WMN-Fox-WalkingDead

Amikor arra ébredsz, hogy...

Véget ért az uborkaszezon kezdődik a sorozatszezon. Egy újabb fura éjszaka után másnaposan ébredve botorkáltam ki a konyhába. Emlékeim szerint az előző esti történések szereplői közül többen is az „ottalvós” opciót választották a számtalan lehetőség közül. Nappali, terasz, vendégszoba, kanapé, kutyaól, kád volt az ikszelhető listán, ki-ki habitusa, fáradtsági foka és az elfogyasztott alkohol tudatmódosító hatása alapján dönthetett, hol dől el.

Nem mondom, hogy fitten, de legalább reménnyel telve bolyongtam a lakásban, hátha találok valakit, aki a saját kávéfőzőmmel, a saját lakásomban hajlandó lesz arra, hogy gyártson nekem egy reggeli italt. 

Kicsit remegve mentem le a lépcsőn, és sajnos a legsötétebb gyanúm igazolódott be. Senki nem volt a házban rajtam kívül. Gyorsan megnéztem a naptárt, nem volt április elseje. Nem aludtam át az egész hétvégét, tehát nem volt munkanap. Így vészesen fogyott a lehetséges megoldások száma. Ezek szerint mindenki rendben volt, reggel pedig józanul távoztak? Ez nyilván nem opció.

Egyetlen olyan lehetőség ugrott be, amit az eddigi tapasztalataim alátámasztanak és semmi nem indokolja az ellenkezőjét.

Én, kérem szépen, egy zombiapokalipszisre ébredtem. És én vagyok az egyetlen túlélő a csapatból. A pestszentimrei Rick Grimes!

Miután túlestem az első sokkon, megittam a maradék feleseket, és racionalizáltam a helyzetet. Próbáltam hideg fejjel végiggondolni, mit kell tennem, hogy egészen az utolsó évadig bent tartsanak az írók a sorozatban, és ne én legyek a szimpatikus, ám helyettesíthető arc, akire később senki sem fog emlékezni.

Mert azt remélem, tudod, hogy Hollywood ezt a ziccert nem hagyhatja ki. Ha jól csinálod, menő sorozatarc lehetsz te is!

Először is győződj meg arról, hogy ez valóban egy mindent elsöprő világégés-e, ahogy te gondolod, vagy csak a delírium egy mélyebb foka, amit az eddigi szerény tapasztalatok miatt nem ismersz fel.

A következő jelekből tudod megállapítani, hogy bekövetkezett-e a zombiapokalipszis: 

  • Ha Pataki Attila nyilatkozik a tv-ben, az még nem bizonyít semmit. Ő mindig ilyen.
  • Sokkal biztosabb jel, ha nem jön a Family Frost autója. Amennyiben nem hallod az idegesítő szignált, akkor biztos lehetsz benne, hogy itt a világ vége. Nem lesz jégkrém, nem lesz fagyasztott zöldség, kihunyt az emberiség utolsó lámpása is.
  • Az tuti jel, ha a magyar futballválogatott megint kijut valami világeseményre. Mert nem hiszem, hogy ez bekövetkezne az armageddon előtt.

Ha nincs több kétséged, meggyőződtél róla, hogy ez itt tényleg a világ vége, békélj meg vele. Már csak azért is, mert most jön az egyik legnehezebb feladat, amelyen a szereplők 90 százaléka azonnal elbukik. Ha azt akarod, hogy ne légy köztük, sőt te válj a túlélők vezérévé, akkor nyilván valami logikus lépésnek kell következnie, hogy a többiek bízzanak benned és ne egyenek meg az első adandó alkalommal.

Elmondom, mit kell tenned, lépésről lépésre:

  • Használd ki a lehetőséget, hogy nincs vesztenivalód, hívd fel azt a nőt/férfit, akit a legjobban szeretnél megkapni, és ajánlj fel neki egy utolsó fél órát, mielőtt átváltozik! Mert úgyis átváltozik. Mondjuk nem baj, ha ugyanabban a kerületben lakik, mint te, különben az egész első évad elmehet arra, hogy egymást keresgélitek, és mire létrejön a találkozó, mindketten büdös, lelakott, szőrös és sovány túlélők lesztek.
  • Következő feladatod a csapat építése. Olyanokat keress, akiket tudsz irányítani, és nem nőnek a fejedre. Így a gyerek ugye kiesett, hiszen 10 éves korára bebizonyította, hogy sem irányítani, sem megnevelni nem tudod. Lehet, hogy egy világvége nélkül is annyira összevesztetek volna, hogy előbb költözne az osztályfőnökéhez, mint hozzád.
  • Ésszerű lehet a legerősebb ismerőst megkeresni. Reméljük, hogy a testi erő mellé nem párosul hasonlóan nagy agykapacitás, mert ha erősebb ÉS okosabb is mint te, akkor  biztosan ő lesz a főszereplő, neked meg marad a zombigyomor-töltelék szerep, ami nem kecsegtet Emmy-díjjal.
  • Legjobb, ha ismersz olyat, aki már eleve zombi volt. Neki megvan a kellő tapasztalata, és biztosan nem jóképűbb mint te, hiszen rohad a feje. Ha mégis, akkor ez tényleg nem a te pályád.

Túlélted az első napot, lassan kialakul a csapat, ki kellene találni, hogy milyen felszerelést gyűjts össze, ami elengedhetetlen a túléléshez. Víz, élelem, fegyverek, persze-persze, erre minden hülye gondol. Én az igazán fontos dolgokról beszélek. Íme:

  • Hónaljstift, dezodor és nedves törlőkendő legyen az a szentháromság, ami nélkül ne indulj el a világzombitlanítás rögös útján! Tudom, hogy a csapzott haj, meg az átizzadt ing menő, és a tv-ből úgysem jön ki a szag, de ha állandóan büdös és ápolatlan vagy, akkor az áhított dugás fix, hogy nem fog  összejönni álmaid nőjével/fiújával. 
  • A kedvenc sorozataid betárazva, vagy akár az internet kinyomtatva. Gondolj csak bele, hogy egy évadban csak 12 x 50 perc történés van! Még az elrontott felvételekkel és az utómunkával együtt is, max 3x ennyi idődet veszi el ez az egész marhaság. És közben mi lesz? Megmondom, mi lesz, BELEŐRÜLSZ az unalomba. 

Minden megvan, kezdődik az évad, azonnal konfliktushelyzet alakul ki, mégpedig azon, hogy hova menjetek? Ez akár a következő 5–8 részt is meghatározhatja, vagyis tényleg fontos kérdés. A magasabb jó érdekében megfelelően kell dönteni. Készen állsz? Mondom:

  • Első tippem a Pancho Aréna. Ott szinte soha nincs senki. Fűtött ülések a VIP-ben, olyan, mint Eldorádó. Sokan el sem hiszik, hogy létezik. És nem mellesleg, mellette lakik a miniszterelnök, akit valószínűleg az egész TEK fog védeni, nehogy kiderüljön, hogy jobban fertőz, mint a zombik.
  • Menj Soroksárra. Ott egymás mellett van az Auchan, az Obi, meg az IKEA. Betörsz a hipermarketbe, magadhoz veszed az összes konzerv kaját, lenyúlod a szénsavas üdítőket, a barkácsáruházból lopott alapanyagokkal pedig körbedrótozod az egész területet. Senki sem tud megközelíteni, legalább egy évre lesz kaja, beköltözöl a svéd álomba, és végre úgy rendezed be az egészet, ahogy te akarod!

Szívesen. És most megyek, mert kezdődik az új évad a Foxon. 

Kovács Márk

 Kiemelt kép: AMC