–

Nem véletlen, hogy a turistákat máig megbabonázzák a maja romvárosok, hiszen a népcsoport úgy vélte, a világ egy mágikus hely, amelyet isteni mágia tölt be, és ennek a nyomai ma is felfedezhetők egykori építményeiken, amelyek egész városokat tettek ki a maguk idejében. A népcsoport történelme egészen a tizenötödik századig virágzott, kimagasló matematikai, csillagászati és orvostudományi ismeretekkel büszkélkedhettek. A mai emberek többsége számára azonban nevük az általuk használt naptár és időszámítás miatt cseng ismerősen, ez a Gergely-naptár szerint Kr. e. 3114. augusztus 11-én kezdődött, azaz éppen ma ötezer-egyszázharmincöt éve.

A maja naptár eredetét és jelentőségét Harmat Árpád Péter történész cikke segít kontextusba helyezni. A naptárat a négy fennmaradt maja kódex közül a Drezdai Kódexből ismerjük (a másik három a Madridi, Párizsi és Grolier-kódex), ezt az amerikai kontinens legrégebbi írott anyagaként tartják számon. Ebben a maják megjövendölik napfogyatkozások, bolygóegyüttállások, illetve esetleges természeti és társadalmi katasztrófák bekövetkeztének idejét. Talán mindannyian emlékszünk arra, hogy 2012. december 21-re sokan várták teljes meggyőzödéssel a végső apokalipszist, éppen a maja jóslatokra alapozva.

Ha azonban kicsit alaposabban elmélyedünk a maják számítási rendszerében, világossá válik, hogy ők nem a világvégét jelezték előre, pusztán egy korszak lezárultát.

Kin, uinal, tzolkin és haab

A Rubicon történelmi magazin lehet a segítségünkre, hogy kicsit jobban megértsük a maják időszámítási módszereit, amelynek kezdőpontja a Gergely-naptár szerint Kr. e. 3114. augusztus 11. A közép-amerikai kultúra matematikájának alapját a húszas számrendszer adta, így az indiánok kalendáriumát jellemzően ez a szám határozta meg. Ami a mi időszámításunkban egy napnak számít, az a majáknál a kin volt, és húsz kin tett ki egy hónapot, azaz az ő nyelvükön egy uinalt. Ebből az egységből pedig kétféle évet lehetett számolni annak függvényében, hogy szakrális vagy gazdasági szempontokat vettek figyelembe. A tzolkin, azaz a szent kör tizenhárom hónapból, tehát kétszázhatvan napból állt, míg a haab, azaz a rendhagyó év a természet rendjét követte a maga tizennyolc hónapjával. Itt viszont minden háromszázhatvan napos periódust egy ötnapos kiegészítő időszak (szökőnap) követett, amelyet a maják rendkívül szerencsétlen időszaknak tekintettek. A két eltérő számítási rend szerinti periódus tizennyolcezer-nyolcszázkilencven nap után, azaz hetvenhárom tzolkin/ötvenkét év után került átfedésbe egymással, és egy teljesen új időszak kezdetét jelentette. Egy ilyen ciklust neveztek a maják nagy körnek.

Maja kalendárium – Forrás: Getty Images/Blend Images – PBNJ Productions

Tovább is van, mondjam még?

Bár abban az időben ötvenkét év bőven felölelt egy emberéletet, a maja civilizáció is eljutott arra a fejlettségi szintre, hogy vágyat érezzen történelmének megörökítésére, így nagyobb időegységekre is szükségük volt, megalkották hát a háromszázhatvan napos tunt, a hétezer-kétszáz napos katunt, a száznegyvennégyezer napos baktunt, és a több millió évet felölelő alauton kifejezést. Szóval a korábban említett, legendás 2012. december 21-i dátum tulajdonképpen csak a közel négyszáz éves maja periódus, a tizenharmadik baktun végét jelentette, nem pedig a világét.

Miután sikerült megfejteni, miként kerülhette el az emberiség a vesztét (egy időre legalábbis), álljon itt néhány saját fotó, a lenyűgöző maja romokról, és egy kis kiegészítés az egyik leghíresebb maja városhoz.

Az első fotón Chichén Itzá (ejtsd: csicsén icá) maja város romjai láthatók, amelynek legszimbolikusabb eleme a főpiramis, az El Castillo. Az egyedülálló romegyüttes, amely egykor a Maja-tolték Birodalom fővárosa, a két nép kultúrájának és művészetének találkozási pontja volt, 1988 óta az UNESCO kulturális világörökség része, 2007. július 7-e (07. 07. 07.) óta pedig a világ hét új csodájának az egyike (a továbbiak a Megváltó Krisztus szobra Rióban, a Colosseum Rómában, a kínai nagy fal, a Machu Picchu Peruban, Petra Jordániában és a Tádzs Mahal Agrában). Amikor tizenkét évesen a szemem elé tárult ez a látvány, világossá vált, hogy a ma élő ember számára rengeteg homályos folt van a történelmünkben, hiszen felfoghatatlan, hogyan volt képes körülbelül ezerötszáz évvel ezelőtt egy ilyen monumentális erődítményt és városrendszert kialakítani a dzsungel közepén egy olyan népcsoport, amelynek tagjai korukat meghazudtoló felfedezésekre jutottak az orvoslás, a matematika és a csillagászat területén, miközben soha nem tanulták meg a kerék használatát, és fémeszközöket sem alkalmaztak. A történészek előtt máig rejtély, hogyan hordhattak a maják a város felépítéséhez elegendő mennyiségű követ a területre.

Misztikum misztikum hátán

A mintegy ötvenöt méter magas piramis a maja naptár szimbóluma alapján épült. Kilenc terasza sem véletlen, ez a maja hitvilágban a halál kilenc bugyrát szimbolizálta. A lépcsősorok mindegyike kilencvenegy lépcsőből áll, és ha a főbejárat nagy lépcsőjét is beleszámítjuk, háromszázhatvanöt lépcsőt kapunk, azaz az év napjainak számát. Az már csak további hátborzongató tény, hogy

minden napéjegyenlőségkor a lenyugvó nap utolsó sugarai egy tekergőző kígyó, a tollas kígyó árnyékát festik a piramis lépcsőire,

vélhetően Kukulkán, a tollas kígyóisten tiszteletére. (Gyerekként amennyire lenyűgözött, annyira be is voltam szarva tőle.)

Építészetüket a csipkézett párkányok, a díszített ajtófélfák, a lépcsősorok és az úgynevezett maja boltív jellemzi. A maják kultúrájában jelentős szerepet töltött be a vallás, a mágia, így Chichén Itzá is egy misztikus hely, ahol számos vallási szertartás zajlott, amely gyakran járt emberáldozatokkal. Civilizációjukban jelentős szerepük volt a labdajátékok rítusainak, és a legnagyobb fennmaradt játéktér is itt található. Ottjártamkor egészen félelmetesnek gondoltam, hogy ezeken az óriási pályákon a kosárlabdához hasonló játékok zajlottak, amelyek a jó és a rossz harcát szimbolizálták, a nyertes csapat tagjait azonban a játék végén feláldozták, méghozzá úgy, hogy a papok a pályán vagy a templomban obszidiánpengével vágták ki a játékosokból a még dobogó szívüket. A játék elterjedésével pedig az úgynevezett tzompantlik, azaz a koponyatartó állványok is megjelentek. Chichén Itzá egész területe lélegzetelállítóan gyönyörű, egyszersmind végtelenül hátborzongató.

Mindenesetre, ha valaki olyan szerencsés helyzetbe kerülne, hogy a közeljövőben a Yucatán-félszigetre vetődik, ne csak a Karib-tenger partján fetrengjen a fehér homokban, hanem keresse fel a maja romokat is, mert az előbbieknél is több izgalmas és lenyűgöző történetet fog hallani.

Kattints a képre a galéria megtekintéséhez!

Krajnyik Cintia

Kiemelt kép: Getty Images/IR_Stone

Forrás: ITT, ITT, ITT és ITT