1. Kezdjük az alapoknál: rafinált nő kis bőrönddel közlekedik

C, a menyasszony megadta a kezdő lépést: „hozzatok magatokkal egy fekete nadrágot meg a Friends-es pólót, plusz egy elegáns ruhát, és annyi elég is lesz. Majd kimossuk a pólót, az lesz rajtunk szombaton is a nagyon fontos Notting Hill-es fotónál, a többi napra meg csak akad valami kedvünkre való valamelyik olcsóbb vagy drágább áruházban.”

Nos, hát igaza lett. Bár én nem voltam azért annyira merész, így hát bedobtam az official bachelorette party egyenruhám mellé még a kedvenc Pink floydos pólómat is, amit nemrég Veronában szereztem be. A kedvenc, téglavörös kabátomat is magammal vittem, és a szintén kedvenc zöld táskámat is, ami nagyon jól illett a vörös ballonhoz. Naná, hiszen komplementer színek, ez mindenkinek világos.

2. Csak az fáj, ha szorít a cipő! A nagyobb méret nem lehet probléma!

Sajnos az első napon történt egy kis baleset. Úgy gondoltam, hogy elhallgatom, de aztán rájöttem, hogy minek is, hiszen a többieknek annyi szép, kacagtató percet okoztam ezzel a malőrrel.

Igazság szerint én nagy lábon élek. Mármint nem a pénzt szórom önfeledten, hanem negyvenegyes a cipőméretem, ami azért egy nőnél combos szám.

Konkrétan a női konfekcióméret felső határa cipőben. Szóval történt egy kis baleset, méghozzá első este.

A naplómban már meséltem, hogy ugrabugráltunk az utcán, mert annyira örültünk Londonnak, és megállítgattuk az embereket, hogy ők is örüljenek nekünk. Én akkor egy magasított talpú sportcipőben voltam, mert teljesen természetes, hogy magas talpúban indul várost nézni az ember. Akkor pedig megtörtént a baj: kicsikét magam alá bicsaklott a lábfejem. De szerencsére csak egy kicsikét, mondjuk, annyira, hogy a cipőt másnap már nem tudtam felvenni. Másik cipő pedig a magas sarkún kívül nem volt nálam, ami, ugye, szintúgy nem jöhetett számításba. Ezért hát mi maradt? Felvettem C, a menyasszony vőlegényének a cipőjét, ami csak néhány számmal volt nagyobb, mint a lábam. Egész pontosan negyvenötös. Az meg nem is annyira nagy különbség, ugye?

A többiek szakadtak rajtam, az emberek összesusmorogtak a hátam mögött, hogy „Nézd, a lánynak mekkora a lába.” Én meg nagyon kellemesen elvoltam, mert nem nyomta a sérült lábfejemet semmi, és felhőkön jártam a négy számmal nagyobb Airmaxben. (Ezt láthatjátok is a fenti képen)

3. Hogy nem veszek semmit? Ígértem én ilyet?

Aztán, mit ad Isten, a kicsit megficamodott lábammal el kellett indulni sétafikálni a Harrod's felé. Én odafelé menet mondtam a többieknek, hogy akkor majd veszek valami kis lépőt abban az áruházban, amitől a lányok már napok óta lázban égnek, ők meg mondták, hogy hát, azt majd megnézik, hogy én ott mit fogok vásárolni magamnak, mert ott bizony háromszázötvenezer alatt nincs cipő. Ja, bocs! Egyből meggondoltam magam, és azt mondtam jelentőségteljes tekintéllyel, hogy nekem bizony simán jó addig a negyvenötös férficipő, amíg el nem tűnik a lila pukli a lábfejemről. És tényleg jó volt, alig akartam visszavenni a másik csukát vasárnap!

Ha már négy számmal nagyobb csuka, akkor ahhoz dukál még valami igazán monumentális darab. A képen látható nadrág bizony egészen pontosan két számmal nagyobb, mint a méretem, de higgyétek el, hogy ez a fazon ebben a méretben mutat igazán jól. A saját méretemben túl passzos volt. Figyeljétek meg, két hónap múlva mindenki ilyen fasza bő gatyákban fog repeszteni Budapesten is. Ne aggódjatok! A nadrágot még jobban szemügyre vehetitek még néhány fotón alább.

4. Na, de azért nem muszáj minden szir-szart megvenni!

Azt, ugye, már megbeszéltük, hogy nem igazán tudhatja az ember lánya csütörtökön, milyen hangulatban lesz majd szombaton. Márpedig nekem gőzöm nem volt, hogy a nagy bacherolette party napján milyen kedvem lesz. És nyilván pont azt nem volt kedvem felvenni, amit magammal vittem. Ebből pedig mi következett? Hogy el kellett menni ruhát venni. Na, ugyebár, a kényszer nagy úr, de azért engem nem olyan fából faragtak, hogy minden hóbelebancot megvegyek. De nem ám! A kép jobb oldalán szereplő lakk, enyhén szűk fűző nem volt kényelmes darab, igazából levegőt sem kaptam benne. A bal oldalon látható míder pedig annyi gyönggyel van kiverve, hogy nyugodtan mellen is lőhettek volna, akkor sem halok meg. Szóval ezeket nem vettem meg.

Amit viszont megvettem, és amiben elmentem a partyra, azt meg elfelejtettem rendesen lefotózni. Szóval azt most nem láthatjátok. Hát, az élet az ilyen, ha az ember igazán jól érzi magát, még szelfizni is elfelejt. 

5. Ha megtalálod a lelkitárs-városod, akkor megtalálod végre önmagad

És akkor itt is van, megcsodálhatjátok ezt a csodálatos nadrágot teljes valójában. A gatya negyvennégyes méret, én csak negyvenes vagyok, de pöpecül tartja az öv a derakomon. Hozzá dukál pedig ez a csodás oversize crop pulesz, és innentől fogva jó néhány ideig még ez a szett lesz a szívem legédesebb csücske. Magyarul: le se fog rohadni rólam, ha az idő is úgy engedi. Mindkettő Topshop termék, szóval néhány font volt, de minden egyes fontja megérte. Btw: tök veszélyes ez a font-forint dolog, mert hajlamos az ember odakint azt hinni, hogy egy font az egy forint, és egy kicsit megcsappan a bankkártyája.

Amiről még nem beszéltem, de tudom, hogy kiszúrtátok: a Rubik-kocka táska. Akarom mondani hangosabban: RUBIK-KOCKA TÁSKA. Hát, láttatok már ennél szebbet? Na, ilyen biztos nem jön szembe velem Budapesten. Imádom, imádom imádom! Mondjuk, a nagy bukszám nem fér bele, de az se számít, majd belegyömöszölöm pucéran a pénzt, fontot vagy forintot, tök mindegy. Egyszer élünk! Akkor éljünk jól és kényelmesen! A kalap amúgy handmade, Camdenben vettem, Camdenben, a szívem legszebb helyén.

Ezt a csodás vintage motoros bőrdzsekit pedig harminc fontért vásároltam egy camdeni vintage shopban. Kár lett volna otthagyni, iszonyat mennyiségű minőségi bőr van benne. Remélem, lesz hamarosan egy motoros palim, és villoghatok neki benne. Hogy a Led zeppelines pólómról már ne is beszéljek, ami, ugye, a kedvenc zenekarom (evör). De a birtokomba került egy tupaces, egy apácás, egy John lennonos felső is, ezeket majd szépen bemutatom nektek alkalomadtán az Instámon. 

Végül néhány szó az ékszerekről. Ennyire szép gyűrűket láttatok-e már? Tutibiztos vagyok benne, hogy nem. Ezeket is a Camden Marketen szereztem, az arany az egy páva, a másik kettő pedig kinyitható szelencés. Imádom őket, de nagyon!

Íme, ez vagyok én a teljes saját önnönvalómban felszerelkezve, a legjobb bőrömben, a legkiegyensúlyozottabb formámban.

Az egyik eladó meg is jegyezte a Notting Hill-i sétánk során, hogy úgy nézek ki, mint egy igazi londoni. Naná, hiszen az is vagyok!

Legközelebb üres minibőröndkével megyek, és még több Camden Marketet hozok haza!

Szentesi Éva