Úgy döntöttem, hogy a férjemet meglepem a szülinapja alkalmából egy brazil gyantával. Nos, ami azt illeti, még soha nem gyantáztattam le semelyik testrészemet, nemhogy lekopasszam teljesen a muffomat. (Okés, tisztában vagyok vele, hogy nem kell feltétlenül az egész csumpit lekapni, de gondoltam, ha már lúd, legyen kövér, nem igaz?) Úgy véltem, a férjem ennyit igazán megérdemel.

Megmondom őszintén, nem sokat gondoltam az egész maceráról, amikor lefoglaltam az időpontot. Mégis, amikor eljött a nagy nap, izgultam egy kicsit. Úgyhogy amikor megjelent a kozmetikus, elég ijedten néztem rá.

– Első alkalom? – érdeklődött.

– Igen... – suttogtam elhaló hangon.

Ekkor elmagyarázta pontosan a folyamatot, és azt is, hogy először az érzékenyebb részekről fogja eltávolítani a szőrt, és csak utána a többi helyről. Aztán fellibbentette a lepedőt.

– Óóóó. Ühhümmm... Nos, először kissé vissza kell nyírnunk a szőrt. Ami azt illeti, eléggé vissza kell nyírnunk.

Úgy tűnik, egy komplett bozótot viseltem odalent. Magamban titkon az olasz nagymamámat szidtam, miközben a kozmetikus egy aprócska ollóval nyirbálta a sövényemet. (Jó hír, hogy nem volt szüksége láncfűrészre!) Kicsit csiklandozott, úgyhogy magamban kuncogtam, aztán meg zavarba jöttem, hogy itt kacarászgatok csak azért, mert valaki hozzáért a fanszőrzetemhez. Annyira oda nem illőnek tűnt. (De azért jólesett.)

– Rendben, most, hogy kicsit visszanyírtuk, először is eltávolítom az érzékenyebb részeket.

– Ugyan, két gyereket szültem. Nem nagy ügy! – próbáltam bátornak tűnni.

– Oké, akkor csináljuk.

– Aztakurvaéletbehogybaszódnamegakurvaélet! – üvöltöttem fejben.

De a szorosan összeszorított, csikorgó fogaim között csak egy „jól vagyok!”-ot tudtam kipréselni.

Ekkor rányomta a tenyerét a szeméremcsontomra, (gondolom, hogy enyhítse a fájdalmat).

– Keményebben! Keményebben! KEMÉNYEBBEEEEEEN! – sikítottam. Kicsit kínos lehetett a dolog, mert a nő ferdén rám pillantott, majd biztosított róla:

– Nos, ez volt a legrosszabb. Innentől már könnyebb lesz.

Így folytatódott egy jó darabig. Az idő értelmét vesztette. Igyekeztem a légzésemre koncentrálni, nehogy pofán rúgjam. Belégzés. Kilégzés. Lábak megfékezése. Ééés ismétlés.

Szerencsére igaza volt. Tényleg a legelső volt a legdurvább. (De azért a többi is rohadt nagy szívás volt.) Miután minden szál fanszőrzetemet eltávolította, bekente nyugtató krémmel a bőrömet. Nem emlékszem, mi volt a neve a kencének. Igazából egy masszázsra vágytam a leginkább. Vagy egy cigarettára.

De nem is a bizarr, burkolt érzékisége vagy a fájdalom miatt döntöttem úgy, hogy soha többé nem csináltatok magamnak intim gyantázást. Nem, ezeket simán el tudnám újra viselni. De van három másik ok, melyek miatt soha, de soha többé nem kopaszíttatom le a muffomat:

1. Miután a kozmetikus elhagyta a szobát, feltápászkodtam az asztalról. Pontosabban a saját verejtékemen lecsúsztam. Odamentem a tükörhöz, hogy megvizsgáljam magam. Egészen elszörnyedtem a látványtól! Nem azért, mert úgy néztem ki, mint egy pubertás előtt álló kislány (bár az is elég ijesztő volt). Hanem azért, mert ráébredtem, a terhességi csíkjaim eeeegészen a tantaluszi kínokat átélő háromszögemig lefutnak. Mintha csak groteszk, mohó ujjacskák mutatnák lefelé az irányt. Vagy villámok, amik bárkit agyoncsapnak, aki a közelébe merészkedik. Szerencsére azonban a férjem úgy tűnt, észre sem veszi a striákat. Nagyon meg volt elégedve az eredménnyel. Mindamellett túlságosan lefoglalta az a szokatlan jelenség, miszerint...

2. ...a fanszőrzetem nélkül, ami eddig természetes védelmet nyújtott, úgy be voltam zsongva, mint a fene. Folyamatosan. (A férjem nem gondolta, hogy ez probléma lenne.) Tök mindegy volt, hová mentem vagy mit csináltam, folyamatosan le akartam támadni a férjemet. Vagy a pincért. Vagy a lámpaoszlopot. Legyen annyi elég, hogy azon a héten rengeteget szexeltünk. Ám a folyamatos zsongás  csupán addig tartott...

3. ...amíg a csumpi el nem kezdett visszanőni, és az eksztázisból rövid időn belül haláltusa lett. HALÁLTUSA. Úgy tűnik – és erre senki nem figyelmeztetett előre – nem vagyok a legalkalmasabb alany gyantázásra. És most nem a viszketésről beszélek, ami a legkisebb volt az összes bajomból. Mint kiderült, hajlamos vagyok a szőrtüszőgyulladásra, ami őszintén... k.rvára fáj. Úgy néztem ki, mint egy beteg rabszolga a Trónok harcából. Még egy dothraki sem akart volna megerőszakolni.

Úgyhogy én egyszer és mindenkorra leszámoltam a brazil gyantával. Soha, soha többé. Inkább csinosra fazoníroztatom a fanszőrzetem, hogy megfűszerezzem a házaséletem. Mondjuk, csilipaprika-alakúra.

Fiala Borcsa

kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/ No Revisions