Kedves barátaim, ismerőseim, ellenségeim és neutrálisok! 
Szembenéztem a tényekkel: sok(k) vagyok. Leginkább magamnak…
De először szeretnék tőletek elnézést kérni, hogy a részeseivé váltatok az öncsalásomnak, az önigazolásomnak!
A Facebook egy nagy csaló, és ebben a csalásban a legjobb társa voltam, segített nekem az életemet másképp láttatni – akár a magam számára is –, de azt, ugye, tudjuk, hogy senki nem az, aki a Facebookon van.

Én ott egy szebb, jobb és izgalmasabb ember akartam lenni, mint amilyen vagyok (amúgy az vagyok, de teljesen másképpen, sokkal hétköznapibb módon), és kitettelek titeket, magamat annak, amivé válni akartam mások szemében. 

A Facebook egy becsapás, és okos becsapás. Emlékszem, amikor az érdi 6-os számú rém nyomasztó általános iskola padjában ülve más akartam lenni, mint ami voltam, érdekesebb, izgalmasabb, azaz több, mint a többiek, vagy több annál, mint amit róluk hittem. Így történt, hogy Müller Bea barátnőmmel addig hazudtuk másnak magunkat, amíg el nem értünk a végére, ő nyert: neki egy kistigrise volt a garázsban, amit nem tudott megmutatni, mert az minden idegent megtámadott… Hát, én sok kistigrissel álltam itt elő, amiben sokszor inkább a vágy volt az igaz. Sosem hazudtam semmit, de teljesen tiszta, hogy amit a Facebook mutat, az nem a valóság, hanem az, amit éppen akkor szeretnénk, hogy az legyen.

Igen, 43 éves vagyok, nem vagyok tökéletes, soha nem is voltam, vannak ráncaim, rettenetes velem néha együtt élni, borzalmasan mélyre viszem a körülöttem élő embereket, nem az a mosolygós, kisimult, mindig jópofa, vidám valaki vagyok, akit itt láttatok.

De én én vagyok, és meg kell tanulnom magammal, a démonaimmal és a fájdalmaimmal együtt élni anélkül, hogy napi visszacsatolásokat, dicséreteket, stb... várjak el tőletek! Aki a barátom, jelen van az életemben, és nem tartok tőle, hogy nem lesz jelen továbbra is. Az, hogy távol élek azoktól, akiket a családomon kívül fontosnak tartok, csak fokozta ezt az aktivitást és nem utolsó sorban nem nyugodtam bele, hogy újra fel kell töltenem az életem egy idegen helyen tartalommal. Nehéz időszakot élek meg, de rájöttem, hogy mindenki, aki gondolkozik, ugyanebben van, tehát nem érdemes  terhelni ezzel mindenkit. Megpróbálok arra figyelni, ami valóban fontos és nem, nem fogok reggeltől estig jógázni, meg horoszkópokat olvasni, ezoterikus faszságokba menekülni, hanem csak élem tovább az életem, ahogy eddig is: keresem a jót, bulizok, figyelem az embereket, beszélgetek, múzeumba megyek meg sétálni, mosok, takarítok... meg utálom az életem néha. Felidegesítem magam... meg nevetek meg örülök meg sírok meg kiabálok meg depressziósan alszom egész nap akár, csak azzal a különbséggel, hogy nem öntöm a nyakatokba.

Jelen leszek, nem szakítok a Facebookkal, mert érdekeltek, jó veletek lenni sokszor, látni, hogy miben vagytok, posztolok is biztos, de visszaveszek.

Ha írni akarok, akkor megtalálom majd a módját, hogy tegyem.
Én csupán megpróbálok mostantól a valódi életben lenni, és nem tartani a garázsban kistigriseket

Marossy Kriszta