barnára sült, izmos testű férfiak legyeskednek, meghívják kávéra, vacsorázni a tavernába, vagy ne adj' isten, valami éjszakába nyúló, fülledt buliba, koktélokkal, dörgölőzéssel meg mindennel, ahogy ez ilyenkor lenni szokott. „Na, ez nem történhet meg” – gondolta.

„Én találtam rá előbb, én szúrtam ki, hogy ez a lány különleges, és nem fogom hagyni, hogy valami hülye alak lecsapjon rá, csak mert ő élőben is láthatja egyből”.

Viszont legalább átküldte a telefonszámát, és ezután gyorsan át is tértek a telefonálós – írogatós alkalmazásra, ami köztudottan a következő lépés a randiapp után.

Ez azért jó jel

Vigasztalta magát a fiú, és gyorsan küldött is egy képet magáról, amin a munkahelyén (szerinte) lazán ül az irodai székében, és kissé sejtelmesen (legalábbis ez volt a szándék) mosolyog a kamerába. Szöveget is írt hozzá: „jó utat, szerelmem!” A lány elolvasta az üzenetet, vagyis megjelent a két kék kis pipa a kép alatt, ami köztudottan azt jelenti, hogy látta, de válasz már nem érkezett rá. Ez a fiúnak kicsit rosszulesett, de végül is mondta, hogy pakol, biztos később válaszol.

De nem válaszolt. Sem aznap, sem másnap, amikor a biztonság kedvéért még egy, egészen közeli képet küldött magáról a fiú, amin félmeztelenül, a kedvenc mackóját átölelve, az ágyában fekve pózolt.

Sőt, a napindító inspirációnak szánt buddhista idézetekre sem jött semmi válasz, és arra az üzenetre sem, amiben megírta neki, hogy „szörnyű éjszakája volt, az éjjel iszonyúan fájt a hasa, és emiatt ma különösen vágyna egy nagy ölelésre tőle”.

„Oké, nyaral. Majd ír, ha akar”

Próbálta nyugtatni magát, de nem tudta nem észrevenni, hogy egyre sűrűbben és egyre hangosabban akar betörni az agyába a gondolat, amit már ezerszer hallott és mindennél jobban ismer: hogy

„ez is csak egy újabb öntelt, hazug picsa, aki csak szórakozik vele”.

A lány már napok óta azon rágódott, hogyan lehetséges az, hogy őt csak szélhámosok és ilyen beteg alakok, mint ez a legutóbbi, találják meg. „Itt a vége, befejeztem” – gondolta.

Kiült a teraszra, ahonnan csodás kilátás nyílt a tengerre, és egy gombnyomással letörölte magát az instant randiappról. Idén harmadjára. Pedig még csak július volt.

 Petra

 

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ PM Images